Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 5. fejezetében, a 33. verstől a 37. versig, a következőképpen:

Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: „Ne szegd meg esküdet, hanem teljesítsd az Úrnak, amit esküvel fogadtál!” Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre, mert az lábainak zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé. Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a Jézus korabeli ember életében gyakori volt az esküdözés. Isten nevére esküt tettek, az Úr nevére hivatkoztak, hogy szavaiknak súlya legyen. Mindennek hátterében az állhatott, hogy az emberek bizalmatlanok voltak egymással szemben. Az adott szónak sem akkor, sem ma nincs már akkora ereje. Ezért kellett valamilyen hatalomra hivatkozva esküdni, például Isten nevére, az Úr tekintélyére támaszkodni, hiszen ezzel nyomatékot adtak szándékuknak. A bizalom és esküdözés ma is hasonló lábakon áll. Nincs már akkora ereje az adott szónak, nem bízunk egymásban.

Ugyanígy, amikor a manapság egyre halmozódó adminisztrációs feladatokra tekintünk, az ügyintézésekhez szükséges papírhalmokra, akkor hasonlóképpen a bizalmatlanság juthat eszünkbe. Az, hogy mindig, mindent valamivel bizonyítanunk kell, nem elég az adott szó, az elvégzett feladat. Minden számlát el kell rakni, évekig meg kell őrizni, minden fontosnak vélt levelet el kell menteni a számítógépen, netán ki kell nyomtatni, le kell iktatni. Sokan ismerjük ezeket a feladatokat. Nem beszélve a banki ügyekről, egyéb pénzügyekről, amikor szintén be kell mutatnunk, hogy van egy-egy dologra fedezetünk. Ha valaki pénzt szeretne felvenni nagyobb összegben és hitelre vásárolni valamit, annak is megvannak a különböző feltételi. Mindent bizonyítani, biztosítani kell. Mert már nincs ereje az adott szónak.

A Jézus korabeli ember az Istenre hivatkozott. Jézus pedig a Hegyi Beszédben, tanítása során elmondja, hogy ne esküdözzetek. Az esküdözés teljességgel nem elítélendő, azonban mindenképpen keretek, határok közé szorul. Hiszen olyan dologra hivatkozva nem tehetünk esküt, amelyre nincs ráhatásunk. Csak olyan dolgokban esküdhetünk, amelyeket emberi belátásunk és akaratunk szerint valóban megpróbálhatunk betartani. A mai igében olvassuk a figyelmeztetést, hogy még a saját hajunk szálát sem tudjuk megváltoztatni, akkor miért esküdöznénk mindarra, ami az Isten kezében van? Miért esküdöznénk az ő nevével? Ehelyett az igen, az legyen igen, a nem pedig nem.

Jézus rámutat arra, hogy minden az Úristen, a szerető mennyei Atya kezében van. Mi is az ő gyermekei vagyunk. A mai vasárnap témája is ezt erősíti meg, amikor arról úgy olvasunk, hogy „Isten igazít meg!” A legnagyobb hibánk, ha azt hisszük, hogy mi saját erőnkből igaznak mutathatjuk magunkat. Igaznak és szavahihetőnek emberek és Isten előtt. Mert a mai ige többet mutat annál, mint egymásnak való esküdözés. Az Úristenre mutat, akinek nevében nem tehetünk esküt, aki előtt nem tudnánk megállni, ha ő kegyelmével nem ölelne át. Jézus Krisztusban lehetőséget és új életet adott nekünk. Ő igazít meg egyedül, és Jézus Krisztust azért küldte a világba, hogy éljünk őáltala. Akiket ő elhív, azokat meg is igazítja. Ebben a kijelentésben pedig nem kell hivatkoznunk nagyobb hatalomra, hiszen maga az Úr mondja, hogy ő üdvösséget ad a benne bízóknak. Az Úr ígéretei beteljesülnek, és az ő akaratát nem tudjuk befolyásolni. Az ő megkeresésére azonban mondhatunk igent és nemet. Isten szava nem változékony, nem érdekektől függ. Nem olyan mint mi, amikor már el is hisszük, amit kimondunk, csupán azért, hogy jobb helyzetben találjuk magunkat. Azért is ez a nagy bizalmatlanság, mert mindenki a jobb lehetőséget, a kitörést, a gazdagságot keresi. De az igazi gazdagság az Úr Jézus Krisztusban van. Vele pedig csak őszintén tudunk beszélni. Ő tudja jól, hogy mi van a mi szívünkben. Számára pedig nem kell biztosíték, hiszen bízik bennünk, és ami a legfontosabb: mi magunk bízhatunk benne. Abban az Úrban, aki magára vette bűneinket, elszenvedte a keresztet, átérezte és átérzi fájdalmunkat. Örömmel és szeretettel ajándékoz meg. Ő az igazi Hitelesítő. Ő az út az Atyához. Ő az, akit nem tudunk megvezetni, megtéveszteni.

Ráadásul az ember egész élete Isten előtt zajlik. Nem csak egy pillanatra, nemcsak egy ideig, hanem akár akarjuk, akár nem, mindig őelőtte hangzanak el szavaink. Jézus erre is rámutat a mai igében. A kérdés, hogy hogyan lehet Istennel szentelt életet élni ebben a bizalmatlansággal teli időben? Hogyan lehetünk őszinték önmagunkkal, hogyan lehetünk őszinték Isten előtt? Egyedül Isten bízhatunk. Egyedül Isten igazít meg engem, igazít meg minket. Ahogyan Krisztus által hozzánk lép, megszólít és elhív bennünket. Úgy állhatunk meg Isten előtt, hogy várjuk, teremtsen újjá. Elkezdhetünk vele őszintén beszélni, amikor megszólít minket. Vele kezdhetjük el úgy látni a világot, ahogyan Ő, az Isten láttatja meg velünk.

Az elmúlt héten napközis tábort tartottunk a hittanos gyerekkel. Öröm volt azt látni, hogy hogyan szokták meg egymás jelenlétét az öt nap alatt a gyermekek, illetve hogyan próbáltak meg segíteni a nagyobbak a kisebbeknek, és bizony, hogyan kellett néha őszintén elmondani, hogy lehet néhány dolgot másképpen csinálni, mi helyes és mi helytelen. Egyben mi is tanultunk a gyermekektől: őszinteséget, türelmet és bizalmat. Mindannyian megpróbáltuk komolyan venni a hét vezérigéjét, ami így szól Jeremiás próféta könyvéből: „….olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa….” Aki Istenben bízik, az olyan üde, mint a víz melletti fa. Énekeltünk erről sokat a héten. És a mai vasárnap ismét megerősödhet bennünket, hogy aki Istenben bízik, az növekedhet igazán testben-lélekben. Az Úr ajándékoz meg minket örömmel, erővel és állhatatossággal. Ő igazít meg, hogy az ő útjain járjunk.

Ezért magasztaljuk őt, és ingyen kegyelmét, amelyet váltságot szerzett nekünk, bűnösöknek. Kérjük, hogy ébresszen bennünk hitet Szentlelkével, hogy megigazuljunk hit által, és többé ne a magunk erejével dicsekedjünk, hanem egyedül az Úr irgalmát dicsérjük, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, hogy irgalmas vagy a bűnös világhoz, és egyszülött Fiadat adtad érte engesztelő áldozatul. Ébressz bennünk élő hitet, hogy el ne bizakodjunk, hanem a te irgalmadban reménykedjünk, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2020. augusztus 23. Nagybörzsöny

Jézus mondja: „és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…¹⁴„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. ¹⁵Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Mt 6,12,14-15

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Sokan tudják talán, hogy Eperjes Károly, a híres színész sok évvel ezelőtt, felnőtt korában megtért és hívő katolikusként éli meg Istennel való kapcsolatát. Nem tudom a pontos dátumát annak, mikor történt meg ez a fordulat, mindenesetre nagyon nagy változást eredményezett ez az amúgy eléggé szabados életet élő színész életében. 1999-ben, még teológusként hallhattam őt a Hittudományi Egyetemünkön, aki mesélt a megtéréséről, de arról is, hogy milyen szolgálatokat vállal keresztényként, milyen tapasztalatai ezek kapcsán.

Még innen emlékszem egy történetére, amikor is egy gimnázium csendes napjára hívták el, hogy beszéljen Jézusról, Bibliáról, hitről a diákoknak. Valahogy előkerült a dohányzás témája is ezen az interaktív beszélgetésen, meg az is, hogy bibliai alapon hogyan viszonyulunk hozzá. Volt a közönség soraiban egy fiatal, aki csak azért is mindenben ellent mondott, próbálva zavarba hozni az előadót. A dohányzással kapcsolatban például azt mondta, ő nem tud arról, hogy a Bibliában arról szó lenne, hogy az az Istennek nem tetsző dolog! Az előadó gondolt egyet azt mondva, mindenki álljon fel, ő felolvas egy szakaszt a Bibliából, s ha valaki kihallja belőle azt, hogy erről a témáról szó lenne, foglaljon helyet. A hallgatóság felállt és a színész elkezdte felolvasni a Tízparancsolatot. Felolvasta, néhány leültek. Majd újra és újra, végül már csak a fő vitapartner állt büszkén: sehol nem hangzott el, hogy ne dohányozz! Ő egyáltalán nem látja a kapcsolatot a maga helyzete és a felolvasott szöveg között. Végül társai magyarázták meg neki, igenis van kapcsolat: hiszen a „Ne ölj” parancsolat, nemcsak másokkal kapcsolatban érvényes, de a saját egészségével kapcsolatban is. Ő is érintett tehát.

Ez a régi történet jutott eszembe, amikor a mindennapi kenyér, a mindennapi megbocsátás, a hétköznapoknak, de az életünknek ez az igazán központi kérdése van előttünk ma. Lehet, hogy elsőre mi is kivonnánk magunka a felolvasott igék hatálya alól, hogy talán ez ránk nem vonatkozik, vagy minket ez a kérdés annyira nem érint, megvannak a magam útja ebben a kérdésben, de végül rá kell döbbennünk arra, hogy ez nem így van. Ahol kapcsolatok vannak, ahol emberek vannak, ott bizony sérüléseket szerzünk vagy éppen sérüléseket okozunk. Nem véletlenül szerepel ez a kérdés egyből a mindennapi kenyér után, mert ahogy mindennap ételt kell magunkhoz vennünk, ahogyan ez szerves része az életnek, úgy a mindennapok témája és kérdése, hogy magunk hogyan élünk az Istentől kapott bocsánattal és miként vagyunk ennek továbbadói, miként formálódik ki életünkön, szavainkon, gesztusainkon a Jézusért kapott kegyelem?

Igen, ahol kapcsolat van, sebek is vannak. Ahol kapcsolat van, az sérülhet, tönkre mehet és annak a helyrehozása sokszor nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen. Hogy ez mennyire így van, arra emlékeztet Jézus keresztje, az ő sebei, az ő áldozata, aki újra létrehozta a kapcsolatot Isten és az ő teremtménye között. És mi ebből élünk, miatta van szabad utunk Istenhez, miatta szólíthatjuk őt Mennyei Atyának, miatta imádkozhatunk hozzá, mint az ő szeretett gyermekei. De az is egészen bizonyos, hogy ezt az ajándékot, Isten bocsánatát nem csak azért kapjuk, hogy annak csak élvezői legyünk, hanem hogy mi is ennek jegyében éljünk és Istennel való kapcsolatunkat ezen keresztül éljük meg, mutassuk meg hiteles formában. A Miatyánk egyetlen más kéréséhez sem kapcsolódik vállalás. Hiszem, hogy Jézus nem véletlenül tanította így az övéit annak idején. Mi is, akárhányszor csak elmondjuk ezeket a mondatokat, újra és újra emlékeztetjük magunkat, hogy ezzel dolgunk van, hogy irgalmat kapunk, s nekünk is irgalmassá kell lennünk, akárcsak a mi Mennyi Atyánk, vagy az Ő Fia, Jézus.

Eszembe jutnak a gyermekévek, vagy azok a pillanatok, amikor szülőként én bocsánatkérésre, vagy megbocsátásra tanítottam és tanítom a gyermekeimet. Ki kell, hogy mondják, oda kell hogy álljanak a másik elé, vagy éppen fogadniuk kell azt. Persze nagy kérdés, hogy lélekben is sikerül-e a kiengesztelődés, bármelyik oldalon is állnak. Nyilván a mi esetünkben sincs ez másként, nem elég kimondani, nem elég kedvetlenül valami odabökni, hogy nem haragszom. Milyen nehéz eljutni idáig, milyen nehéz odalépni a másikhoz, milyen nehéz megalázkodnunk, felvállalni azt, hogy talán elutasítanak. Sokszor inkább nem is kezdenünk bele, inkább dédelgetjük a magunk vélt igazságát, s hagyjuk, hogy ezek a helyzetek emésszenek bennünket. Igen, egyedül nem megy, igen a magunk ereje ehhez vajmi kevés.

Nem véletlen, hogy ez a téma, a Jézustól tanult imádságban, a mindennapok kapcsán vetődik fel. Mert az ökölbe szorult kéz egyféleképpen tudja a benne lévő haragot, dühöt elengedni: ha engedi, hogy Jézus szavai nyomán abból imádkozó kezek formálódjanak, akár úgy, hogy az ég felé fordítjuk üres tenyereinket, kifejezve gyengeségünket, akár úgy, hogy őszintén kérjük ebben Isten segítségét. Jézus megszakította az ördögi láncolatot, s halálával, feltámadásával egy újat indított el. Isten adja, hogy mi is tudjunk ebbe belekapcsolódni. Ámen

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap (Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe) az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében, az 1. verstől a 12. versig, a következőképpen:

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

            a mai vasárnap, Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepén, érdemes arra a szövetségre tekintenünk, amelyet Isten kötött népével, és arra a szövetségre, amelyet velünk kötött az Úr Jézus Krisztusban. A mai vasárnap témája: „Hit által igazulunk meg!” A hit, a Jézus Krisztusban való hit, akit a Zsidókhoz írt levél a csodálatos főpapként mutat be. Ő az, aki a hívőnek megnyitja az utat az üdvösség, az örök élet felé. A hit egyúttal engedelmesség Istennek, aki hív, aki megszólít. Az Ószövetségből látunk példákat, akik Isten ígéretének beteljesedését várták, akik telve voltak reménységgel. Hittek abban, hogy mindaz, amit az Úr megígér, megtörténik. Megtörténik akkor is, ha ők ezt nem élik már meg. Az Istenbe vetett bizalom határozta meg életüket. Azonban Jézus Krisztussal még nagyobb csodát élhetünk át, hiszen rajta keresztül Isten egészen közel jött és közel jön az emberhez. Változás történik általa életünkben és személyes hitünkben. A keresztyén ember Krisztushoz akar tartozni, és tudjuk, hogy nem mi munkáljuk a hitet, hanem az az Úr, aki megszólít, aki elhív és szolgálatra indít. Egész életünket áthatja ez a ragaszkodás, ha engedjük, hogy megérintsen bennünket. Jézus sírva jövendölte meg Jeruzsálem pusztulását. 70-ben Titus körülvette a várost és bár sokáig kitartottak, mégis egy idő után elesett a város. Az egyház erről emlékezik meg, emellett pedig megtérésre hív. Emlékeztet arra, hogy életünk az Úr kezében van, és hogy ő velünk van a válságos időkben. Emlékeztet a szövetségére, és Krisztusban kapott megváltásunkra. Jézus Krisztus hitünk alapja. Ő, aki vállalta az emberlétet, átélte szenvedéseinket, és elszenvedte értünk a halált, hogy feltámadjon értünk. Ez a legnagyobb ajándék, amivel élhetünk, ha hagyjuk, hogy megérintsen, ha elfogadjuk jelenlétét életünkben. Annyi mindenért képesek vagyunk harcolni, akár a végsőkig. Nagyon szeretem este megnézni a különböző főzőműsorokat és néha elgondolkodtató látni és hallani, amikor a versenyzők azt mondják, hogy hát ők hisznek magukban, ők megmutatják, hogy tudnak jól főzni. Valaki túlságosan magabiztos, valakinek pedig bátorításra van szüksége, és gyakran halljuk a mentoroktól, hogy „higgyetek magatokban!” Látva egy-egy műsor végét és a kapott végeredményt, nem mindig hoz a harciasság, az önmagunkba vetett bizalom sikert. Időre van szükség, hogy jobban megtanulják, hogyan kell bánni a különleges alapanyagokkal. Egy biztos, hogy egy dolog magabiztosnak lenni, és megint egy mások dolog hinni magunkban. Mert valamit tényleg meg tudunk csinálni, de mindig elérünk egy pontig, legyen bármiről szó az életünk során, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk itt véges a tudásunk. Nem tudunk mit tenni. Egyszerűen el kell fogadnunk azt, hogy tehetetlenek vagyunk. Legtöbben ilyenkor kulcsolják imára a kezüket, ezekben a legmélyebb pillanatokban. Azokban a pillanatokban, amikor a másikért, egy betegért imádkozunk, amikor abban reménykedünk, hogy az idő begyógyítja a sebeket, amikor egy rég látott rokonunkra, ismerősünkre, vagy gyermekünkre, unokára gondolunk...szeretnénk, ha jól mennének a dolgaik, de vajon hogyan tudnánk őket segíteni? Sok mindenben bízunk, sok mindent elhiszünk, és sok mindenben hiszünk. De vajon hiszünk-e abban, amiről a Zsidókhoz ír levél szolgáltat magyarázatot  a mai vasárnapra kijelölt igeszakasz elején? „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható...” Hinni egyáltalán nem könnyű. Pláne nem egy olyan világban, amikor kisgyermekként én még azt olvastam a kémia tankönyvekben, hogy az „atomok a legkisebb részecskék, amelyek tartalmazzák egy anyag kémiai tulajdonságait.” Azóta tudjuk, sőt, már amikor a könyvet kezembe fogtam, elmondták nekem, hogy ez már idejét múlt, hogy van tovább. Egyre több dolgot fedeznek fel. És ahogyan egyre több dolgot fedeznek fel, egyre több a kérdés is. Amit látunk, az talán egyértelmű és mérhető, de a valódi látás, amelyről az ige is beszél, nem csupán fizikai látás. Hitbéli meglátás, felismerés, arra vonatkozóan, hogy ki az, aki munkálkodik az életünkben, ki az, aki vezetni próbál bennünket, hogy meg ne üssük lábunkat a kőben. Egy új nézőpont, amely rádöbbent arra, hogy másként tudom feldolgozni a nehézségeket, mert velem van Valaki, akiben bízom. Az Istenbe vetett bizalom mindenkinek ügye, nemcsak a miénk. Nemcsak néhány embernek szól, hanem Jézus mindenkiért életét adta. Váltságul sokakért. Egész életünket megváltoztatja a felismerés, amely egy egészen más életvitelt, hozzáállást jelent. Az igazi főpap életét adta értünk, ő mutatta be a tökéletes áldozatot, saját maga áldozatát az Úrnak, hogy általa új életben járjunk. Ezt a csodát nehezen tudjuk megérteni, elfogadni tudjuk. Hinni és bízni az Úr Jézus Krisztusban. Bízni Isten kegyelmében, aki kegyelemből, hit által ad nekünk üdvösséget, szeretett Fiáért. Sokan kétkednek benne és nehezen tudják elfogadni az ő megkeresését. Azonban amikor Jeruzsálem pusztulására emlékezünk, amikor mindannyian bűnbánatot tartunk, akkor azért is imádkozunk, hogy mindenkihez elérjen az evangélium, az Úr igéje, amely életeket megváltoztató. Amely megtart  a nehézségekben, felemel és vigasztal gyász idején, aki velünk örül a boldog pillanatokban, és aki hozzánk akar tartozni egész életünkben. Nem mi munkáljuk a hitet, de kegyelemből elfogadhatjuk azt, és Krisztushoz tartozóként szeretettel szolgálhatunk a világban, és egészen máshogy közelítünk a szenvedéshez, az örömhöz, a másik emberhez. Krisztus arcát pillanthatjuk meg a másikban, aki ugyanarra a szeretetre vágyik, mint mi: az Úristen szeretetére, aki lehajolt hozzánk, mert mi nem tudunk hozzá felemelkedni. A mi mennyei Édesatyánk kegyelmében bízunk, akiről az ősatyák, az igében felsoroltak tanúságot tettek és bíztak. Mi is hasonlóképpen bízunk benne, bár nem tudjuk még, hogy mit hoz a jövő, de az Ő akarata és ígérete beteljesül. Akkor is, ha nekünk ez elsőre lehetetlennek tűnik, pedig Istennek minden lehetséges. Ámen.

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, aki szánakozol emberi nyomorúságunkon, és bánkódsz szívünk hitetlenségén: láttasd meg velünk életújító erődet, és győzz meg minket Szentlelkeddel, hogy élő reménységgel higgyünk tebenned, és veled éljünk most és örökké. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levelében, a 8. fejezet 1. versének „b” részétől a 13. versig, a következőképpen:

„...az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten. Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.” Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az utóbbi időkben egyre több figyelmet kell szentelnünk annak, hogy ki vegetáriánus, vegán vagy glutén, laktózérzékeny, netán több egyszerre. Nemrég egyik rokonunk esküvőjére készültünk, és ezen az esküvőn is pontosan meg kellett szervezni, hogy a különböző ételérzékenységgel élők nekik megfelelő menüt fogyaszthassanak el. Persze, hallottunk arról, hogy valakik nem betegség, érzékenység, allergia miatt, hanem úgymond divatból, vagy életmódváltás következtében változtatják meg étkezési szokásaikat. Újabban az is szóba kerül, hogy a környezetvédelemhez úgy tudunk hozzájárulni, ha minél kevesebb húst eszünk, ezzel pedig magunkkal is jót teszünk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nem szabadna amúgy sem megennünk a húst, mivel az állatok is érző lények, s ezek az emberek erre hivatkozva nem is fogyasztják azt. Többféle nézetet érdemes elolvasni, azoknak utánajárni, hogy pontosan milyen okok állnak ezeknek a fogyasztási szokásoknak a hátterében. De a mai vasárnap a fő kérdésünk, hogy vajon miről beszél Pál, amikor bálványáldozati húsról szól? Mit akar Pál az ismerettel és a húsfogyasztással mondani, miért is olyan fontosak ezek a mondatok, Isten igéje az Úrral való kapcsolatunkra nézve?

Az ókorban minden állat levágása egyfajta áldozatnak is számított. Az állatnak egyes részeit oltáron elégették, feláldozták. A többi részt általában elfogyasztották. Felmerült a kérdés, hogy ezt a húst, ami az állat többi, megmaradt része volt, fogyaszthatják-e a keresztények? Először úgy kerül szóba a templomban szabad-e ilyen étkezésen részt venni, majd később már azt olvassuk, hogy általánosságban kerül elő ez a kérdés. Látnunk kell, hogy a gyülekezet összetétele vegyes volt származásukat tekintve. Akik Izraelből származtak, azok számára minden pogány áldozat tisztátalannak számított és nem akartak ilyen húsból enni, de voltak görög származásúak is, akik szintén tartottak az áldozati hústól. Velük szemben felszólaltak a „szabadok”, akik úgy gondolták, hogy mivel tudják, hogy ez csak egyszerű hús, ezért bátran elfogadhatják, hiszen van róla ismeretük, hogy pogány isten nem létezik, így számukra nem ugyanaz a jelentése annak a húsnak.

Pál apostolhoz fordulnak, aki óva int attól, hogy megbotránkoztassák egymást, illetve azzal, hogy elbizakodottak legyenek. Alapvetően tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete, ezt le is írja Pál. Nyugodtan ehetnek húst, de Pál felhívja a figyelmüket arra, hogy az ismeret ne vezessen elbizakodottsághoz. Ne legyenek lenézők másokkal szemben. Nem feltétlenül kell mindenre kész válaszunknak lennie, és ne akarjanak minden lényegtelennek tűnő kérdést elsődlegessé tenni. A keresztények tudják, hogy egy Isten van, és ezen nem változtat a húsevés. Emellett az apostol azt az üzenetet is megfogalmazza, hogy az igazi ismeretet Isten Lelke adja, és az ő titkai mi nem tudjuk kikutatni. Az, hogy kinek, hogyan adja ajándékba Szentlelkét, az csak is rajta múlik, Istenen múlik. Az ismerettel pedig nem lehet Isten előtt jobbnak mutatni magunkat. Egyedül mentő szeretetében bízhatunk, amit adatott nekünk Jézus Krisztus által. Ne vezessünk félre senkit, és arra is tekintettel kell lennünk, hogy előfordulhat olyan, amit mi ismerettel teszünk, de a másik embernek az bűnt, megbotránkozást jelent. Pál szerint ne kényszerítsük egymást erre vagy arra, hanem szeretettel forduljunk a másik felé. Ez a szeretet azonban más, mint amivel napjainkban sokszor csak dobálózunk: az igazi szeretet az, hogy képes vagyok lemondani valamiről, akár arról, hogy korlátozzam a másikat, vagy hogy olyat tegyek, amivel megbotránkoztathatom, amivel megbánthatom. Korlátozzuk a saját szabadságunkat, ahogyan az Atya tette, amikor hagyta, hogy Krisztus meghaljon a kereszten.

Pál tehát azok ellen szólal fel, akikkel ugyan egyetért, de magukat másoknál különbnek tartják. Amit pedig tanácsol nekik, azt ma úgy mondanánk, hogy tapintatosnak lenni valakivel. De itt még ennél is többször van szó, hiszen azért tapintatos, mert alárendeli magát a szeretetnek. A szeretet épít. Az ismeret megvilágít sok mindent, de a szeretet, és az Istenbe vetett bizalom építi a közösséget. Isten szeretete valóssággá lesz Jézus Krisztusban, és azt várja el Pál a közösség Isten dolgaiban járatosabb tagjaitól, hogy legyenek odafigyelőbbek, őbennük látja a megoldást a problémára. Emellett figyelmeztetni kell őket, hogy minden olyan ismeret, amelyet végérvényesnek hiszünk, az hamis.

Hogy mi a megoldás? Nemcsak a szeretet alá rendelni magunkat, hanem bízni. Bízni az Úrban és megismerni a másikat. Ha valaki szereti Istent, akkor megismerheti őt. Bár ő annyit és úgy nyilvánít ki nekünk, ahogyan szeretné, és bizonyára nem tudunk felfogni mindent az ő titkaiból, mégis ragaszkodunk hozzá és a szeretet egész emberi mivoltunkat az Úr felé fordítja, akiből minden kiindul.

Kedves Testvérek! A mai vasárnap témája: „Szeretet által Isten gyermekeivé!” Isten úgy szeretett bennünket, hogy közel jött hozzánk Jézus Krisztusban, hogy az ő gyermekei legyünk, hozzátartozók legyünk. Közel jött hozzánk, hogy el ne vesszünk, és ő maga is háttérbe szorította szabadság, hogy Krisztusban a bűneink meghaljanak vele együtt. Jézus Krisztus pedig feltámadt megigazulásunkra és ma is keres minket, hogy hozzá tartozzunk. Szentlelkét ma is ránk árasztja, hogy óvakodjunk a hamis prófétáktól, hogy tudjunk tapintatosak és segítőkészek lenni, hogy ha nem is értjük mindig az Úr tervét, még ha nem is látjuk át titkait, mégis bízzunk benne és ragaszkodjunk hozzá mindenkor. Azt akarja, hogy hozzá tartozzunk. Ő pedig azokra is áldását árasztja, akik talán nem ismerik őt, ezzel nekünk is megmutatva, hogy emlékezzünk az Isten szeretetére, és ne csak szóval nevezzük Atyánknak, hanem hasonlók is legyünk őhozzá szeretetben, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Csodálatos a te mindeneket átfogó, személyválogatást nem ismerő szereteted. Késztess minket arra, hogy szívesen cselekedjük akaratodat, és hozzád hasonlók legyünk a szeretetben. Szereteteddel formálj bennünket, hogy örömmel szolgáljunk neked, hogy irántad való szeretetünk felebaráti szeretetben tükröződjön, hogy megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek, és a rosszért is jóval fizessünk, a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus példáját követve. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban! Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk János első levelének 5. fejezetében, a 18. verstől a 20. versig, a következőképpen:

Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, sőt aki Istentől született, az megőrzi önmagát, és a gonosz meg sem érinti. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Isten sötétségből világosságra hív. Négy vasárnapon keresztül ezzel a témával találkozunk, és a mai textus alapján kijelenthetjük, hogy a világosság a mi életünkben maga Jézus Krisztus. Sok kérdésünk lehet, amikor először meghalljuk ezt a néhány mondatot. Pedig mennyire biztosak vagyunk magunkban, amikor egy vitában úgy nyilatkozunk, hogy mi tudjuk. Tudjuk, hogy merre mennek a dolgok, hogy mi az értelme a mi életünknek, hogy ne mondja meg senki, hogyan tovább. Mi tudjuk. Ahogyan azt is tudjuk, hogy ki az, aki láthatóan csodálatosan él, aki irigylésre méltó, és persze azt is tudjuk, hogy ki gyarló, és kinek kellene többet templomba járnia, esetleg néha felhívnia, hogy mi van velünk. Mi tudunk mindent, magabiztosak vagyunk.

Mégis mintha megtorpannánk és egy percre elgondolkodnánk, amikor meghalljuk a mai igét: Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik…Első hallásra nem mernék megesküdni rá, hogy mindenki nyugodtan válaszolná rá, hogy igen, mi Istentől vagyunk, mi nem vétkezünk. Különben is, elméletben olyan jól megy a nem vétkezés. Kicsit olyanok vagyunk, mint azok, akik valamilyen függőséggel küzdenek, és nem az értelmükkel van a baj: tudják jól, hogy ami után sóvárognak, az káros az egészségükre, de mégis újra és újra magukhoz veszik, mert egyszerűen a szervezetük nehezen változtat. Nagyon nehéz úrrá lenni magunkon, azt szokták mondani, hogy egyedül nem is igazán megy, segítségre van szükség. Támaszra, aki velünk van.

Hasonlóképpen küzdünk meg a vétkeinkkel. Sokszor anélkül is vétkezünk, hogy észrevennénk. Ezért is olyan ijesztő első olvasásra, első hallásra a jánosi ige, amelyben János nyomatékosan közli, hogy aki Istentől született, nem vétkezik. Természetesen az értelmezése ennek a szakasznak már nem olyan egyszerű. Többféle fordítás és magyarázat található arra vonatkozóan, hogy kire és mire vonatkozik mindez. Fordítható az igeszakasz eleje úgy is, mint „aki Istentől született, tudniillik Jézus, vigyáz arra, aki Istentől született.” Ettől függetlenül még mindig kérdés, hogy ha az egész világ a gonosz hatalmában van, akkor mit tehetünk? Vajon tényleg felismerjük-e az Igazat, felismerjük-e Krisztust?

Egy magyarázat szerint visszafelé érdemes olvasnunk ezeket a verseket, mert úgy könnyebben értelmezhető. Ha így olvassuk, akkor úgy értelmezhetjük a mai textust, hogy Krisztus értelmet ad nekünk, hogy megismerjük az Igazat. A világ a gonosz hatalmában van. Aki Istentől született, az megőrzi önmagát, illetve azt megőrzi az Úr. Így olvasva a kijelölt szakaszokat másképpen fest a kép: hiszen nem önmagunkról van szó. Nem látszólagos bűntelenségünkről vagy vétkeinkről szól Isten igéje, hanem arról, hogy hitünk alapja Jézus Krisztus. Nem mi és nem mások vannak a középpontban. Mi nem tudjuk meghatározni és mérlegre tenni mások hitét, nem is tehetjük meg, hiszen ez Isten joga, de bízhatunk Jézus Krisztusban. Hozzá tartozunk, és nem azért, mert bűntelenek lennénk. Nem a bűntelenség köt oda bennünket Istenhez, hanem a Krisztusba vetett bizalom. Úgy élhetünk és úgy imádkozhatunk, hogy bűnösként Krisztushoz fordulunk, mert ő képes megszabadítani azoknak a terhétől. Ez egy nagy különbség. Úgy élni a világban, hogy bízunk az ő segítségében, bűneink ellenére. Ha a keresztény ember nem is tudja elkerülni a bűneit, vétkeit, de tudja, hogy mit kezdjen vele. Tudjuk, hogy kihez imádkozzunk. Tudjuk, hogy ki az, aki megbocsát, aki az egyedüli út az Atyához. Nem a mi érdemünkért vagyunk vele kapcsolatban, nem magunkat tesszük alappá, hanem Jézus Krisztust, az igazi alapot hisszük és valljuk.

János tehát nem arra akar bennünket rávezetni, hogy egymás bűneit, tetteit méricskéljük és az alapján alkossunk véleményt, hogy az alapján akarjuk megmondani, hogy kinek milyen az Istennel való kapcsolata. Nem azt akarja, hogy saját vétkeinkre tekintve vesszük el, hanem, hogy minden esetben Jézus Krisztusra figyeljünk.

Talán közhelyes, de a mai reklámokat megfigyelve mindig azt szeretnék belénk sulykolni, hogy mi megérdemlünk mindent. Azt szeretnék elhitetni velünk, hogy mi tudjuk mi a jó, és mivel a termék nekünk való, nekünk biztosan jó, ezért érdemes megvennünk. Szinte tudattalanul elhintenek bennünk információkat, hogy az ő terméküket vásároljuk meg. Valahogyan így működhet minden, amit a gonosz, a gonosz szándék irányít, hiszen valójában csak áltatnak minket. Nem minden működik úgy, amit nekünk ajánlanak, nem minden válik erényünkre. Mégis van olyan érték, van Valaki a világban, akihez érdemes ragaszkodni, és aki az Istentől való távolságunkat szeretné lerövidíteni, szeretne közelebb vinni hozzá: maga az Úr Jézus Krisztus, aki megőriz mindannyiunkat, mindenkit, aki benne bízik. Aki hálával fordul felé, mert nem vétkezett, aki bűnbánattal fordul felé, mert valami rosszat tett, mindenkiért, akinek szívében az ő hívó szava visszhangzik, mert hozzánk szeretne tartozni. Isten sötétségből világosságra hív. Ez a világosság ő, Krisztus, a mi Megváltónk. Ő értelmet ad, hogy megismerjük az Igazat, Ő az igaz Isten és az örök élet.

A lekcióban hallottunk a négyezer ember megvendégeléséről. A Jézust hallgatók mindannyian részesülnek mindabból, amit ő ad. A kenyérből, a halból, és leginkább Isten igéjéből és Jézus szeretetéből. Jézus tekintettel volt fizikai állapotukra is, arra, hogy valakik messziről jöttek és újult erőre lesz szükségük a hazatéréshez. De a testi táplálékon túl lelki táplálékot és örök életet is nyújt nekik: saját magát, aki meghalt és feltámadt, hogy nekik, hogy nekünk életünk legyen, hogy őhozzá tartozzunk.

Áldjuk Krisztust, aki mindig és mindenkor segít, bármiféle kéréssel fordulunk hozzá. Ma is kérjük, hogy segítsen meg minket akkor is, amikor hitetlenségben lep meg minket a kísértés vagy a halál félelme. Láttassa meg velünk halált legyőző hatalmát, hogy higgyünk benne, és éljünk őáltala, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Ébressz bennünk hitet, és láttasd meg velünk, hogy örök élet beszéde a te igéd, amely mindennapi életünket is boldoggá teszi, ha engedelmesen követjük útmutatását, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Péter apostol első levelének 2. fejezetében, a 9. és 10. versben, a következőképpen:

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a szuperhősökről szóló könyvek és filmek. Ezekben mindig van valaki, aki megmenti a világot. Rendszerint a hős először nem igazán tud különleges képességeiről, illetve próbálja élni megszokott életét. Vannak olyanok közöttük, akik nem igazán térnek el első pillantásra a többi embertől, mégis valamilyen különleges erőt hordoznak, és azzal segítik a világot, az embereket.

Kiválasztottnak lenni még ezekben a mesékben is nehéz, ez többször elhangzik. Több felelősség, talán nagyobb alázat kell hozzá. A hősöknek uralkodniuk kell önmagukon és mindig helyesen kell cselekedniük, helyesen kell dönteniük. Nagy az elvárás feléjük, függetlenül attól, hogy felfedték-e valódi énjüket. Előfordul, hogy pont ez a nagy felelősség túl nagy a vállukon, és emiatt roppannak össze, illetve emiatt akarnak visszatérni korábbi életükhöz. Kevesebb stressz, kevesebb felelősség. Kívülről erősnek és legyőzhetetlennek tűnnek, de belülről ugyanolyan gyengék és bizonytalanok, mint az átlagemberek.

Talán furcsának tűnhet az összehasonlítás, de a keresztény ember is hasonló módon, hasonló ellentmondásokban él. Olyan ellentmondás ez, ami a külső szemlélő számára kibékíthetetlennek tűnik. Ha nem hittel tekintünk a keresztre, vereségnek tűnhet Jézus szenvedése, de mi hisszük, hogy ő maga a Megváltás és az élet. Az ő ereje erőtlenségében mutatkozott meg. A győzelmes Krisztus van jelen a szenvedésben. Mi pedig, akik hisszük, hogy Isten által elhívottak, mondhatnánk úgy, hogy kiválasztottak, de inkább megszólítottak vagyunk, úgy állunk meg az Úr házában, ahogyan Péter tette. Elhívástörténetében hallottuk, hogy Péter, felismerve az Urat, bűnösnek vallja magát és tudja, hogy nem méltó arra, hogy Jézus jelenlétében legyen. Jézus mégsem taszítja el, hanem alkalmassá teszi őt a neki való szolgálatra. Péter Jézus által lesz alkalmatlanból alkalmassá, aki másokat is Jézus követésére fog hívni, és aki ugyan több hibát elkövet, mégis fontos tartalmat közvetít, és ugyanígy felelősséget is hordoz. Az teszi alkalmassá, és bennünket is az tesz alkalmassá, aki valódi megmentő, az Úr Jézus Krisztus. Az emberré lett Isten, aki vállalta a szenvedést miértünk. Az ő népének, az ő egyházának vagyunk és lehetünk tagjai, amelynek ő a feje és sarokköve.

Ha tehát Krisztusra tekintünk, ha keresztjére nézünk, akkor együtt látjuk a győzelmet és a szenvedést: a szenvedő Krisztust, aki már ott, a kereszten megváltott minket. Azt a Jézust, aki nem kerülte el a rá váró nehézségeket, hanem vállalta értünk a kereszthalált is. Mások számára talán a kereszt vereség, vagy botrány, de számunkra maga a megváltás. Krisztus elhordozta bűneinket és új életet adott nekünk. Ehhez pedig az Úr úgy látta jónak, hogy megteszi értünk azt, amit senki más nem tudott volna megtenni: igazi áldozatot hozott értünk, magát az Úr Jézus Krisztust, aki el tudta hordozni bűneinket, aki meghalt a kereszten, aki feltámadt megigazulásunkra. Ő az az Úr, aki ma is hívogat bennünket magához és szeretettel ajándékoz meg.

Tudjuk, hogy oly sokszor alkalmatlanok vagyunk, méltatlannak érezzük magunkat az Úr szeretetére. Sokszor elszégyelljük magunkat, hogy érdemesek vagyunk-e egyáltalán erre a szeretetre. Nekünk nincsenek szuper képességeink, sokszor gyengék vagyunk és nincs olyan nagy önuralmunk sem, de mi nem magunkra hivatkozunk, hanem arra a Krisztusra, aki megváltott bennünket. Rá támaszkodunk és rá hivatkozunk, aki erőt ad és aki valóban alkalmassá tehet bennünket az ő szolgálatára. Talán sokan ezt nem értik, de nekünk újra – és újra szükségünk van a vele való találkozásra, a vele való kapcsolatra. Ezért is fontos számunkra az úrvacsora is, a szentség, amelyben találkozunk ővele. Őbenne nyerünk bűnbocsánatot és új életet. Ő az egyetlen út az Atyához. Őáltala tartozunk ahhoz a néphez, amely a mai igében megjelenik.

Nagy felelősséggel járt és jár királynak, uralkodónak, szentnek lenni. Az egyházzal szemben is nagyok az elvárások. Nem vagyunk tökéletesek, de mégis mintha azt várnák el Isten népétől, hogy mindenhol és mindenkor a legkiválóbban szólaljon fel, és életünkkel mindig tökéletesen példázzuk a hiteles, hívő, keresztény embert. A kérdés az, hogy milyennek képzeljük el a keresztény embert? Észreveszik-e rajtunk, hogy mi nem önmagunkkal, hanem Krisztussal dicsekszünk? A mai ige sem arról beszél, hogy azért vagyunk szent nép, hogy azért lehetünk választottak, mert mindezt kiérdemeltük, vagy azért, mert csodálatos képességeket nyertünk és ezzel el tudnánk kápráztatni az embereket. Azért lehetünk, mert az Úr irgalmas hozzánk. Azért mert ő felénk fordult és megkegyelmezett nekünk, és szeretetével átölelt bennünket. Nem mi vagyunk a kiinduló ok, nem mi vagyunk a kezdeményezők, hanem Isten. Egyedül azért lehet üdvösségünk Krisztus által, mert az Isten ennyire szeretett bennünket. Azért tartozhatunk népéhez, mert ő minden tökéletlenségünk ellenére magához hívogat minket. Mert ő alkalmassá akar tenni mindannyiunkat, hogy ne elvesszünk, hanem, hogy örök életünk legyen. Ezért nem a magunk erejével dicsekszünk, nem a magunk képességeivel, hanem Isten szeretetével, a Krisztusban kapott örömhírrel és a Szentlélektől kapott erővel, amellyel élünk és szolgálunk az emberek között. Nekünk is szükségünk van időre, imádságra és megértésre. Nekünk is vannak borzalmas pillanataink és rossz megnyilvánulásaink. Sokszor nekünk is meg kell járnunk mélységeket és fel kell tennünk azt a bizonyos miért-et. De ugyanígy hisszük, hogy nem vagyunk egyedül, mert ott van velünk Krisztus. Mert őhozzá tartozunk mindannyian és így alkotjuk az ő gyülekezetét, az ő népét, az ő egyházát. Tudva, hogy nem foghatjuk hibáinkat őrá, és az őszinte megbánás a vele való találkozás utáni vágyakozás ugyanolyan fontos. Vágyakozás a benne való megerősödésre. Hiszen már látjuk, hogy van felelősségünk, van elhívásunk, de van reménységünk és erőforrásunk is: maga Krisztus.

A mai vasárnap témája: Hívás bizonyságtételre. A bevezető igénk a Timóteushoz írt első levélből így hangzik: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson (1Tim 2,4). Isten, a mi Urunk nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy az megtérjen és éljen. Hit által, kegyelemből van üdvösségünk, ami nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka számunkra. A kijelölt szakasz fejezete, a második fejezet így szólít meg bennünket: Épüljetek fel lelki házzá. Isten maga választotta ki az ő lelki házának építéséhez Krisztust, a sarokkövet. Krisztusra kell épülnünk, és nem az emberek véleményére kell tekintetünk, hanem Isten választását, Isten szeretetét kell elfogadnunk. Isten Lelke teremti meg ezt a lelki házat, amelyben elfogadjuk Isten kegyelmét, és mi magunk is törekszünk arra, hogy ennek a háznak részesei legyünk, hogy ebbe beilleszkedjünk. Így amikor úgy érezzük, hogy nagy a felelősség rajtunk és ezeket a csodálatos címeket olvassuk, mint „választott nemzetség”, „szent nemzet vagytok”, „Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek tetteit”, akkor tudjuk, hogy ő segít bennünket és ő tesz alkalmassá a szolgálatra. A világ szemében lehetünk bűnösek, hiszen mi magunk ezt nem is tagadjuk, és tudjuk, hogy mindannyian Isten irgalmára szorulunk, de bízunk megváltó kegyelmében és abban, hogy mindenkor és mindenhez ő ad erőt. Mert ő sötétségből világosságra hívott el minket. Őáltala járhatunk világosságban.

Jézus Krisztus a világ Világossága, aki elhívott bennünket, hogy tanítványai és tanúi legyünk a világban. Őtőle kérünk ma is erőt, hogy átragyogjon rajtunk az ő teremtő evangéliumának világossága, és hogy Isten igéjét megtartsuk szívünkben és növelje hitünket. Kérjük a Szentlélek erejét, hogy bizonyságtevő lélekkel éljünk és járjunk a világban, hogy az Isten békessége és szeretete terjedjen a földön, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 2. fejezetében, a 14. verstől a 24. versig, a következőképpen:

Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által. Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a kisgyermekekről tudjuk, hogy szeretnek dicsekedni, legalábbis szeretik megmutatni azt, amit valakitől kaptak. Büszkék apukájukra, anyukájukra, nagyszüleikre, és sokszor jöttek úgy oda hozzám gyerekek hittanóra után, hogy elmesélték mi történt a hétvégén, megmutatták a legújabb játékukat, amit kaptak, és kicsit eldicsekedhettek, hogy milyen jó volt nekik az elmúlt napokban.

Mi is szeretünk ilyen módon dicsekedni. Ha nem is hangoztatjuk, de büszkék vagyunk és kicsit dicsekszünk azzal, hogy milyen ügyesek voltak megint az unokák, milyen szépen szavaltak a versmondó versenyen, vagy csak egyszerűn milyen okosak és mennyire nyitottak a világra. Úgy gondolom, hogy teljesen természetes, hogy ilyen örömmel fordulunk a környezetünkben élő gyermekek felé, és meglátjuk bennük azt, ami jó, amivel eldicsekedhetünk másoknak. Ez nem olyasfajta dicsekvés, amelyre mások nagyon haragudnának, és biztosan sok közös élményt meg tudunk egymással osztani.

Azonban sokszor olyan dolgokkal is dicsekszünk, amelyekkel nem biztos, hogy kellene. Amikor arról vitatkozunk, hogy ki, hány éve jár templomba, ki, mikor csatlakozott gyülekezethez, akkor még alapvetően nem gondolom, hogy hibát követnénk el, de ha versenyt csinálunk belőle, akkor helytelen úton járunk. Az első keresztények hasonló utat járhattak be, amikor a mai igében Pál apostol szavaiból kitűnik, hogy valamiféle egyet nem értés jelent meg a gyülekezetben. Pál apostol idejében Róma lakossága közelített az egymillióhoz, és ebből mintegy ötvenezren zsidók voltak, és a 40-es években megjelentek zsidókeresztények közöttük. A vallási különbség és nyugtalanság miatt Claudius császár uralkodása alatt kitiltotta őket Rómából. Néró császár feloldotta ezt a tiltást és elkezdődött a visszaköltözés időszaka, azonban keresztények összetétele ezalatt az idő alatt megváltozott, hiszen az úgynevezett pogánykeresztények lettek többségben a zsidókeresztényekkel szemben. Több ponton szinte tapintható a feszültség: a zsidók között, illetve a keresztény gyülekezeten belül, az eltérő háttér, hagyományok miatt. Pál apostol ezért kifejti tanítását a törvényről, evangéliumról, a cselekedetről, a hit általi megigazulásról. Rendezni szeretné az ellentétes véleményeket, rámutatva a legfontosabbra: Isten nem személyválogató. Senki sem építheti önmagára, saját maga erejére, csakis az Úrra bízhatjuk magunkat. Emellett ennek a szakasznak fontos üzenete az is, ami Máté evangéliumából így hangzik (Mt 5,16): „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Ha valamivel dicsekedünk, akkor azzal az Úrral dicsekedjünk, aki erőtlenségünkben is erőt ad, és a viszály, széthúzás helyett a hitelességre törekedjünk. Bár nem vagyunk tökéletesek, törvény és evangélium is adatott nekünk. Tükör és örömhír, amely megsegít bennünket, és megsegíti azokat, akik talán még nem találkoztak Isten igéjével, de az Úr szívükbe írta nekik is mindazt, ami vádolja és megerősíti őket. Mi pedig nekik is tanúságot tehetünk az Úr Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal, aki maga nem megszüntette, hanem betöltötte a törvényt.

Kedves Testvérek! Az utóbbi időben sokat beszéltünk törvényről, a helyes rendről, amely segít összetartani közösségeinket, a törvényről, amihez ragaszkodnunk kell. A Szentírásra tekintve együtt látjuk a törvényt és az evangéliumot, ami nem kioltja egymást, hanem összekapcsolódik. A törvény rövid összefoglalása a Tízparancsolat, az evangélium pedig az Úr Jézus Krisztusban kapott örömhír. Maga Jézus mondja, hogy ő nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt, hanem, hogy betöltse azt. De mire jó akkor a törvény egyáltalán? Hitvallási irataink szerint a törvénynek három haszna van, három okból kaptuk: az egyik az, hogy az engedetlen emberekkel szemben védelmezze a külső fegyelmet, a második ok, hogy az embereket elvezesse bűneik felismerésében, a harmadik pedig miután újjászülettünk, legyen egy biztos szabályunk, amely mérvadó egész életünkben. A mai igénk pedig beszél a szívbe írt törvényről, arról, amit Úr szívünkbe írt, azoknak is, akik talán még nem hallották meg az ő igéjét. Mégis munkálkodik életükben. Pál apostol felteszi a kérdést: ha ezek az emberek képesek jól cselekedni, ha képesek megváltozni és engedni ennek a szívbe írt törvénynek, akkor hogyne kellene nekünk, akikhez eljutott Isten igéje? Nem dicsekedhetünk úgy senkinek, hogy közben ellentmondunk annak, amiről mi tudunk. Nem mondhatunk ellent magunknak, akik Isten szeretetét hirdetjük. Mit ér a mi tudásunk, dicsekvésünk, ismeretünk, ha ellentétesen élünk, ellentétesen cselekszünk mindazzal? Nekünk is számot kell majd adnunk az Úr ítélőszéke előtt, és akkor nem hivatkozhatunk hagyományainkra, arra, hogy már az előttünk élő generáció is evangélikus volt. Csakis a saját életünkre, tetteinkre hivatkozhatunk. És nem tehetünk úgy, mintha cselekedeteink közelebb vinnének bennünket Istenhez, hiszen saját cselekedeteinkkel nem tudjuk jobbnak mutatni magunkat Isten előtt. Bár fontosak a cselekedetek, hiszen a hit gyümölcsei azok, mégis együtt valljuk, hogy kegyelemből, hit által igazulhatunk meg. Tehát nem hivatkozhatunk beosztásunkra, titulusunkra, arra, hogy hány éve tartozunk gyülekezethez. Arra hivatkozhatunk, hogy mindannyian Isten kegyelmére szorulunk, és imádkozhatunk azokért, akik még nem hallották meg, elnyomták hívó szavát. Isten kijelentett törvényének ismerete nem tesz magasabb rendűvé, vagy jobbnál másoknál. Nem jogosít fel bennünket arra, hogy másokat lenézzünk és kritizáljunk. Nem jogosít fel arra, hogy másokat elítéljük. Sokkal inkább arra mutat rá, hogy mi magunk is tökéletlenek vagyunk, hogy nem tudjuk hibátlanul betölteni a törvényt, és sokszor akkor is vétkezünk, amikor valami jó szándék vezérli tetteinket. Azonban bízunk az Úr megtartó szeretetében, abban a Jézus Krisztusban, aki magára vette bűneinket a kereszten, és már ott megváltott minket. Az ő érdemére hivatkozhatunk és őrá bízzunk életünket. Krisztus érdemére mutathatunk mindannyian, aki hiteles életre hív bennünket, és aki naponként átölel szeretetével.

Így látszódhat meg rajtunk, hogy mi kihez tartozunk. Talán akkor azok is Jézushoz fognak fordulni, akik még nem tudják, hogy ő hívja őket, de megéreznek valamit jelenlétéből, akár a mi életünkön keresztül. Így imádkozunk ma is, amikor megköszönjük Istennek, hogy elhívott bennünket Isten fiainak szabadságára, hogy ne legyünk saját kívánságaink szolgája, hanem a szeretet szabadságával szolgáljunk egymásnak. Őt kérjük, hogy maradjon mivelünk a hétköznapokban is, azok gondjai között, hogy mindig hűségesek legyünk őhozzá földi hivatásunkban. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk! Üdvösséggel és áldással koronázod mindazokat, akik hűségesen cselekszik akaratodat. Kérünk, munkáld bennünk nemcsak az akarást, hanem a véghezvitelt is. Vedd hatalmadba szívünket igéddel, hogy hűségessé és becsületessé tegyen földi hivatásunkban. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mikeás próféta könyvének 7. fejezetében, a 18. verstől a 20. versig, a következőképpen:

Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja! Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

valamelyik nap megtekintettem az interneten egy videót, amelyben egy terepjárós férfi megáll egy galambárus mellett, és megveszi tőle a galambokat. Az árus egyenként vette ki a galambokat a kalitkából és a vevő ahelyett, hogy átvette volna őket, egész egyszerűen hagyta felrepülni az égbe a madarakat. Hasonló történetet ismerünk, amikor egy kisfiútól vásárolja meg a lelkész a madarait, hogy utána elengedje őket. Ezzel példázza, hogy Krisztusnak milyen fontosak vagyunk, és hangsúlyozza, hogy ő meg akar szabadítani minket.

Kedves Testvérek! A mai ószövetségi igeszakaszhoz kapcsolódik egy ortodox zsidó hagyomány: a hagyományt őrzők egy gyors folyású patakhoz mennek és a textusban felhangzó mondatokat ismétlik, miközben különböző apróbb tárgyakat és papírdarabokat dobnak a patakba, ezzel emlékeztetve önmagukat arra, hogy eljön az Úr és megbocsátja vétkeiket. Ez a cselekmény azt bizonyítja, hogy van még hit Izraelben. Dicsőséges lesz az a nap, amikor Isten megbocsátja bűneiket és többé nem emlékezik meg azokról (Arno C. Gaebelein). Emellett az ókori világban gyakori kép volt a tenger, illetve annak titokzatos mélysége. Jónás is egészen mélyre, a tenger mélyére került. Ide veti az Úr bűneiket, ide veti az Úr a mi bűneinket is: egészen mélyre, hiszen neki abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.

Mikeás próféta nehéz helyzetben szólal meg. Ézsaiás kortársa volt, vidéki próféta lehetett, aki az egyre elviselhetetlenebb szociális viszonyokkal is elmélyülten foglalkozott. Emellett kritikát fogalmazott meg az istentisztelettel és a vezető körökkel szemben is. Neve azt jelenti, hogy „ki hasonló az Úrhoz?” vagy „Kicsoda olyan, mint az Úr?” Ez a név egyfajta hidat képez a nehézséget megélő nép és a végső válasz között, amely a fogságból való szabadulás lesz. Mikeás idejében a nép két nagy hatalom közé került, nehéz időszakot éltek át. Napjainkban talán úgy érezzük, hogy nem szenvedünk háborútól, bár erről lehet, hogy más országok másként vélekednének, de saját országunkban ugyanúgy szenvedtünk a vírustól és félünk a következő hullámtól. Megéltük milyen a kényszerű bezárkózás és a láthatatlantól való félelem. Próbálunk elővigyázatosak lenni, és egyben bízunk abban, hogy előbb-utóbb végre elmúlik ez az időszak, kifejlesztenek valamiféle vakcinát és visszatérhetünk korábbi életünkhöz. Szabadulásra vágyunk, és örülünk annak, hogy az utóbbi hetekben szabadabbnak érezhetjük magunkat.

Azonban a mai igeszakasz nem pusztán fizikai szabadságról beszél. Nem pusztán arról, hogy túl kell valahogy élnünk a négy fal között, hogy át kell szervezni az életünket. Arról beszél, ami mindenhol jelen van a világban: a bűnről és az Isten szeretetéről. A nép megkegyelmezésének és száműzetésből való visszatérésnek is volt előfeltétele, mégpedig az, hogy Isten megbocsátotta a bűnt. Nem az, hogy az ember megbocsájtott saját magának és próbálta valahogy kiegyenlíteni a helyzetét, jobbnak mutatni magát Isten előtt. Az kellett, hogy Isten megbocsásson nekik, nekünk. Istennek ez a csodálatos szeretete áll a himnusz középpontjában, amellyel Mikeás könyve zárul. Isten megtartja hűségét és az ősatyáknak adott ígéretét. Újra lehetségessé válik, hogy tulajdonukba vegyék az országukat, hogy újrakezdhessék életüket.

Kedves Testvérek! Mi is újrakezdhetünk. Az Úr elkészítette nekünk a szabadulást. Ő bűnösöket hív magához, ahogyan a mai lekcióban, az evangélium igéiben hallhattuk (Lk 15,1-10). Az Úr végtelen szeretetével átöleli a világot és terve megvalósult Jézus Krisztusban. Ami Isten népéből, Isten szeretetéből származik, annak bűnére nem tekint. Mikeás próféta idején ez az akkori izraelitákra utalt, ma viszont az egész kereszténységre értjük. Új esélyt kaptunk az életre. És itt nem csak a vírushelyzetről van szó, nem az egészségi állapotunkról, hanem üdvösségünkről, a Krisztushoz tartozásunkról. Őbenne van örök élet és üdvösség. Őáltala halhatunk meg a bűnnek és születhetünk újjá hitben. Az ő hívását fogadhatjuk el hittel, kegyelemből. Örömhír számunkra, hogy a mai vasárnap üzenete és témája az, hogy az Úr bűnösöket hív magához. Az Úr nem eltaszítani akarja a bűnöst, hanem megkeresni, megtalálni és megtartani.

Mikeás hangvétele nyers, szókimondó. Őszintén szólal fel az Istentől való elfordulás ellen. Ostorozza a nép vezetőit, a hatalmi és vallási vezetőket. Félti a népet a közelgő veszélytől, hiszen a büntetés mindenkit érinteni fog. A hívőket és bűnösöket egyaránt eléri. Azonban könyvének végén Isten megbocsátását hirdeti, Isten haragjának az elmúltát. Ennek a próféta könyvnek a zárása a mai vasárnapra kijelölt igehirdetési alapige. Ebben Isten bűnbocsátó jóságáról és szeretetéről szól. Ez a szeretet pedig Jézus Krisztusban lett valóssággá. Az ószövetségi ember szavaihoz kapcsolódunk ma, a keresztény üzenettel, örömhírrel. Az Újszövetségre tekintve tapasztaljuk, hogy Krisztuson keresztül kaptunk megbocsátást és új életet. Ő a megígért Messiás, ő az, aki helyreállítja a kapcsolatot Isten és ember között. Aki valóságos Isten és valóságos ember. Őbenne bízunk ma is, amikor számunkra teljesen új helyzettel állunk szemben. Őhozzá fordulunk, amikor talán még inkább szükségünk van lelki elcsendesedésre és lelki elmélyülésre, Istenre figyelésre.

Krisztus után nem változtunk meg lényegesen. Továbbra is bűnösök vagyunk, akik rászorulunk Isten kegyelmére. De Isten a mi bűneinket is letapossa és a mélybe veti. Nemcsak az akkori kor embereinek, hanem a ma keresztényeinek is komolyan kell venniük, komolyan kell vennünk, hogy Isten iránti hálával élhetünk. Bűnbocsátó kegyelmével felénk fordul és megmutatja, hogy ő nem a bűnöst pusztítja el, hanem magát a bűnt, ami fojtogat minket. Nem csak a felszínen lévőt vágja le, hanem gyökerestől tépi ki a minket megpróbáló bűnöket. Hozzá fordulhatunk egyedül, aki hűséges népéhez, aki szereti a bűnös embert is. Maga Jézus mondja, hogy minden egyes megtérő bűnösnek örülnek a mennyben. Fontosak az igazak is, de nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Bűneink ránk nehezednek és a mi Megváltónkhoz menekülünk, aki a vele való közösségre bátorít bennünket. Isten bűnösöket hív, Jézus alkalmatlanokat tesz alkalmassá, hogy az ő követői legyenek, hogy hallgassanak hangjára és másokat is az ő követésére hívjanak. Bízzunk az őbenne kapott megváltásban, Isten szeretetében, Krisztus hívásában, a mi Megváltónkban. Áldjuk őt és hálával imádkozzunk hozzá, mert ő nem hagyta a bűnbe esetteket elveszni, hanem magához öleli ma is a bűnös embert, hogy megkapjuk tőle a bűnbocsánat békességét. Ő kérjük, hogy vezessen minket irgalmával, hogy akarata szerint éljünk és szolgáljunk a világban. Ámen.

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Istenünk, minden emberi értelmet meghaladó irgalmadért: hogy elítéled a bűnt, mégsem veted el, hanem szereted és megtérésre hívod a bűnös világot. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy sokan meghallják hívó szavadat, és sokan együtt magasztaljuk végtelen szeretetedet, Jézus Krisztusért, a mi Urunkért. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 2. vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Ezékiel próféta könyvének 33. fejezetében, a 30. verstől a 33. versig a következőképpen:

Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! –, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a múlt vasárnap igehirdetési alapigéje és a mai vasárnapra kijelölt textus szoros kapcsolatban áll egymással. Ezékiel prófétával találkozunk ismételten, akinek elhívásáról hallottunk Szentháromság ünnepe után 1. vasárnapon. A próféta nevének jelentése: Isten erősítse meg, és ez könyvének második részében válik igazán hangsúlyossá. A mai igében kirajzolódik előttünk a nép hozzáállása az Úr üzenetéhez. Bár a próféta feladata az lett, hogy bátorítsa az elhurcolt, megszomorodott népet, mégis ítéletet mond azok felett, akik kénytelenek voltak végignézni Jeruzsálem pusztulását. A templom lerombolását Isten ítéleteként élik meg, mégsem akarnak megváltozni, nem akarnak megtérni és gondolkodásuk nem változik. Ezékiel így az elhurcoltak felé fordul. Az ítélet hirdetése után pedig Isten mentő szeretete felé akarja vezetni a nép tekintetét, illetve a mi tekintetünket is.

A kijárási korlátozás alatt sokat beszéltek arról, és találgattak a különböző médiumokban, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után vajon visszaállunk-e a megszokott kerékvágásba, visszatérünk-e a megszokott életmódunkhoz, vagy akkora hatással lesz ránk, hogy megpróbáljuk megváltoztatni szokásainkat, életvitelünket. Az utóbbi hetekben nem igazán látjuk a változást. Még el sem tűnt teljes egészében a felkészültség időszaka, hiszen továbbra is egészségügyi veszélyhelyzet van érvényben, már érzékeljük, hogy a pár hónap alatt fellélegzett természet ismét rengeteg káros anyaggal néz szembe: elindultunk autóval, a vírus miatt lehetőleg kerüljük a tömegközlekedést, és sok városban még nagyobb lett a dugó, mint azelőtt volt. Nem igazán látunk rá esélyt, hogy bármi változna, habár látunk pozitív jeleket is arra nézve, hogy a jövőben hogyan próbáljuk meg átalakítani a közlekedést, a gazdaságunkat, hogy megpróbáljuk átgondolni, hogy melyik hivatalos találkozót kötelező személyesen megtartani, és melyiket elegendő akár számítógép előtt ülve levezetni.

Ezékiel próféta hasonló helyzetben volt. A nép kíváncsi Isten üzenetére, de mintha gúnyosan tennék fel a kérdést, hogy mit üzen nekünk az Úr? Valamely fordítás inkább arra helyezi a hangsúlyt, mintha lelkesítenék egymást, hogy menjünk oda, hallgassuk meg, mit akar mondani az Úr igéje? A kérdés, hogy valóban nyitottak-e az Isten üzenetére? Miféle ige jön az Úrtól? Ítéletként élik meg a történteket, érzik, hogy változtatniuk kellene, de mégsem nyitottak igazán a változásra, akárcsak mi. Odaülnek hallgatni Isten igéjét, de a próféta beszédének hatása már egészen különös: „Pajzán dallá lesz a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár.” Látszólag figyelnek, ismételgetik az igét, de nem jut el a szívükig. Nem lesz lényeges változás. Más dolog foglalkoztatja őket. Ez pedig ma is jellemző ránk, emberekre, nemcsak a vírushelyzet, de bármi más kapcsán. A kérdés, hogy mikor és kihez jut el a változást hozó ige? Az Isten üzenete, és az ő szeretete? Ki látja meg az ítélet és a szenvedések közt a megtartó Urat, aki Megváltót küldött számunkra? Ő, aki Ezékiel prófétán keresztül szól, az az Úr, az az Atya, aki egyszülött Fiát küldte a bajba jutott világ számára. Az akkor megszólaló Úr, a Megváltót küldő Isten, és a ma is gondoskodó Atya, egy és ugyanaz. Van, amit szívesen hallunk tőle, és van, amiről inkább megfeledkeznénk. Sokszor úgy hisszük, hogy csak akkor gondoskodik rólunk, amikor örömhírről és békességről szól. Azonban a keresztyén ember életéhez hozzátartozik az a meglátás és hit, amely által tudjuk, hogy a bajban is ott van velünk Isten. Krisztuson keresztül hívogat magához.

Feltehetjük a kérdést: vajon hova, ki felé fordítjuk tekintetünket? Meghalljuk-e a jó szót, a jó irányba terelő szót? Mit helyezünk életünk középpontjába? Vajon szívünkig hatol Isten igéje, vagy csupán kötelességből zengjük vissza a próféta szavait? Ezékiel próféta feladata több mint pajzán éneklés. Nem akarja Isten igéjével hamis illúzióba kergetni az elhurcoltakat. El kell mondania azt a jövőt, amelyben egyaránt jelen van Isten ítélete és Isten mentő szeretete. Előreutal Isten végtelen kegyelmére.

A népnek annyi mindenen járhatott az esze, annyi mindenen gondolkodhattak a boldogulásuk miatt, hogy nem figyeltek oda Isten igéjére. Lehet, hogy abból, amit Ezékiel elmondott, kiszedegették a jó dolgokat, mindazt, ami szimpatikus, nekik tetsző volt. A végső lényegét azonban nem értették meg. Azonban küldetése ettől még nem szakad meg, hiszen az Újszövetségre tekintve látjuk, hogy Isten igéje szól az emberekhez, emberek keresztül is. Jézus maga beszél például a magvető példázatáról, amelyben szintén megfogalmazódik, hogy vannak akik hallják ugyan Isten igéjét, de nem fogadják meg, nem aszerint élnek.

Azonban a gondviselő Isten nem hagy bennünket magunkra, és Krisztusban olyan Megváltót küldött nekünk, aki képes megszabadítani bennünket mindattól, ami megakadályoz az Istennel való kapcsolatunkban. Ő mindenkit magához hív, függetlenül attól, hogy mi kit tartunk érdemesnek rá, hogy mit tartunk helyesnek vagy helytelennek. Jézus Krisztusban olyan belső kapcsolatunk lehet, ami ezekben a nehéz időszakokban is erőt ad. Erőt ad elviselni a rosszat, erőt ad elhordozni a meg nem értettséget, együtt örül az örvendezőkkel, és együtt szomorkodik a szomorkodókkal.

A mai istentiszteletünk témája: Meg ne vessétek azt, aki szól! Aki szól, az maga a mennyei Atya, aki sokféleképpen megszólaltatja igéjét és szólítja meg népét. Megváltót küldött nekünk, hogy szeretetének és irgalmának tanúja legyen és általa üdvösségünk lehessen. A mai alkalommal azért is imádkozunk, hogy vegyük komolyan Isten igéjét, hogy soha ne feledkezzünk el szeretetéről, és az Úr Jézus Krisztusról, aki ma is hív bennünket, aki meghalt és feltámadt miértünk.

Az Úr Szentlelke legyen és maradjon velünk, hogy ővele és őneki éljünk mindenkor, hogy hittel fogadjuk el parancsolatát és szeretetét, és jó lelkiismerettel szolgáljunk neki. Ámen.

Imádkozzunk!

Bíránk és Megmentőnk, Jézus Krisztus! Ítéld meg és törd össze szívünk keménységét, hogy ne hagyjuk üresen elszállni a most hirdetett igét, hanem meghalljuk belőle a te hívó szavadat, és nálad megkapjuk mindazt, amit a téged szeretőknek ígérsz: életet és üdvösséget, megnyugvást és maradandó örömöt. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Ezékiel próféta könyvének 2. fejezetében, az 1. verstől a 10. versig, a következőképpen:

Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR!...Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele – hiszen engedetlen nép ez –, majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez! Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép! Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! Láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj meg jajszó volt ráírva. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Szentháromság ünnepe után lényegében egy új sorozatot kezdünk. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok első kilenc vasárnapja három nagy téma köré csoportosulnak: az egyház terjeszkedése zsidók és pogányok között; a Szentlélek egybegyűjtő munkája a kegyelmi eszközökkel; illetve újjászületés és megtérés.

A mai vasárnap tehát az első témához tartozik, és Ezékiel prófétán keresztül mutatja meg nekünk Isten igéje, hogy az elhívottaknak szólniuk kell Isten üzenetét, szólnia kell Ezékielnek arról, hogy az Úr jelen volt az engedetlen nép életében, szólt prófétáin keresztül. Ezékiel egyúttal előre utal arra a Messiásra, aki maga az Úr Jézus Krisztus. A nagybetűs Emberfia. Őbenne lett váltságunk és arra kaptunk elhívást, hogy keresztényként róla tegyünk bizonyságot. Ez az örömhír pedig mindenkinek szól, az egész világnak.

Ezékiel próféta papi nemzetségből származott, de a babiloni fogságba vitel miatt lényegében megszakadt hivatása, az, amelyre éveket, évtizedeket készült. Ugyanakkor nagy tekintélynek örvendett, hiszen sokszor felkeresték őt a házában, és az is jelentőségét mutatja, hogy neki saját háza lehetett a babiloni birodalomban. Miután őt is elhurcolták, fogságba vitték, a fogságba vitele utáni ötödik évben kapta elhívását az Úrtól. Elhívása pedig egészen különleges. Látomásában az Úr dicsőségét megtapasztalva, és látva földre borult. Jól tudta, hogy az Urat csak az láthatja, aki már letette elé földi életét. Azt olvassuk, hogy Lélek áradt belé, az adott neki erőt, hogy felálljon, Isten szólította meg és állította talpra. Emellett az emberfia megszólítást halljuk, így szólítja meg az Úr Ezékielt, és ebben az esetben az emberfia kifejezés arra utal, hogy az ember milyen kicsiny, milyen jelentéktelen. Ebben a törékeny mivoltában szólítja meg az Úr és erősíti meg Ezékielt, mondhatnánk, erőt ad a feladathoz. Ezékiel tudja és tudnia kell, hogy ő is kiszolgáltatott ember, azonban az Úr vele van és megerősíti őt, mint az Isten által teremtett embert.

Ezékiel feladatot kap. Szólni fog, mint próféta, de az már egyáltalán nem garantált, hogy hallgatni fognak rá, lesznek olyanok, akik ellenségesek lesznek vele szemben, Isten igéjével szemben. Isten szavának hallgatói szabadon dönthetnek. Azonban az Úr maga adja szavát, igéjét Ezékiel szájába, hogy szóljon az engedetlen néphez. Ítéletet kell hirdetnie, és a tekercs tele van írva a Jeruzsálemnek meghirdetett ítélettel. Ezékielnek pedig meg kell ennie ezt a tekercset, ezzel mintegy magává téve Isten igéjét.

Kedves Testvérek! Nagyon aktuális Isten igéje, amikor az igehirdetési alapigében Ezékiel próféta elhívásáról hallunk. Ha a mi életünkre vonatkoztatjuk az elhangzottakat, az juthat eszünkbe, hogy napjainkban ugyanígy találkozunk olyanokkal, akik teljes érdektelenséggel hallgatják Isten igéjét, illetve ellenségesek Krisztus evangéliumával szemben. Ráadásul nem kell messzire mennünk, hogy ilyen szembenállással találkozzunk. Jómagam a Facebookon/interneten tömérdek ellenséges megnyilvánulást látok saját ismerőseim üzenőfalán is, akiknek jó része egyébként nem jártas az egyház dolgaiban, nem tartoznak gyülekezeti közösséghez, mégis ellenségesen és sokszor felháborító módon fogalmaznak meg véleményeket a keresztényekkel, egyházunkkal szemben. Ezékiel hasonló helyzetben volt, de az Úr felkészítette erre a helyzetre, kifejezve, hogy mivel az emberek, a körülötte élő nép engedetlen, elég valószínű, hogy nem fognak hallgatni rá. Azonban bármi történjék, nem lesz egyedül, hiszen igazi erőt ad neki Isten igéje, az Úr jelenléte és szeretete. Emellett pedig ki kell hangsúlyoznunk, hogy Isten igéjét alkalmas és alkalmatlan időben is hirdetnünk kell, és az Úrban bízunk, aki sokakat szeretetével átölel és magához hívogat, talán olyanokat is, akikről nem gondolnánk, hogy érdemesek rá.

Kedves Testvérek! Keresztényként mi is kicsinyek és jelentéktelen emberfia vagyunk. Azonban szolgálatunkban az ad erőt, aki ezt a kifejezést egészen más tartalommal töltötte meg: a nagybetűs Emberfia, aki életét adta értünk a kereszten. Őérte és őbenne szolgálunk. Isten fegyvert adott a kezünkbe, ami az ő örökkévaló igéje. Az ő eszközei lehetünk, és őhozzá fordulhatunk, aki meghallgat az Úr Jézus Krisztusért, és aki erőt ad a nehézségeken át vezető úton. Mert nem azért leszünk értékesek, mert mi magunk azzá tehetnénk magunkat, hanem azért, mert az Úr tesz alkalmassá bennünket. Azért, hogy őhozzá tartozzunk. Krisztushoz tartozhatunk mindannyian és teszi értékessé életünket, szolgálatunkat Isten előtt.

Keresztényként nekünk is elhívásunk van. Sokféleképpen szólít meg bennünket a mindenható Isten, talán nincs is ugyanolyan elhívás. Valakinek talán egy egészen hosszan tartó folyamat, amíg valaki másnál egy váratlan esemény, egy személy, maga a Bibliaolvasás, egy emberrel való találkozás indít el valamit, de lehet egy igehirdetés, netán ének vagy film. Elhívást kaptunk, mi, kicsinyek, hogy Isten szeretetét átadjuk, amelyet Jézus Krisztusban kaptunk. Isten Szentlelke pedig munkálkodik bennünk és munkálkodik a világban. Nem mi harcoljuk ki a megtérést, hanem Isten Lelke munkálja az emberben, Krisztus által.

A mai lekció szorosan kapcsolódik a kijelölt textushoz. A gazdag és Lázár történetében a gazdag nem hallgat az igére és pokolra került. Abban szenvedve kérte Ábrahámot, hogy Lázár enyhítsen szenvedésén és küldje el őt testvéreihez, hogy hallgassanak a prófétai szóra, az igei üzenetre. Itt hangzik el, hogy van Mózesük, vannak prófétáik, hallgassanak azokra! Ha nem hallgatnak rájuk, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.

Szinte mellbevágóak ezek a mondatok. Krisztus, Isten Fia feltámadt a halottak közül. Az ő halála és feltámadása nem volt értelmetlen és nem önmagáért tette mindezt, hanem miértünk vállalta a szenvedést. Mégsem jut el mindenki szívéhez az örömhír, de elhívottakként mi magunk is hírt adhatunk Isten szeretetéről, amely valóssággá lett Krisztusban. Az ő Szentlelke vezessen bennünket, hogy kitartóak legyünk mellette és érezzük, hogy ő velünk van életünk minden napján. Így szeressünk másokat is őhozzá, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked igédért és az igehirdetésért, a közös imádkozásért és éneklésért, szentségeidért és sokféle áldásodért, amelyben istentiszteleteinkben részesítesz minket. Szenteld meg ezekkel az ajándékaiddal munkánkat és pihenésünket, hogy igazi istentiszteletté legyen egész életünk! Urunk, aki a keresztről szóló evangéliumba rejtetted életet adó szeretetedet, hogy megalázd az elbizakodottat, és felemeld az erőtlent: add nekünk Szentlelkedet, hogy az evangéliumban felismerjük hívó szavadat, atyai jóságodat és üdvözítő erődet, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen