Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 2. fejezetében, a 14. verstől a 24. versig, a következőképpen:
Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által. Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
a kisgyermekekről tudjuk, hogy szeretnek dicsekedni, legalábbis szeretik megmutatni azt, amit valakitől kaptak. Büszkék apukájukra, anyukájukra, nagyszüleikre, és sokszor jöttek úgy oda hozzám gyerekek hittanóra után, hogy elmesélték mi történt a hétvégén, megmutatták a legújabb játékukat, amit kaptak, és kicsit eldicsekedhettek, hogy milyen jó volt nekik az elmúlt napokban.
Mi is szeretünk ilyen módon dicsekedni. Ha nem is hangoztatjuk, de büszkék vagyunk és kicsit dicsekszünk azzal, hogy milyen ügyesek voltak megint az unokák, milyen szépen szavaltak a versmondó versenyen, vagy csak egyszerűn milyen okosak és mennyire nyitottak a világra. Úgy gondolom, hogy teljesen természetes, hogy ilyen örömmel fordulunk a környezetünkben élő gyermekek felé, és meglátjuk bennük azt, ami jó, amivel eldicsekedhetünk másoknak. Ez nem olyasfajta dicsekvés, amelyre mások nagyon haragudnának, és biztosan sok közös élményt meg tudunk egymással osztani.
Azonban sokszor olyan dolgokkal is dicsekszünk, amelyekkel nem biztos, hogy kellene. Amikor arról vitatkozunk, hogy ki, hány éve jár templomba, ki, mikor csatlakozott gyülekezethez, akkor még alapvetően nem gondolom, hogy hibát követnénk el, de ha versenyt csinálunk belőle, akkor helytelen úton járunk. Az első keresztények hasonló utat járhattak be, amikor a mai igében Pál apostol szavaiból kitűnik, hogy valamiféle egyet nem értés jelent meg a gyülekezetben. Pál apostol idejében Róma lakossága közelített az egymillióhoz, és ebből mintegy ötvenezren zsidók voltak, és a 40-es években megjelentek zsidókeresztények közöttük. A vallási különbség és nyugtalanság miatt Claudius császár uralkodása alatt kitiltotta őket Rómából. Néró császár feloldotta ezt a tiltást és elkezdődött a visszaköltözés időszaka, azonban keresztények összetétele ezalatt az idő alatt megváltozott, hiszen az úgynevezett pogánykeresztények lettek többségben a zsidókeresztényekkel szemben. Több ponton szinte tapintható a feszültség: a zsidók között, illetve a keresztény gyülekezeten belül, az eltérő háttér, hagyományok miatt. Pál apostol ezért kifejti tanítását a törvényről, evangéliumról, a cselekedetről, a hit általi megigazulásról. Rendezni szeretné az ellentétes véleményeket, rámutatva a legfontosabbra: Isten nem személyválogató. Senki sem építheti önmagára, saját maga erejére, csakis az Úrra bízhatjuk magunkat. Emellett ennek a szakasznak fontos üzenete az is, ami Máté evangéliumából így hangzik (Mt 5,16): „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Ha valamivel dicsekedünk, akkor azzal az Úrral dicsekedjünk, aki erőtlenségünkben is erőt ad, és a viszály, széthúzás helyett a hitelességre törekedjünk. Bár nem vagyunk tökéletesek, törvény és evangélium is adatott nekünk. Tükör és örömhír, amely megsegít bennünket, és megsegíti azokat, akik talán még nem találkoztak Isten igéjével, de az Úr szívükbe írta nekik is mindazt, ami vádolja és megerősíti őket. Mi pedig nekik is tanúságot tehetünk az Úr Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal, aki maga nem megszüntette, hanem betöltötte a törvényt.
Kedves Testvérek! Az utóbbi időben sokat beszéltünk törvényről, a helyes rendről, amely segít összetartani közösségeinket, a törvényről, amihez ragaszkodnunk kell. A Szentírásra tekintve együtt látjuk a törvényt és az evangéliumot, ami nem kioltja egymást, hanem összekapcsolódik. A törvény rövid összefoglalása a Tízparancsolat, az evangélium pedig az Úr Jézus Krisztusban kapott örömhír. Maga Jézus mondja, hogy ő nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt, hanem, hogy betöltse azt. De mire jó akkor a törvény egyáltalán? Hitvallási irataink szerint a törvénynek három haszna van, három okból kaptuk: az egyik az, hogy az engedetlen emberekkel szemben védelmezze a külső fegyelmet, a második ok, hogy az embereket elvezesse bűneik felismerésében, a harmadik pedig miután újjászülettünk, legyen egy biztos szabályunk, amely mérvadó egész életünkben. A mai igénk pedig beszél a szívbe írt törvényről, arról, amit Úr szívünkbe írt, azoknak is, akik talán még nem hallották meg az ő igéjét. Mégis munkálkodik életükben. Pál apostol felteszi a kérdést: ha ezek az emberek képesek jól cselekedni, ha képesek megváltozni és engedni ennek a szívbe írt törvénynek, akkor hogyne kellene nekünk, akikhez eljutott Isten igéje? Nem dicsekedhetünk úgy senkinek, hogy közben ellentmondunk annak, amiről mi tudunk. Nem mondhatunk ellent magunknak, akik Isten szeretetét hirdetjük. Mit ér a mi tudásunk, dicsekvésünk, ismeretünk, ha ellentétesen élünk, ellentétesen cselekszünk mindazzal? Nekünk is számot kell majd adnunk az Úr ítélőszéke előtt, és akkor nem hivatkozhatunk hagyományainkra, arra, hogy már az előttünk élő generáció is evangélikus volt. Csakis a saját életünkre, tetteinkre hivatkozhatunk. És nem tehetünk úgy, mintha cselekedeteink közelebb vinnének bennünket Istenhez, hiszen saját cselekedeteinkkel nem tudjuk jobbnak mutatni magunkat Isten előtt. Bár fontosak a cselekedetek, hiszen a hit gyümölcsei azok, mégis együtt valljuk, hogy kegyelemből, hit által igazulhatunk meg. Tehát nem hivatkozhatunk beosztásunkra, titulusunkra, arra, hogy hány éve tartozunk gyülekezethez. Arra hivatkozhatunk, hogy mindannyian Isten kegyelmére szorulunk, és imádkozhatunk azokért, akik még nem hallották meg, elnyomták hívó szavát. Isten kijelentett törvényének ismerete nem tesz magasabb rendűvé, vagy jobbnál másoknál. Nem jogosít fel bennünket arra, hogy másokat lenézzünk és kritizáljunk. Nem jogosít fel arra, hogy másokat elítéljük. Sokkal inkább arra mutat rá, hogy mi magunk is tökéletlenek vagyunk, hogy nem tudjuk hibátlanul betölteni a törvényt, és sokszor akkor is vétkezünk, amikor valami jó szándék vezérli tetteinket. Azonban bízunk az Úr megtartó szeretetében, abban a Jézus Krisztusban, aki magára vette bűneinket a kereszten, és már ott megváltott minket. Az ő érdemére hivatkozhatunk és őrá bízzunk életünket. Krisztus érdemére mutathatunk mindannyian, aki hiteles életre hív bennünket, és aki naponként átölel szeretetével.
Így látszódhat meg rajtunk, hogy mi kihez tartozunk. Talán akkor azok is Jézushoz fognak fordulni, akik még nem tudják, hogy ő hívja őket, de megéreznek valamit jelenlétéből, akár a mi életünkön keresztül. Így imádkozunk ma is, amikor megköszönjük Istennek, hogy elhívott bennünket Isten fiainak szabadságára, hogy ne legyünk saját kívánságaink szolgája, hanem a szeretet szabadságával szolgáljunk egymásnak. Őt kérjük, hogy maradjon mivelünk a hétköznapokban is, azok gondjai között, hogy mindig hűségesek legyünk őhozzá földi hivatásunkban. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk! Üdvösséggel és áldással koronázod mindazokat, akik hűségesen cselekszik akaratodat. Kérünk, munkáld bennünk nemcsak az akarást, hanem a véghezvitelt is. Vedd hatalmadba szívünket igéddel, hogy hűségessé és becsületessé tegyen földi hivatásunkban. Ámen.
Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.
