Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet Szentháromság ünnepén az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Lukács evangéliumának 10. fejezetében, a 21. és 22. versben, a következőképpen:

Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a filmkészítés alapvetően művészet. Bár sokfajta filmet láthattunk életünkben, olyan filmekre gondolok, amelyek komoly mondanivalót és érzelmeket próbálnak megjeleníteni, akár szavak nélkül. Filmkészítők szerint egészen mély érzelmeket képesek megeleveníteni például azzal, ha egy erős személyiség, vagy egy férfi sír a történet adott pontján. Olyan eszköz ez, amellyel elhitetik a nézővel, hogy valóban óriási tragédia érte a főszereplőt, és eljutott egy olyan pontra, ahol megtapasztalta a tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot. Igazán át tudjuk érezni fájdalmát.

A veszélyhelyzet kihirdetése előtt megtekintettünk egy Szentháromságról is szóló filmet bibliaórán. Ennek főszereplője is egy férfi, aki a Szentháromság személyeit megismerve, feldolgozva saját lányának halálát, teljesen összetörik. Egyben kezdi megérteni, hogy Isten hogyan öleli át szeretetével, és új kezdethez szeretné segíteni őt.

Jézusról összesen háromszor olvassuk azt, hogy könnyezett. A filmesekre is visszagondolva, mondhatnánk, hogy valóban megrendítő, hogy Jézus könnyezik, de van még különösebb a mai igében, amiről csak egyszer olvasunk a Bibliában: Jézus ujjongott.

Jézus hálát ad Istennek, az Atyának és úgy olvassuk, hogy ujjongott örömében. Az a Krisztus, akit mindig bölcsként, halk szavúként, de határozottként képzelünk és teljes dicsőséggel festették meg az évszázadok során, ujjong. Elsőre furcsának tűnhet, nehéz elképzelni a Megváltót ujjongva. Azonban ez a fajta öröm, ez a fajta ujjongás különleges. Különleges, mert a Szentlélek által ujjong Jézus, nem emberi indíttatású. Prófétai imádság, a tanítványok örömének folytatása, amely a Lélek által ihletett. Előzményként azt olvassuk Lukács 10. fejezetében, hogy Jézus elküldi a hetvenkét tanítványt, akik aztán visszatérnek, és Jézus hálát ad azért, hogy az Isten üdvözítő tervébe beletartoznak az egyszerűek, mindazok, akiket maga az Úr tesz alkalmassá az evangélium hirdetésére.

Kik ezek az egyszerű emberek? Miért örül annyira Jézus? Az egyszerű emberek, a görög „népioi” kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy „kiskorúak”. Olyan emberekről van itt szó, akik nem hivatkozhatnak személyük jelentőségére vagy nagy tudásra. Mégis ők lettek az elhívottak, Jézus is ilyen embereket tett az evangélium hirdetésének eszközévé. Emberi bölcsesség képtelen kikutatni Isten csodálatos terveit, de az Úr embereket hívott el, hogy üdvözítő terve beteljesedjen. Döntő, hogy ezek az emberek, ezek a tanítványok visszatértek és üdvözítő eszközzé lettek. Jézus nem véletlenül mondja, hogy „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.” A tanítványok eszközei lettek a gonosz vereségének. Ennek ellenére Jézus arra is rávilágít, hogy ne a földön tett eredményeknek örüljünk, hanem annak, hogy az Úr számon tart minket a mennyben. Annak örüljünk, hogy Isten érvényre juttatja akaratát a földön.

Kedves Testvérek! Szentháromság ünnepén együtt látjuk a Szentháromság személyeit a mai igében, egy Szentháromság egy igaz Istent, aki egy lényeg, három személy. Látjuk egyfelől, hogy a mennyei Atya, teremtő Isten, elküldte szeretett Fiát, hogy megváltásunk legyen őbenne. És látjuk a Megváltót, aki a Szentlélek által ujjong és örül annak, hogy Isten üdvözítő tervét véghez viszi az emberek között. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ami az Atya akaratából a Fiú által történt, nem mindenkinek adatott meg, hogy meglássa, csak Jézus kortársainak, akik szemtanúi lettek a beteljesedés lépéseinek. Azonban az Atyának és Fiúnak Lelke munkálkodik közöttünk, hogy az Úr hívását meghalljuk és el tudjuk fogadni. Isten szólít bennünket igéjén keresztül, és mi rábízhatjuk magunkat. Az örömhír, az evangélium, pedig ma is hirdettetik az elhívottak által. Hirdettetik lelkészek által, de gyülekezeti tagok életén keresztül is. Az Úr tesz alkalmassá arra, hogy Jézus Krisztusért másokat is hozzászeressünk, hozzá segíthessünk. Szentlelkét küldi, hogy akarata szerint éljünk és szolgáljunk a világban.

A mai vasárnap témája őróla szól: a Szentháromság egy, igaz Istenről. Aki Teremtő, Megváltó, és Megszentelő. Evangélikus liturgikus könyvünk szerint: A teremtő, megváltó, megszentelő Isten imádása. Nekünk is van okunk ujjongani és örülni annak, hogy hirdettetik az evangélium, hogy Isten elhív bennünket is üdvözítő munkájának eszközeivé. Legnagyobb ajándéka és üdvözítő munkájának, mondhatni, legfontosabb pillanata az Úr Jézus Krisztus halála és feltámadása. Jézusé, aki már a kereszten megváltott minket. A Feltámadotté, aki megígérte a másik Pártfogót, és azt, hogy velünk van a világ végezetéig.

Isten bölcsességét dicsérjük, hiszen elkészítette számunkra a szabadulás útját. A mai lekcióban, a Rómaiakhoz írt levélben, a következőket olvassuk: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké.”

Mi annyi mindent szeretnénk megérteni és irányítani. Sokszor azért nem tudunk hálát adni, megköszönni valamit a másiknak, megköszönni valamit Istennek, mert nem értjük, hogy mi, miért történt. Sokkal inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a saját szemléletünk alapján történjék minden. Legszívesebben megmondanánk a munkahelyünkön, hogy hogyan lenne érdemes a beosztást megtervezni, legszívesebben megmondanánk minden rokonnak, ismerősnek, hogy hogyan kellene élniük, szerintünk mi lenne a helyes, és sokszor Istennek is megmondanánk, hogy mit kellene tennie, hogy mi jól érezzük magunkat és minden úgy történjen körülöttünk, ahogyan mi jónak látjuk. Ezzel szemben mindenki másképp lát, és mindent másként élünk meg. Nem láthatunk bele egymás életébe, egymás dolgaiba, és nem mondhatjuk meg, hogy ki, mit tegyen. Akkor hogyne lenne ez ugyanígy Isten csodálatos dolgaival? Ő elkészítette számunkra azt az utat, ami a legjobb nekünk. Ő nagyon jól tudja, hogy mire van szükségünk, még ha időnként nem is értük őt. Az ő bölcsességéhez nem ér fel senki és semmi, hiszen ő az, aki teremtő, aki megváltó, aki megszentelő. Aki sokkal tovább lát a mi mulandó, törékeny életünknél. Ő azt akarja, hogy ne vesszünk el, hanem benne higgyünk. Az Úr Jézus Krisztusért üdvösséget akar adni nekünk. Krisztushoz tartozhatunk, aki ma is keres minket, sokszor a legnagyobb mélységekben, összetörtségünkben. Mégis ujjongunk, ahogyan ő is tette és bízunk benne, hogy Szentlelke által munkálkodik életünkben. Mi pedig ezzel a Lélekkel fordulunk egymás felé, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk!

Áldott légy, Úr Isten, mennyei Atyánk, hogy életet adtál nekünk, és üdvösségre hívtál el minket. Áldott légy, Úr Jézus Krisztus, hogy életedet adtad értünk, és bűnbocsánatot szereztél nekünk. Áldott légy, Szentlélek Úr Isten, hogy térítesz, és új életre keltesz minket. Áldott légy, Szentháromság egy igaz Isten, most és örökké! Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Pünkösd 2. napján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk János evangéliumának 6. fejezetében, a 43. verstől a 47. versig, a következőképpen:

Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Pünkösd második napja Isten szeretetének, és az evangélium terjedésének egyetemességét hangsúlyozza. Hallottuk az Apostolok Cselekedeteiből, a mai istentiszteletre kijelölt lekcióban, hogy a Krisztusban kapott Megváltás és örömhír nem csupán egy nemzetnek, egy társadalomnak szól, hanem kiterjedt a pogányokra, az egész világ számára. A Szentlélek hatása elér egyre távolabbra, az egyház segítségével. Isten szeretete tehát kinyilatkoztatott minden embernek Jézus Krisztus által, és ez az örömhír mindenkinek szól.

A textusként felolvasott igeszakasz Az élet kenyeréről szóló fejezethez tartozik János evangéliumában. Jézus Krisztus maga az a kenyér, ami mennyei táplálék és örök életet ad. Amikor Jézus arról beszél, hogy ez a kenyér a mennyből való, akkor testté válására utal. Látjuk a textust megelőző versekben, hogy a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amikor arról beszél, hogy ő az a kenyér, amely a mennyből szállott le. Hitetlenségük miatt elutasítják Jézust, és Jézus figyelmezteti őket, hogy ne zúgolódjanak, abban kell hagyniuk azt, mert amit ő mond és amit tesz, az létfontosságú. Arra kellene figyelniük, amit az Atya Jézus szavaiban és tetteiben nyilvánvalóvá tett. Isten minden embert megszólít és Jézushoz akarja őket vonzani, hiszen ő az, aki az egyetlen út az Atyához, aki azért jött, hogy megmentse az elveszettet. Aki hisz őbenne, annak örök élete van. Ő pedig feltámasztja azt az utolsó napon. Az Atya és Jézus egy, senki nem mehet őhozzá, akit nem vonz az Atya, és aki pedig az Atyára hallgatott, az mind őhozzá megy. Isten munkája, ami döntő számunkra, hiszen Jézus küldetése valójában annak jelent áldást, akiket az Atya erre méltatott. Az Atya indítására van szükségünk ahhoz, hogy a Fiúhoz mehessünk és megtartó munkájának részesei legyünk. Az Atya rejtett munkája Krisztushoz vezeti el az embert. Az Isten által azt a lehetőséget kaptuk, hogy nemcsak van Krisztusunk, hanem hogy kegyelméből Krisztus felé mehetünk. Az Atyát hallgatni és figyelni őt, azt jelenti, hogy hinni, Jézushoz menni. Az Atya Lelkével pedig megvilágosítja az embert. Jézussal egy olyan kor jött el, amiről a próféták jövendöltek. Azonban Krisztus ma is érkezik, be akar lépni életünkbe. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is élő Úr, aki eljön majd egyszer megítélni élőket és holtakat. Emellett ajándék számunkra, az is, hogy Krisztus testének vétele, illetve vérének ivása az örök életben való részesülésért, az élet fenntartásáért van. Isten kenyere tehát odaadta önmagát a világért. Odaadta életét, testét és vérét a bűnös emberért. Ő nélküle nincs élet, azonban csak hit által részesedhetünk őbenne. Az égi kenyér a hit tápláléka, amit azzal fogadhatunk be, és fogadhatunk el. Jézus Krisztus mondja: „Aki hisz, annak örök élete van” és „Én vagyok az élet kenyere.”

Kedves Testvérek! Úgy gondolom, hogy Pünkösd második napján érdemes Péter apostol szavait is kihangsúlyoznunk: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten…” (ApCsel 10,34) A személyválogatás, mondhatnánk, szerves része az életünknek. Nemcsak a korabeli ember, hanem a ma embere is ugyanúgy válogat az emberek között, sokszor szimpátia vagy befolyás alapján. Napjainkban számtalan életvezetési tanácsadó vagy coach hívja fel a figyelmünket arra, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem jó a közelében lenni, inkább válasszunk olyanokat, akik feltöltenek minket, akikkel jó egy légtérben tartózkodni, akikkel kellemes beszélgetni. Persze hozzáteszik, hogy minden esetben ezt nem tudjuk megtenni, de azokban a pillanatokban is érdemes azokat a tulajdonságokat megfigyelni a másikban, amelyek számunkra valamiért fontosak, pozitívak. Személyválogatók vagyunk, kicsit úgy érezzük, hogy életünk bizonyos szakaszaiban annak is kell lennünk. Ennek sok oka lehet, nemcsak az előbb említett pozitív vagy negatív behatások a mi érzelmi állapotunkra, hanem előrelépési érdekek vagy más célok, amelyekben bizonyos embereket keresünk, akik segítségünkre lehetnek, akik példaképek, akik sikeresek, mert mi is azok szeretnénk lenni.

Az Úr azonban nem személyválogató. Olyannyira nem, hogy a Krisztusban kapott örömhírt mindenkinek el akarta és el akarja juttatni. Sőt, bennünket, lelkészeket, gyülekezeti tagokat, és minden hívőt felhasznál, hogy mások számára ott tudjunk lenni, mint az a pozitív személyiség, akin meglátszik az Úr szeretete. A Szentlélek erejében és segítségében bízunk, aki munkája nyomán eredményessé teszi szolgálatunkat. Abban a Lélekben bízunk, aki szembesít minket Krisztussal, szembesít naponta bűneinkkel. Igehirdetőnek, igehallgatónak és mindenkinek szüksége van rá. Isten igéjében, az igehirdetés által megelevenedik ez a Lélek. Így olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” (ApCsel 10, 44-45) Az Úr tehát nem személyválogató. Az Úr Lelke leszállt mindazokra, akik hallgatták Isten igéjét.

Kedves Testvérek! Úgy gondolom a mai alkalom azért is különleges, mert egyszerre láthatjuk a kijelölt igeszakaszokban az Ige és Szentség kettősségét. Egyszerre látjuk az igét és igehirdetést, mint az istentisztelet egyik pólusát a lekcióban, illetve a szentséget, az úrvacsorára tett utalást az evangéliumban, a másik pólust, ami számunkra szintén létfontosságú. Krisztushoz köt bennünket mindkettő. S bár az utóbbi időben, és sajnos az előttünk álló időszakban bizonytalan ideig nem élhetünk az úrvacsorával, hisszük, hogy az Úr meglátogat minket, ott, ahol összegyűlnek az ő nevében, ketten vagy hárman. Még ha távolságot is kell tartanunk egymástól, még ha nem is láthatjuk egymás arcát a maszkoktól, mégsem kell távolságot tartanunk Istentől és az ő szeretett Fiától. Őtőle senki és semmi nem szakíthat el minket, legyünk otthonunkban, vagy az újonnan megnyílt templomban. Annyi mindenért zúgolódunk mi magunk is, de most örülnünk kell és hálát adni az Úrnak, hogy nem hagy bennünket egyedül, hogy megszólít bennünket igéjével, hogy munkálkodik életükben Szentlelke segítségével.

Isten, a mi mennyei Atyánk, az ígérte, hogy ad Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. Ő meghallgatja könyörgésünket és hisszük, hogy add nekünk Szentlelket, hogy tetszése szerint éljünk és békességünk legyen benne az Úr Jézus Krisztus által. Ő sokféle ajándékával gazdagítja egyházunkat, és mindenkit szolgálatra hívott el. A Lélek által egyesít minket, hogy őszintén szeressük egymást és egységesen építsük egyházunkat, gyülekezetünket.

A bábeli zűrzavar szétszélesztette az embereket, azonban Pünkösd ünnepén azt tapasztalhatjuk meg, hogy Krisztusban egybegyűjt bennünket az Úr. A zűrzavar megszűnik és Krisztusban minden érthetővé válik. A tőle kapott szeretettel és a Szentlélek segítségével élhetünk és szolgálatunk a világban, mint a Szentlélek egyházának tagjai. Így építsük közösen egyházunkat. Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Ámen.

Imádkozzunk!

Szentlélek Isten! Munkád gyümölcsét érleld bennünk! Hadd imádjunk téged tiszta szívvel, állhatatos lélekkel, engedelmes szeretettel. Az első gyülekezet megtérését és örömét, egymást szolgáló áldozatát és veled való közösségét add nekünk pünkösdi ajándékul. Ámen!

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban! Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet húsvét ünnepe után 6. vasárnapra (Exaudi) az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál Timóteushoz írt 2. levelében, a 2. fejezet első versétől a 17. vers „a” részéig, a következőképpen:

Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Ámen. Urunk, szentelj meg minket igéddel! A te igéd igazság!

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Rogate vasárnapján Pál Timóteushoz írt első leveléből volt kijelölve számunkra az igehirdetési alapige, a mai vasárnapra pedig második leveléből. Ahogyan akkor elhangzott, a szerzőség kérdése fennáll ebben a levélben is. Valamely szemlélet szerint Pál valakinek elmondhatta gondolatait, aki írásba foglalta ezeket. Az egész irat pedig a kitartásra biztat, illetve a téves tanításokra figyelmeztet. Egyúttal átérezhetjük mindazt a szenvedést és nehézséget, amelyet a levél szerzőjének kell kiállnia. Krisztus ügyéért tartják fogságban, de erőt ad neki az evangélium, az igazi érték, amelyhez ragaszkodni lehet. Az az érték, amelyet szeretne továbbadni másoknak. Olyan érték, amelynek tisztaságára ügyelni kell. Krisztus katonája vállalja a szenvedéseket az Úr ügyéért és hűségéért. Külön figyelmet érdemel a textusban olvasható Krisztus himnusz, amely a 11. verstől a 13. versig tart: „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” A szerző a Krisztussal való közösséget hangsúlyozza, illetve azt, hogy a Krisztusért szenvedő vele együtt uralkodhat majd. Emellett az utolsó két sor megerősít bennünket abban, hogy az isteni logika nem úgy működik, mint az emberi: ha mi hűtlenek vagyunk, ő akkor is hű marad hozzánk. Isten szeretete nem hasonlítható az emberi szeretethez és hűséghez. Krisztus hűséges hozzánk. Ha netán elcsüggednénk, akkor felráz és vigasztal ez az ige, hiszen a bizonytalan hívőnek erőt ad az Úr szeretetének és hűségének örömhíre.

Az utóbbi hetekben, hónapokban talán belső harcainkat vívtuk. Most, hogy a nyitás lassan elkezdődött Magyarországon is, talán még bizonytalanabbakká váltunk, hogy mikor merjünk elindulni, mikortól nyithatjuk ki templomunkat, egyáltalán milyen óvintézkedések mellett tegyük ezt? Kaptunk segítséget, útmutatást a Püspöki Tanácstól, de minden gyülekezet más és más szemmel, illetve eltérő véleménnyel viszonyul a nyitáshoz. Természetes, hogy vannak közöttünk olyanok, akik egyetértenek a mihamarabbi nyitással, és hogy vannak olyanok is, akik aggódnak emiatt, inkább lassítanák a folyamatot, tekintettel idősebb gyülekezeti tagjainkra. Érdekes, új helyzetben találtuk hirtelen magunkat az utóbbi napokban. Visszatekintve az elmúlt pár hónapra, felidézzük, hogy túl vagyunk egy olyan húsvéti időszakon, amikor nem lehettünk együtt a templomban, amikor nem úrvacsorázhattunk együtt, és amikor a családon belül is meg kellett beszélni, hogy ki, mikor használja a laptopot és ki, milyen munkát tud otthon elvállalni. Nehéz volt átállni, de talán még nehezebb lesz visszatérni a korábbiakhoz, bár sokan mondják, már semmi sem lesz ugyanaz.

Belső küzdelemnek is mondhatjuk azt, amit átéltük, és amit ma is átélünk, hiszen még nincs vége a járvány időszakának. Ugyanakkor számtalan jó dolgot tanultunk, és rengeteg jó tanácsot hallottunk, hogy miként tudjuk ezt az időszakot jól és hasznosan eltölteni. Sokan megtanultak pl. kenyeret sütni, megtanultuk jobban beosztani az élelmiszert, talán a pénzünket is. Most, a kezdeti nyitás szakaszában azonban még mindig bizonytalanok vagyunk. A kérdés, hogy a hétköznapi gondok eltérítenek-e minket attól, akiről a mai igénk tesz bizonyságot? Vajon észrevesszük-e, hogy kitől nyerhetünk erőt, honnan van erőnk a belső, és lassan külső harcainkhoz?

Krisztus katonáinak stratégiája van. Stratégiát dolgoznak ki, hogy mindent tudatosan megtervezzenek. Nem parancsokat végrehajtó zsoldosok vagyunk, hanem Krisztusból erőt merítő katonák. Tudjuk, hogy ő az állandóság a mulandó világban, ő az, akiért érdemes bilincseket viselni, vállalni a szenvedéseket is. Emellett pedig a józanság lelkét kaptuk, ezzel a Lélekkel összpontosítunk és igyekszünk közös erővel megoldani az előttünk álló problémákat. Közös erővel készülünk fel rá. Nem panaszkodhatunk, hanem magunkért és egymásért is harcolunk a felkészüléssel. Ahogyan eddig segítettük, úgy továbbra is segítenünk kell azokat, akik elhagyatottak, gyengék, kiszolgáltatottak. Kellő bölcsességgel és figyelemmel nyitunk ajtót. Közösségünk felelőssége mellett azonban nem mehetünk el az egyén felelőssége mellett sem.

Kedves Testvérek! A levél írója bár bilincsbe van verve, mégis szabadnak érzi magát Krisztusban. Bár személyes szabadságát korlátozták, mégis szívesen vállalta a rabságot Krisztusért. Erőforrásként tekintünk mi magunk is a Szentírás szavaira, amelyben Krisztus azt ígéri, hogy ő is vallást tesz arról az Atya előtt, aki őt megvallja az emberek előtt. A mi hűségünk törékeny, de ő hűséges maradt hozzánk. Ha harcolunk, akkor is számíthatunk hűségére, ez ad erőt ahhoz, hogy ne adjuk fel azt, a nehézségek, bizonytalanságok között.

Arno Gaebelein azt a címet adja a második fejezetnek, hogy „A hit harca és a hívő ember útja.” Az apostol átadja Timóteusnak azokat a képességeket, amelyek szükségesek szolgálatának elvégzéséhez. Jézus Krisztus katonájaként szellemi háborút visel, és el kell szenvednie nehézségeket is. Óvakodnia kell attól, hogy az élet mindennapi gondjai eltaszítsák Krisztustól. Isten igéje ugyanis nincs bilincsbe verve. Isten igéje élő és ható, és emberek által is munkálkodik, működik az emberek között. A kijelölt út az, hogy mindannyian kipróbált emberként álljunk meg az Isten előtt, olyan katonaként, olyan munkásként, aki nem vall szégyent. Emellett látjuk a mai evangéliumban, hogy Jézus beszél a Pártfogóról, és a tanítványok előtt álló nehézségekről is. Van mellettünk Valaki, aki segít, amikor szembenézünk ezekkel.

Így áldjuk Istenünket, hogy minden szava igaz, és ígéretére és szeretetére biztosan építhetünk. Így imádkozunk a mai vasárnapon, hogy emlékeztessen hűségére, ha meginognánk a hitben, és ébresszen bennünk új reménységet, ha elestünk, hogy merjünk ráhagyatkozni mindenkor, és teljes bizalommal forduljunk hozzá, mert ő meghallgat minket, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Úr Jézus Krisztus, hogy egyházadra bíztad az evangélium drága kincsét, hogy megtérést és bűnbocsánatot hirdessen a te nevedben. Maradj velünk minden napon ígéreted szerint, és taníts minket bűnbocsánatodból élni, hogy az evangélium tanúiként készek legyünk szolgálni minden embernek személyválogatás nélküli szeretettel. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Mennybemenetel ünnepén az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Jelenések könyvének első fejezetében, a 7. és 8. versben, a következőképpen:

Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. Ámen. Urunk, szentelj meg minket igéddel! A te igéd igazság!

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Mennybemenetel ünnepe sokszor észrevehetetlen napjainkban. Úgy érezzük, olyan, mintha egy szokványos hétköznap lenne, pedig számunkra, keresztényeknek egy csodálatos ünnep, amikor megnyílik a menny kapuja és Jézus az Atya jobbjára ül teljes dicsőségében! Rövid időre megnyílik a gyülekezet számára ez a mennyei szféra. Ha csak rövid időre is, de megnyílik egy olyan kapu, amelynek elképzelhetetlen valóságába visz Jézus, azt a gyülekezetet, amely őrá figyel. Ennek a csodának lehetünk tanúi a mai napon.

Érdekes az ünnep beleszürkülése a mindennapokba. Pedig sokszor milyen nagy érdeklődéssel hallgatjuk a tévében a legújabb forradalmi újdonságokról szóló híreket, milyen gyorsan felkapjuk a fejünket egy-egy csodálatosnak mondott dologra. Időnként elképesztő dolgokat hallunk, elképesztő eseményekről olvasunk, mint pl. hogy egy óriási vállalat rakétát, sőt, autót lőtt fel az űrbe! Még egy feliratot is elhelyeztek az autón, hogy ha idegenekkel találkozna, akkor át tudja adni az üzenetet. De ez csak egy hihetetlennek tűnő dolog. Milyen csodálattal néztük meg azokat a videókat, amelyekben egy energiaital gyártó cég támogatásával, az űrből hajtottak végre ejtőernyős ugrást! Az ejtőernyős túlélte a mutatványt, ráadásul gyönyörű képeket közvetített a rászerelt kameráról, és biztosan fontos információkat is feldolgoztak az esemény közben.

Micsoda az ember, gondolnánk magunkban, hogy minderre képes. Úgy érezzük, hogy ki tudjuk tolni az emberi teljesítőképesség határait, képesek vagyunk eljutni egészen az égig, és már annál is tovább. Azt gondoljuk, hogy csodákat tudunk véghez vinni, hogy elérünk egészen az egekig. Mindezek mellett érdekes tény, hogy mennybemenetel ünnepe, és talán sok más ünnep is annyira elszürkült, hiszen így a legnagyobb csodára sokszor nem figyelünk fel: Isten szeretetére, ami valósággá lett számunkra Jézus Krisztusban. Ez a Krisztus pedig mennybe ment, hogy elfoglalja méltó helyét az Atya jobbján. Azonban nem hagyott minket magunkra, mert kegyelmes jelenlétével továbbra is ott akar lenni velük és mellettünk. Bár hajszoljuk a saját csodáinkat, igyekszünk szobrot emeli saját magunknak, de a legfontosabbat nem tudjuk önmagunk erejéből elérni: Krisztus jelenlétét. Mindaz, amit teszünk, csupán mulandó. Ahogyan mi magunk is mulandók vagyunk. Azonban mennybemenetel ünnepe egy örökkévaló kincsre és örömhírre mutat rá. Arra, hogy nem vagyunk egyedül. Arra, hogy bár szemünkkel nem látjuk, mégis van egy Úr, aki itt van velünk, és aki visszatér majd felhőkön azon a napon. Aki volt, aki van, és aki eljövendő. Akinek dicsőségéhez soha nem érthetünk fel. Ő azonban irgalommal fordul felénk, hogy megmentsen minket, és egyedül kegyelemből, hit által juthatunk arra a felismerésre, hogy Krisztus ma is megszólít. A Feltámadott, aki mennybe ment, de ez a mennybemenetel nem egy végső búcsú, hanem örök életre mutató esemény.

A Jelenések könyvéből kijelölt szakasz 7. versében ószövetségi képpel találkozunk, amely a felhők közé helyezi az érkező Messiást. Dániel próféta írja, hogy „Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt.” (Dán 7,13). János használja ezt a képet, hiszen visszaemlékezik arra, hogy Jézus is hasonlóképpen ment fel a mennybe. Mellé tehetjük a mai nap igéi közül az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv szavait is: „Galileai férfiak, miért néztek az égre csodálkozva? Jézus úgy jön majd el, amint láttátok őt fölmenni a mennybe!” (ApCsel 1,11). A mennyből alászálló Krisztus megjeleníti a dicsőséget, de dicsősége mellett a fájdalmat is. Azt a nyomorúságot, amit az ember tett, mivel keresztre feszítette az Igazat, az Urat, Jézus Krisztust. Emlékeztet bennünket, hogy a választott nép az egész emberiséggel együtt elbukott. Ugyanakkor megjelenik Krisztus által a reménység, azzal, hogy ő itt van, érkezik hozzánk. Ha nyitottak tudunk lenni rá, akkor az Úr kegyelméből megtapasztalhatjuk őt egy-egy igehirdetésen vagy az úrvacsorán keresztül. Ő az Alfa és az Omega, aki szüntelen van, szüntelenül létezik. Ő a kezdet és ő a vég. Mindenki számára nyilvánvalóvá lehet istensége. Mennybemenetel nem lezárás, nem egy végső búcsú. Sokkal inkább azt hangsúlyozza a Jelenések könyvén keresztül, hogy Krisztus állandóan jelen van a világban, az ő jelenvalóságának folytonosságára emlékeztet.

Annyi minden változik a mai világban. Talán a járvány döbbentett rá bennünket igazán arra, hogy néha meg kell állnunk és el kell gondolkodnunk az eddigi életutunkon. El kell gondolkodnunk azon is, hogyan tudnánk úgy átrendezni életünket, hogy minél kevesebből minél többet hozhassunk ki, és ami talán nem létszükség, azt el tudjuk engedni. Ma semmi sem állandó a világban. Változnak az ideológiák, változik a korszellem, de Isten igéje állandó. Isten változatlansága ad biztos pontot ebben a világban. Krisztus pedig ura múltnak és jelennek egyaránt. Egyúttal Eljövendő Úr, akinek jelenlétére ma is rácsodálkozhatunk. Nem egy egyszerű történelmi személyiség, aki valamikor tett valami fontosat, és akinek történetéből tanulhatunk, hanem ma is megtapasztalható valóság! Ő a mi Megváltónk, akinek nem számít az idő és a tér. Minket behatárolnak mindezek, bármennyire is próbálunk kitörni belőlük. Azonban Jézus át tud lépni az emberi korlátokon és személyes akar találkozni velünk. Nemcsak hallhatunk, olvashatunk róla, hanem személyesen is megismerhetjük.

Jézus pedig ahogyan a múltban és jelenben, úgy a jövőben is hozzánk lép. A jövőben is működni fog. Jelen van velünk az igében és a szentségekben, és eljön majd igazságot tenni az ítélet napján. Ítélő és Eljövendő Úr. Nem hagyott bennünket magunkra mennybemenetel után sem, és a jövőben is számíthatunk rá, ami a következő generációkra nézve szintén bátorítás. Reménységünk, hogy ígérete szerint visszatér és uralmának nem lesz vége.

Jézus megerősít minket igéjével. Az evangéliumból hallottuk, hogy az apostolok kiküldése és Jézus mennybemenetele után, azok elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Kedves Testvérek! Mennybemenetel ünnepén, Rogate vasárnapja után, nemcsak, mint imádkozó gyülekezet, hanem mint az Úrra néző gyülekezet vagyunk jelen. Az Úrra tekintünk szüntelen, és áldjuk Istent, hogy közbenjárónkká tette egyszülött Fiát, aki valóságos ember és valóságos Isten, akinek minden hatalom adatott mennyen és földön. Ezen az ünnepen is kérjük, hogy legyen velünk és küldje el Szentlelkét, hogy mindig hű tanúi legyünk egész életünkkel és minden szavunkkal. Az Úr Jézus Krisztus mennybe ment, hogy mindenütt jelen legyen, ahol ketten vagy hárman az ő nevében összegyűlnek. Őt kérjük, hogy erősítsen minket a hitben, éreztesse gyógyító jelenlétét, és adja, hogy megteljünk szeretetével. „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és teljesítőjére, aki a reá váró öröm helyett keresztet szenvedett, és Isten jobbjára ült.” (Zsid 12,2) Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy egyszülött Fiadat mindenek Urává tetted: add, hogy teljes bizalommal készüljünk a találkozásra ővele, akiben nekünk bűnbocsánatot, életet és üdvösséget adtál. Úr Jézus Krisztus! Neked adatott minden hatalom mennyen és földön! Tekints gyengeségeivel küzdő egyházadra, és ruházd fel erőddel! Teljesítsd rajtunk ígéretedet, és küldd el Szentlelkedet, hogy a Te akaratod szerint éljünk és szolgáljunk a világban! Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban! Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra (Rogate) kijelölt igehirdetési alapigét, amelyet megírva találunk Pál Timóteushoz írt első levelében, a 2. fejezet első három versében, a következőképpen:

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt. Urunk, szentelj meg minket igéddel! A te igéd igazság! Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

március közepétől, azok, akik internetes elérhetőséggel rendelkeznek, minden nap olvashatnak egy-egy imádságot gyülekezetünk blogján. A kitűzött cél az volt, hogy imádkozunk mindenkiért otthonainkban, minden este hét órakor, amikor megszólal a harang. Azóta megtörtént az átállás, a nyári időszakban este 8 órakor tesszük ugyanezt, és az elmúlt hetekben továbbra is együtt könyörgünk az idősekért, fiatalokért, otthonról dolgozókért, ápolókért, vagy éppen kismamákért, gyermekekért. Többféle indíttatású imádságot ismerünk. Sokféleképpen imádkozunk. A mai vasárnap pedig a textusban is felszólítást kapunk ugyanerre, mégpedig, hogy tartsunk könyörgéseket, esedezéseket, hálaadásokat minden emberért!

A mai igehirdetési alapige Pál Timóteushoz írt első levelében található, a második fejezetben, amelynek címe: Imádság minden emberért. Pál apostol rendelkezéseket ad Timóteusnak, ezek közül pedig az első és legfontosabb az imádság. Arról ír Pál, (illetve a nevében író szerző), hogy Isten, a mi mennyei Atyánk szeretettel és könyörülettel fordul minden ember felé, és kinyilvánítja akaratát, hogy minden ember eljusson az igazság megismerésére, hogy üdvössége legyen. Meg kell ismernünk őt. Mivel pedig a kegyelem evangéliuma megjelent minden embernek, és Isten azt akarja, hogy üdvözüljünk, minden emberért imádkoznunk kell. Pál kiemeli a levél eme szakaszában a királyokat, feljebbvalókat. Ennek egyik oka az lehet, hogy a zsidó gondolkodás az Isten szeretetétől távolinak, mondhatni kívülállónak gondolta a pogányokat és pogány királyokat, de Isten kegyelme által mindenkit megszólít és szeretete az egész világ számára fel lett kínálva Jézus Krisztusban. A másik ok, hogy a közösségért, a társadalomért imádkozzunk. Gondoljuk azokra, akiknek bölcs belátásra van szükségünk, akik hatalmukkal felelősséggel tartoznak mások iránt. Nem egyszerűen önmagunkról szól az imádság, hanem a közösségről, mindazokról, akik körülöttünk élnek. S közben nem feledhetjük el, hogy az imádság valójában az ember válasza Isten szólítására, Isten szeretetére. Isten cselekszik életünkben és keres bennünket a közösségben is. Erre a keresésre válaszolhatunk az ő kegyelméből.

Az imádság tehát kapcsolat, kommunikáció Istennel, és nem elhanyagolható életünkből. Nem csupán eszközként tekintünk az imádságra, hanem az Úrral való kapcsolatunk része. Fontosnak tekintjük, amikor megosztunk vele valamit. Azonban nem mi vagyunk a kezdeményezők, hanem maga az Úr fordul felénk és az ő kegyelméből kulcsoljuk össze kezünket. Az Úr kinyilatkoztatja magát életünkben, mi pedig megoszthatjuk vele félelmeinket, örömünket, bánatunkat, kétségeinket. Rogate, a mai vasárnap elnevezése, azt jelenti, hogy „kérjetek”! A felolvasott evangéliumban is elhangzik ez a felszólítás, hiszen ha hittel kérünk, akkor az Úr nem hagy minket magunkra! Jézus Krisztusért meghallgatja imádságunkat!

Különösek Pál szavai akkor, amikor éppen Néró ült a római Birodalom trónján. A kegyetlen Néró, aki üldözte a keresztényeket. Mégis azt mondja Pál, hogy Isten háza legyen az imádság népe mindenkiért, minden népért. Nagyobb távlatokat látunk meg ezáltal. Ha mi magunk nem is látjuk, bíznunk kell az Úr tervében, aki többeket elhívott és megszólított.

Kedves Testvérek! Pál Timóteushoz írt levele a pásztori levelekhez tartozik. Bár a szakértők jó része ezeket a leveleket nem Pálnak tulajdonítja, mégis fontos a neve alatt írt tanítás, útmutatás. Az egyház tisztségviselőihez szól és a számára legközvetlenebb munkatársainak eligazítást ad arra vonatkozóan, hogy hogyan vezessék a gyülekezetet. A mai vasárnapra kijelölt részben a gyülekezet imádságán van a hangsúly. Megjelenik benne az is, hogy a római császárért és hivatalnokaiért is imádkozni kell. Úgy gondolom, hogy a mai helyzetben nagyobb hangsúly kerül részünkről is a közös imádságra. Imádkozás közben pedig nem feledhetjük el, amit Jézus mond a mai evangéliumban, amikor arra kéri a tanítványokat, hogy kérjetek. Jézus ígéri, hogy a nevében elhangzó imádságok meghallgatásra találnak. A meghallgatás öröme teljessé teszi életünket, teljessé teszi örömünket. Ha tovább tekintünk az evangéliumban, akkor észrevehetjük, hogy nemsokára elhangzik Jézus főpapi imádsága. Jézus imádkozik értünk, és ez az imádság előrevetíti az előtte álló szenvedéseket. Egyúttal megjelenik benne a mi megváltásunk is: Jézus vállalja értünk a kereszthalált, Jézus engedelmes az Atyához.

A mai vasárnap témája „az imádkozó gyülekezet”. Valóban együtt lehetünk imádkozó gyülekezetként, akkor is, ha egyelőre csak papíron olvassuk a prédikációt, vagy az interneten nézzük, hallgatjuk meg. Együtt imádkozunk minden emberért, különösen a veszélyhelyzet időszakában. A mai ige nemcsak arra hívja fel figyelmünket, hogy egymásért imádkozzunk. Sokkal inkább a kívülállókra helyezi a hangsúlyt. A Pál neve alatt író szerző azt kéri Timóteustól, hogy imádkozzatok a társadalomért, amelyben éltek!

A világ részei vagyunk és attól nem elvonulnunk kell, hanem benne részt vállalni. Részt vállalni azzal a hittel és szeretettel, amelyet kegyelemből kaptunk. Bár lassan visszatér talán az élet a korábbi kerékvágásba, de már sohasem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Azonban ebben a változásban is megláthatjuk az állandót és örök üdvözítőt, az Úr Jézus Krisztust, aki arra kér, hogy imádkozzunk az ő nevében, aki ígéri, hogy az ő nevéért teljes imádságunk meghallgatásra talál. Őérte, őáltala, őbenne az Atya eleve szereti a gyülekezetet, hiszen „Krisztusban megbékéltette a világot önmagával” (2Kor 5,19).

Kedves Testvérek! Sokszor elfeledkezünk az imádságról. Elfeledkezünk arról is, hogy mindenkinek szüksége van Isten mentő igéjére és szeretetére, az örömhírre. Jézus Krisztus életét adta értünk és feltámadt megigazulásunkra. Ő, a Krisztus mondja, hogy imádkozzatok az én nevemben! Az imádság ajándék a Krisztusért. Gyerekként igyekeztek megtanítani nekünk, hogy szépen kell kérni. Szépen és udvarian kell megkérni másokat, ha szeretnénk valamit. Ezzel nem sértjük meg a másikat és nem is hangzik úgy, mintha valamit követelnénk tőle. Megvan a módja a kérésnek. Így van ez az imádsággal is: Jézus tanít minket imádkozni, Jézus az evangéliumban elmondja, hogyan kell tenni. Ő az út az Atyához, aki miatt imádságunk meghallgatásra talál. Az imádságban pedig elmondhatjuk neki érzéseinket, hálát adhatunk neki vagy éppen könyöröghetünk másokért. Megszólíthatjuk az Urat a többi emberért. Egy nagyobb összefüggésre tanít minket Isten igéje: nemcsak önmagunkra, hanem másokra is gondolnunk kell, Jézus Krisztusért. Megvallhatjuk, hogy sokszor vétkeztünk imádságunkban is, mert csak magunkra gondoltunk. Azonban kérhetjük, hogy tanítson akarata szerint imádkozni, akarata szerint élni. Ő tanítson és vezessen bennünket életünk minden napján. Ámen.

Imádkozzunk!

Megvalljuk neked, Istenünk, és Atyánk, hogy számtalanszor hívtunk már téged segítségül, mégsem tudunk úgy imádkozni, ahogyan te akarod, és ahogyan szeretnénk. De kérünk, taníts minket imádkozni, és hallgass meg minket, mert Atyánk vagy, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.