Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 2. vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Ezékiel próféta könyvének 33. fejezetében, a 30. verstől a 33. versig a következőképpen:
Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! –, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
a múlt vasárnap igehirdetési alapigéje és a mai vasárnapra kijelölt textus szoros kapcsolatban áll egymással. Ezékiel prófétával találkozunk ismételten, akinek elhívásáról hallottunk Szentháromság ünnepe után 1. vasárnapon. A próféta nevének jelentése: Isten erősítse meg, és ez könyvének második részében válik igazán hangsúlyossá. A mai igében kirajzolódik előttünk a nép hozzáállása az Úr üzenetéhez. Bár a próféta feladata az lett, hogy bátorítsa az elhurcolt, megszomorodott népet, mégis ítéletet mond azok felett, akik kénytelenek voltak végignézni Jeruzsálem pusztulását. A templom lerombolását Isten ítéleteként élik meg, mégsem akarnak megváltozni, nem akarnak megtérni és gondolkodásuk nem változik. Ezékiel így az elhurcoltak felé fordul. Az ítélet hirdetése után pedig Isten mentő szeretete felé akarja vezetni a nép tekintetét, illetve a mi tekintetünket is.
A kijárási korlátozás alatt sokat beszéltek arról, és találgattak a különböző médiumokban, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után vajon visszaállunk-e a megszokott kerékvágásba, visszatérünk-e a megszokott életmódunkhoz, vagy akkora hatással lesz ránk, hogy megpróbáljuk megváltoztatni szokásainkat, életvitelünket. Az utóbbi hetekben nem igazán látjuk a változást. Még el sem tűnt teljes egészében a felkészültség időszaka, hiszen továbbra is egészségügyi veszélyhelyzet van érvényben, már érzékeljük, hogy a pár hónap alatt fellélegzett természet ismét rengeteg káros anyaggal néz szembe: elindultunk autóval, a vírus miatt lehetőleg kerüljük a tömegközlekedést, és sok városban még nagyobb lett a dugó, mint azelőtt volt. Nem igazán látunk rá esélyt, hogy bármi változna, habár látunk pozitív jeleket is arra nézve, hogy a jövőben hogyan próbáljuk meg átalakítani a közlekedést, a gazdaságunkat, hogy megpróbáljuk átgondolni, hogy melyik hivatalos találkozót kötelező személyesen megtartani, és melyiket elegendő akár számítógép előtt ülve levezetni.
Ezékiel próféta hasonló helyzetben volt. A nép kíváncsi Isten üzenetére, de mintha gúnyosan tennék fel a kérdést, hogy mit üzen nekünk az Úr? Valamely fordítás inkább arra helyezi a hangsúlyt, mintha lelkesítenék egymást, hogy menjünk oda, hallgassuk meg, mit akar mondani az Úr igéje? A kérdés, hogy valóban nyitottak-e az Isten üzenetére? Miféle ige jön az Úrtól? Ítéletként élik meg a történteket, érzik, hogy változtatniuk kellene, de mégsem nyitottak igazán a változásra, akárcsak mi. Odaülnek hallgatni Isten igéjét, de a próféta beszédének hatása már egészen különös: „Pajzán dallá lesz a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár.” Látszólag figyelnek, ismételgetik az igét, de nem jut el a szívükig. Nem lesz lényeges változás. Más dolog foglalkoztatja őket. Ez pedig ma is jellemző ránk, emberekre, nemcsak a vírushelyzet, de bármi más kapcsán. A kérdés, hogy mikor és kihez jut el a változást hozó ige? Az Isten üzenete, és az ő szeretete? Ki látja meg az ítélet és a szenvedések közt a megtartó Urat, aki Megváltót küldött számunkra? Ő, aki Ezékiel prófétán keresztül szól, az az Úr, az az Atya, aki egyszülött Fiát küldte a bajba jutott világ számára. Az akkor megszólaló Úr, a Megváltót küldő Isten, és a ma is gondoskodó Atya, egy és ugyanaz. Van, amit szívesen hallunk tőle, és van, amiről inkább megfeledkeznénk. Sokszor úgy hisszük, hogy csak akkor gondoskodik rólunk, amikor örömhírről és békességről szól. Azonban a keresztyén ember életéhez hozzátartozik az a meglátás és hit, amely által tudjuk, hogy a bajban is ott van velünk Isten. Krisztuson keresztül hívogat magához.
Feltehetjük a kérdést: vajon hova, ki felé fordítjuk tekintetünket? Meghalljuk-e a jó szót, a jó irányba terelő szót? Mit helyezünk életünk középpontjába? Vajon szívünkig hatol Isten igéje, vagy csupán kötelességből zengjük vissza a próféta szavait? Ezékiel próféta feladata több mint pajzán éneklés. Nem akarja Isten igéjével hamis illúzióba kergetni az elhurcoltakat. El kell mondania azt a jövőt, amelyben egyaránt jelen van Isten ítélete és Isten mentő szeretete. Előreutal Isten végtelen kegyelmére.
A népnek annyi mindenen járhatott az esze, annyi mindenen gondolkodhattak a boldogulásuk miatt, hogy nem figyeltek oda Isten igéjére. Lehet, hogy abból, amit Ezékiel elmondott, kiszedegették a jó dolgokat, mindazt, ami szimpatikus, nekik tetsző volt. A végső lényegét azonban nem értették meg. Azonban küldetése ettől még nem szakad meg, hiszen az Újszövetségre tekintve látjuk, hogy Isten igéje szól az emberekhez, emberek keresztül is. Jézus maga beszél például a magvető példázatáról, amelyben szintén megfogalmazódik, hogy vannak akik hallják ugyan Isten igéjét, de nem fogadják meg, nem aszerint élnek.
Azonban a gondviselő Isten nem hagy bennünket magunkra, és Krisztusban olyan Megváltót küldött nekünk, aki képes megszabadítani bennünket mindattól, ami megakadályoz az Istennel való kapcsolatunkban. Ő mindenkit magához hív, függetlenül attól, hogy mi kit tartunk érdemesnek rá, hogy mit tartunk helyesnek vagy helytelennek. Jézus Krisztusban olyan belső kapcsolatunk lehet, ami ezekben a nehéz időszakokban is erőt ad. Erőt ad elviselni a rosszat, erőt ad elhordozni a meg nem értettséget, együtt örül az örvendezőkkel, és együtt szomorkodik a szomorkodókkal.
A mai istentiszteletünk témája: Meg ne vessétek azt, aki szól! Aki szól, az maga a mennyei Atya, aki sokféleképpen megszólaltatja igéjét és szólítja meg népét. Megváltót küldött nekünk, hogy szeretetének és irgalmának tanúja legyen és általa üdvösségünk lehessen. A mai alkalommal azért is imádkozunk, hogy vegyük komolyan Isten igéjét, hogy soha ne feledkezzünk el szeretetéről, és az Úr Jézus Krisztusról, aki ma is hív bennünket, aki meghalt és feltámadt miértünk.
Az Úr Szentlelke legyen és maradjon velünk, hogy ővele és őneki éljünk mindenkor, hogy hittel fogadjuk el parancsolatát és szeretetét, és jó lelkiismerettel szolgáljunk neki. Ámen.
Imádkozzunk!
Bíránk és Megmentőnk, Jézus Krisztus! Ítéld meg és törd össze szívünk keménységét, hogy ne hagyjuk üresen elszállni a most hirdetett igét, hanem meghalljuk belőle a te hívó szavadat, és nálad megkapjuk mindazt, amit a téged szeretőknek ígérsz: életet és üdvösséget, megnyugvást és maradandó örömöt. Ámen.
Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.
