Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Advent 1. vasárnapján, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Péter első levelének 1. fejezetében, a 22. verstől a 25. versig, a következőképpen:

Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az ÚR beszéde megmarad örökké.”Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

nagyon kedvelem az internetes totalcar magazint, amelyben időről-időre megjelennek autófelújítással kapcsolatos videók, és voltak olyan termékbemutatók is, amelyben kipróbálták azokat az autófelújító készleteket, amelyeket csodaszerként reklámoznak különböző hirdetésekben. Volt ezek között egyfajta polírozószer, karceltávolítónak nevezett anyag, ami állítólag újjávarázsolja az autó fényezését, de láthattunk más csodaszereket is, amelyek nyilvánvalóan nem értek el hosszú távon semmit. Egész egyszerűen becsapás volt ezeknek a forgalmazása. Arra is láthattunk számos példát és megtévesztő az is, amikkor egy autót külsőleg lemosunk, megcsináltatunk, széppé varázsolunk, de a nem látható helyeken már eszi a rozsda és azonnali javításra szorul a jármű. Hallottunk már ilyen csodaszerekről és különböző trükkökről, amivel megpróbáltak autót eladni, mégis újra és újra megpróbálják az embereket becsapni, és sajnálatos módon mindig valaki áldozatul esik ezeknek.

Ha a vírusra gondolunk, akkor ez esetben is a kezünket meg tudjuk mosni, tudunk tisztálkodni, de mégsem tudhatjuk, hogy mi van legbelül. Személyes életünkben és hitünket is találhatunk arra példát, amikor a külsőségek nagyobb szerepet játszanak a bensőséges kapcsolatunknál. A mai napra kijelölt és felolvasott igékben azonban azt láthatjuk, hogy a külsőségek nem tesznek szebbé és újabbá. Ahogyan a csodaszerek és az autómosás sem teremt új autót, úgy az ember sem tisztul meg önmagában a kultikus cselekményektől. Szükségünk van arra a Krisztusra, aki bevonult Jeruzsálembe, aki bevonul életünkbe. Az ő vére tisztítja meg életünket. Ő teremt újjá bennünket. A látható dolgokon túl, egész lelkünknek szüksége van a vele való új életre. Elrejthetjük hiányosságainkat, de ő tudja, hogy mi van bennünk, legbelül, és ő szeretetével szeretne megajándékozni, hogy valóban új életben járhassunk általa.

Adventre úgy tekintünk, mint a várakozás időszakára. A kifejezés az adventus Domini-ből származik, ami azt jelenti, hogy az Úr eljövetele. Az Úr eljövetelére várunk, a minket is megszólító Krisztusra. A vasárnap üzenetét a Liturgikus könyv így foglalja össze: „Készítsétek az Úr útját: térjetek meg.” Jézus Krisztus az út az Atyához, ő az, akinek eljövetelére várunk, és akinek inkarnációját karácsonykor ünnepeljük. Az Ige testté lett és az advent a vele való találkozásról, a felkészülésről szól. Négy vasárnap négyféle üzenet segít ebben a felkészülésben. Az adventi időszak pedig egyben bűnbánati idő, nem véletlenül lila az oltárterítő színe. A kijelölt textus pedig egy nagyobb egységhez tartozik, Péter első levelének 1. fejezetének 13. versétől a 25. a versig, ami azt a címen viseli magán, hogy „Szentek legyetek!” Hitünknek a szeretetben kell megvalósulnia. Ez a hit pedig nem tőlünk származik, hanem az örökké megmaradó magból, aki/ami a változást elvégzi bennünk. Isten igéje által és segítségével újjászülethetünk és Isten gyermekeivé válhatunk. Egymás testvérei lehetünk. A mulandóságban ő a romolhatatlanság, az örök élet beszéde, amely túlmutat a földi valóságon.

Az ember és élete törékeny, ahogyan az állatok és növények, amelyek ki vannak szolgáltatva az időjárásnak, az emberi tevékenységnek, külső körülményeknek. Törékenyek ezek a növények, ahogyan emberi életünk is az, azonban Jézus azt mondja, hogy Istennek gondja van ránk. Sokkal fontosabbak vagyunk az Isten számára. A mulandóság mellett az örök élet beszéde és az újjászületés lehetősége adatott meg számunkra Jézus Krisztusban. Az Úr nem hagyott bennünket magunkra, hanem ma is megkeres és megszólít új életet adó Igéjével. Szentlelkét ránk árasztja, hogy meg tudjunk maradni a hitben és be tudjuk fogadni az ő szeretetét.

Új egyházi esztendő kezdődött el. Ez az új esztendő szembesít bennünket az idő múlásával, az ember törékenységével, de az örök élet beszédével, Isten szeretetével is az Úr Jézus Krisztusban. Örömhír szól számunkra. Bár a mulandóság felé tartunk, mégis van állandóság, amelyhez ragaszkodhatunk. Az Úr beszéde örök, adventben pedig Krisztus eljövetelére, az örök Ige testté lételére irányítja tekintetünket. Eljön az Úr, aki mindent újjáteremt majd, és Isten igéje képes arra, amire mi nem vagyunk: megtisztítja lelkünket és megújít bennünket.

Az új kezdet: megtérésre hívó szó! Adjunk hálát Istennek, hogy hallgathatjuk igéjét, az egyetlen maradandót a világban. Hozzá fordulunk, hogy gyermekeiként szeretettel tudjunk lenni mások iránt. Szentlelke segítségét kérjük, hogy teremtsen minket újjá és vezessen minket, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk. Hitünk valósuljon meg igaz szeretetben. Mert ő Jézus Krisztusban Megváltót küldött nekünk, hogy a bűnösök el ne vesszenek. Általa látjuk meg mi bűneinket, és ő tisztítja meg lelkünket, életünket. Mi magunk is szeretnénk lelkünket készíteni, ahogyan Ézsaiás próféta mondja: Készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják. (Ézs 40, 3.5). Az Úr adja nekünk Szentlelkét, hogy igéjének fényében lássuk életünket, és új életben járjunk a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Áldunk téged, hogy kegyelmedet megújítod rajtunk és hogy örök a te szereteted! Mi tebenned élünk, mozgunk és vagyunk. Kérünk, indíts bennünket igaz megtérésre és őszinte szeretetre embertársaink iránt. Add, hogy egyengetni tudjuk az utat szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus előtt, aki volt, aki van, és aki eljövendő. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet a mai vasárnapra, az egyházi esztendő utolsó előtti (Reménység) vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Jelenések könyvének 22. fejezetében, a 12. verstől a 14. versig, a következőképpen:

Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a mai vasárnap látjuk, hogy az oltár szépen fel van díszítve, hiszen gyülekezetünkben hagyományosan ilyenkor tartjuk az aratási hálaadó istentiszteletet. Hálát adunk az Úrnak minden jótéteményéért, a mindennapi kenyérért, amellyel táplál minket. Gondoskodik testünkről és lelkünkről egyaránt. A teremtett világ kincseiért köszönettel fordulunk felé, és megköszönve azt, hogy van és volt mit ennünk, hogy voltak mellettünk olyan emberek, akik segítettek, felemeltek lelkileg bennünket, és hálát adunk az Úr Jézus Krisztusban kapott örömhírért is.

A mai vasárnap, amellett, hogy hálaadó alkalom, Reménység vasárnapja, az egyházi esztendő végén járunk, az utolsó három vasárnapnak egyike, szám szerint a második. Nem Krisztus ünnep, de mégis Krisztusra mutat. Múlt vasárnap, ítélet vasárnapján is a Jelenések könyve alapján szólt hozzánk Isten igéje, amikor az előrement boldogságára és a halálra tekintettünk: „Boldogok, akik az Úrban halnak meg…” Reménység vasárnapján újra megelevenedik előttünk az Úr eljövetele és az Krisztusban bízók reménysége: az örök életet a Bárány szent vére által nyerhetjük el, ő mossa tisztára életünket, egyedül ő jogosít fel a dicsőségre. Általa van jogunk az Élet fájához, őbenne válik újra harmonikussá az Istennel való kapcsolatunk, amely a bűneset következtében megromlott, megváltozott. Krisztus által az Úr kaput nyit az üdvösségre a benne bízóknak. „Boldogok, akik megmossák ruhájukat…” Lelkünk és életünk Jézus Krisztus segítségével válik újra tisztává, vele kezdhetünk új oldalt. Nem lennénk képesek saját erőnkből megállni az Úr előtt, de őbenne megújulhatunk. A törvény munkája önmagában nem elég, a parancsolatok betartása egy dolog. Nem tagadhatjuk, hogy Krisztusra van szükségünk, az ő szeretete nyit új ajtót egy egészen más, új életre.

Kedves Testvérek! Kegyelemből élünk. Egy ismerősöm mesélte azt a velük megtörtént eseményt, hogy egy alkalommal nem jutott étel az asztalukra, és három gyerekkel együtt várták, hogy valami történjen. Megszámolták a maradék pénzüket, megnézték, hogy mennyi ennivaló van még, amelyet be lehet valahogyan osztani. Sokat gondolkodtak, előkészítették az asztalt, mire megszólalt a csengő és kinéztek az ablakon. Az egyik bibliaórás néni készített nekik ebédet, mégpedig olyan gazdagon, hogy mindenkinek bőségesen jutott belőle, a szülőknek és a három gyereknek is. Váratlan volt az asszony megjelenése, de az Úr gondoskodott róluk ilyen formában is. Azt élhették át, hogy az Úr elhív embereket közénk, hogy valamilyen módon gondoskodik testi-lelki szükségleteinkről. Az aratási hálaadásra gondolva, látjuk, hogy neki köszönhetünk mindent, aki bennünket is meglátogat szeretetével. Krisztusra és az örök életre nézve pedig egyértelművé válik, hogy az ő megjelenése kegyelem és segítség az embernek. Isten gondoskodott és gondoskodik rólunk általa, hogy ne éhezzünk az ő szeretetére, hanem érezzük az életünkbe ajtót nyitó Krisztust. A mai vasárnap bevezető igéje megerősíti az elhangzottakat és a Bárány áldozata által adatott örömhírt: „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amely Jézus Krisztus megjelenésekor adatik nektek.” (1Pt 1,13)

A Krisztusban reménykedőknek örömhír az ő megjelenése. Lehet váratlan, de mindenképpen örömre ad okot, ahogyan a családnak a bibliaórás asszony megjelenése. A Jelenések könyvében olvasunk arról is, hogy nem mindenki nyeri el az örök élet koronáját, nem mindenki megy be azon a kapun, amely az Úr közelébe visz. Két út áll előttünk: akik a Bárány vére által új életben járnak, és akik kívül rekednek. „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot.” (Jel 22,14-15) Jerikóban a kémek a városfalon ereszkednek le, mert idegenek, nincs joguk használni a kaput. Akik megtisztulnak a Bárány vérétől, azok polgárjogot nyernek a belépésre. Az élet fájához is mehetnek, azaz a bűnbeesés következménye is okafogyottá vált a kereszt miatt. Isten népe az új teremtettségben már jövevénynek számít.

Kedves Testvérek! Ki nekünk Jézus? Vajon hálát adtunk-e, köszönetet mondtunk-e az Úrnak mindazért, amellyel meglátogatott bennünket ebben az évben is? A vírushelyzetben talán nélkülöznünk is kellett, talán többen elvesztették munkahelyüket, vagy ideiglenesen otthon kellett maradniuk, netán segíteni kellett nekik, hogy a mindennapi kenyeret, az élelmiszert elvigyék hozzájuk. Ismét nehéz helyzetben vagyunk, különleges és számunkra idegen helyzetben. Az állandóan változó világban nem találjuk a helyünket. Nem könnyű elfogadni azt sem, hogy nem látogathatjuk meg egymást, hogy a személyes találkozásokra csak a vírusvédelmi szabályok betartásával, fokozottan ügyelve kerülhet sor. Az egész emberiség története során eljutott odáig, hogy egocentrikussá váltunk, az én, van a középpontban és nehéz levetkőznünk ezt. Azonban a mai igénk is arra biztat, hogy legyünk Kriszto-centrikusak. Mert ebben az állandóan változó világban ott van a reménység: maga az Úr Jézus Krisztus, aki meghalt és feltámadt, hogy Ura legyen mindeneknek. Ő a világ világossága, s a sötétségben, amely körülvesz minket, az ő világosságának kell ragyognia. Mi is csak homályos tükörként tudjuk visszaverni a fényét, de tudjuk, hogy ő munkálkodik közöttünk. Őt kérjük a mai napon, hogy egyesítsen minket országában, hogy egymást ne vessük meg, és egymást ne botránkoztassuk meg, hanem minden időben neki szolgáljunk, és egymásnak segítsünk, mert mindannyian az Úréi vagyunk, most és mindörökkön-örökké. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Te, aki személyválogatás nélkül és igazságosan ítélsz: tégy minket bölccsé, hogy megértsük az idők jeleit, és megbéküljünk veled és embertársainkkal. Köszönjük, hogy te nap, mint nap megszólítasz bennünket Fiad által, és hálát adunk neked azért is, hogy táplálsz minket igéddel, lelki és testi eledellel. Kérünk Téged, hogy amíg van időnk a te kegyelmedből, éljünk a te akaratod szerint, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Ítélet vasárnapjára az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Jelenések könyvének 14. fejezetében, a 12. és 13. versben, a következőképpen:

Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

az egyházi esztendő végéhez közeledve elérkeztünk az utolsó három vasárnaphoz, amely eszkatologikus tartalommal bír. Az első ezek közül a mai vasárnap, ítélet vasárnapja. Bár ítéletről hallunk, amelyet senki sem kerülhet el, megjelenik a mai igében a reménység. Olvassuk az igében, hogy „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva.” Az ünnep evangéliuma a pusztulásban, az ítéletben megjelenő reménységet hangsúlyozza.

Az ítélet eljön és mindenki részesedik benne, az Isten népe még az ítéletben is megőriztetik, de az emberiség többi részét ítélet sújtja. A textust megelőző szakaszokban olvasunk arról, hogy három angyal készíti elő az ítéletet. Közöttük megjelenik az Emberfia, aki a mennyei uralkodó és bíró. Mindenki felé, a gyülekezetek felé szól a felhívás, hogy maradjanak meg hűségben. A boldogok azok, akiknek ugyan el kell szenvedniük a halált meggyőződésük miatt, de nem kell végigélniük a pusztulás, az ítélet idejét, hanem úgymond már el vannak rejtve Istennél. Hűségük és állhatatosságuk miatt kegyelemre találhatnak Isten előtt. Az igeszakasz elejét tehát még a harmadik angyal mondja. A szentek állhatatossága kontrasztban áll a fenevad és képmásának imádóival. Büntetés vár a fenevad-hívekre, akikkel szemben itt vannak azok, akik nem hódoltak be, és hűségesen megtartják Isten parancsát.

Ezután a 14. verstől az Emberfiáról olvasunk, aki ítéletet tart a világ felett. Látjuk itt az aratás és a szőlőpréselés képeit, amelyek szintén az ítéletre utalnak. A végítélet az egész világra kiterjed, de a győztesek énekelni fognak, akik a nehézség, nyomorúság idején is ellenálltak a fenevad csábításának és elszenvedték ezért a halált.

Kedves Testvérek! Isten ítélete ígéretet és reménységet hordoz. Nehezen tudjuk megragadni és megérteni azokat a mondatokat, amelyekről a mai textusban hallottunk. Hogyan lehet boldog a halál? Ellentmondásosnak tűnik, hiszen számunkra a halál és a végítélet ijesztő, megsemmisítő eseménynek tűnik. Valami véget ér és lezárul. Nehéz elengedni azokat, akik közel álltak hozzánk, és akiktől el kellett búcsúznunk. A mai ennek ellenére mégis boldog halálról, reményteljes ítéletről szerzünk tudomást. Hiszen egy új kezdetről van itt szó. Egy új lehetőségről, az örök élet ajándékáról. Arról, hogy az Úr gyermekei miatt lerövidül az ítélet, az ítéletben ott van a kegyelem, és egyben a lehetőség, amellyel a mában élhetünk: még van időnk az Úr Jézus Krisztushoz térni. Egyszerre látjuk magunk előtt a jelent és a jövőt. Már a jelenben Krisztushoz tartozhatunk, aki megváltott minket. Kegyelmi időszakban élünk, amikor még tudunk változtatni életünkön. Amikor még alkalmunk van arra, hogy felismerjük az Úr Jézus Krisztust. Azt a Jézust, aki megtörte a halál hatalmát. Aki miatt együtt mondhatjuk, hogy boldogok a halottak. A boldogságot egészen más összefüggésben használjuk a mindennapokban, ami rövid idejű dolog. Életünk útján talán megpróbálunk hallgatni a hívó szóra és az Úrral élni életünket. Az, hogy az Úrban halunk meg, adja az ígéretet. Isten ajándéka ez a boldogság, az Úrban halni meg.

Ítélet vasárnapján megfogalmazhatjuk azt is, hogy minden nehézség ellenére szeretnénk, ha Isten akarata érvényesülne a világban. Sokszor nem értük, hogy mi, miért történik, és miért kellett így történnie? Sokszor elbizonytalanodunk hitünkben a hallottak, látottak alapján. Azonban a mai ünnep arra hívja fel figyelmünket, hogy az Úristen jelen van a világban. Olykor bezár egy ajtót, majd megnyit egy újat. Munkálkodik közöttünk, akkor is, ha ennek jelenit időnként megkérdőjelezzük vagy nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni. Ő tart meg minket, amikor a fájdalommal és szomorú szívvel szólítjuk meg őt. Ő van mellettünk, amikor az ítéletre tekintve imádkozunk egymásért.

Hisszük, hogy van folytatás. Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, aki megtörte a halál erejét és feltámadt megigazulásunkra. Őbenne van a „tovább”, ő az út az Atyához, ő szerzett nekünk örök életet. Benne van vigasztalásunk és reménységünk. Van tovább, de a fő kérdés, hogy elhisszük-e ezt az utat? Bele tudunk-e kapaszkodni az Úr kinyújtott, segítő kezébe?

Kedves Testvérek! Az utóbbi időben sokat beszélgettünk arról, hogy 2020 nem könnyű év. Nemcsak a vírushelyzet nehezíti meg életünket, hanem terrortámadások, az utóbbi időszakban történt és még előttünk álló temetések, nemrég volt halottak napja, illetve hetek óta vannak gyülekezetünkben megemlékezések. Van bennünk egyfajta félelem, egyfajta frusztráció, mert minden olyan bizonytalan. Talán jobban érezzük az ember törékenységét és tökéletlenségét az utóbbi időben. Átéljük azt, amit jelen idejű eszkatológiának hívünk, miszerint az üdvösség és ítélet már most történik. Látjuk ezt a természet pusztulásában, az ember szenvedésében. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy van kihez fordulnunk és van megoldás: lelkünknek gyógyír maga Jézus Krisztus, aki azt szeretné, hogy hozzá tartozzunk, hogy legyen reménységünk őbenne. Ő nem nélkülünk, tétlenül nézi a mi szenvedésünket, hanem ott van velünk és szeretetével akarja megváltoztatni életünket. Ítélet vasárnapja előtérbe hozza azt, amiről keveset beszélünk: Meg kell állnunk Isten ítélőszéke előtt! Azonban az ítélet nem csupán félelmet kelt, hanem öröm a keresztény ember számára.

János a Jelenések könyvével buzdítani akarja a keresztényeket a nehéz időkben való megmaradásra és kitartásra. Nekünk is szükségünk van erre a biztatásra, és az Úr Jézus Krisztusban kapott evangéliumra, hiszen ő megmaradásunk záloga. János nem történelmi eseményeket akar pontosan megfogalmazni, hanem teológiai látásmóddal szemléli az eseményeket és a történelmet. Erőt ad a nehézségeket megélő keresztényeknek, hogy tartsanak ki az Úr Jézus Krisztusért. Mert Krisztus egyszer és mindenkorra megváltott minket. Ez az örömhír erősít meg minket napjainkban is, amikor megannyi elképzelhetetlen, új helyzettel találjuk szembe magunkat. Azonban Jézus változatlan. Biztat és megnyugtat. Ő, aki tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, Istenünk, hogy elhívtál minket az örök életre. Tudjuk, hogy a Te kezedben van életünk. Teremts újjá élő reménységre, hogy el ne forduljunk tőled nehézségeink miatt, és meg ne tántorodjunk a kísértések között. Adj szívünkbe igaz félelmet, hogy eljövendő ítéletedben megálljunk. Békéltess meg minket önmagaddal Jézus Krisztus által, hogy felebarátainkkal és megbékéljünk és az üdvösség részesei legyünk az ő érdeméért. Add, hogy bátran harcoljuk meg a hit harcát, és végül elnyerjük az örök élet koronáját, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 21. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mikeás próféta könyvének 7. fejezetében, a 7. verstől a 9. versig, a következőképpen:

De én az URat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Viselnem kell az ÚR haragját, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

az elmúlt hét mondhatni nehéz időszak volt a gyülekezet számára. Sok szomorú hírt kaptunk, és mindig van egy-egy ilyen időszak az egyházközség életében, amikor nehézségekkel nézünk szembe. Ahogyan együtt éljük át a nehézségeket, úgy éljük át a közös örömünket is, amikor összefogással megvalósítunk valamit a faluban, a templom körül, a parókián, vagy a Reménység Házában. Egy közösséget, egy gyülekezetet alkotunk, és együtt alkotjuk az egyházközséget. Ebbe a közösségbe pedig mindnyájan magunkkal hozzuk azt, ami bennünket leginkább meghatároz, azt, ami az utóbbi időben kíváncsisággal töltött el, azt, aminek örültünk, de elhoztuk ide fájdalmunkat is, megosztottuk egymással a boldog pillanatok mellett a szomorúakat is. A mai igében Mikeás próféta szavait hallhatjuk és figyelhetjük meg, aki a nép nevében beszél: jövendöl arról, amiről Ézsaiás próféta is szólt: az asszírok el fogják pusztítani az északi országrészt, a babiloniak pedig legyőzik a déli országot. Elég szomorú jövendölés, de mindennek van oka. A nép engedetlensége és hűtlensége sodorja ilyen veszélybe őket. Mikeás arra buzdítja az embereket, hogy hallják meg, mit mond az Úr a népnek, a nemzetnek. Isten ítélete mellett már a szabadulást is elkészítette számukra. Törődik, gondoskodik róluk, és a reménységet fogalmazza meg, amikor a helyreállítás időszakáról szól és az igazságról. Amikor az Úr kiviszi őket a világosságra. Mikeás arra utal, hogy nincsenek már becsületes emberek az országban, panaszkodik a nép miatt, majd utána az új kezdetről beszél. „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét.”

A próféta nem akarja kivonni magát a nép bűne alól, közösséget vállal velük. Jól tudja, hogy a bűnnek van következménye, büntetése, ugyanakkor a reménységet is hirdeti a népnek, mert a helyzet ugyan sötétnek tűnik, de az Úr lesz a nép világossága, aki kimenti őket a nehéz, kétségbeejtő körülmények közül.

Nemcsak akkor, ma is aktuálisak Mikeás próféta szavai. Az Ószövetségben fontos, hogy Isten igazsága a kiindulási alap, és Isten igazsága cselekvésében mutatkozik meg. Azonban cselekvésen nem csupán igazságszolgáltatás, hanem beavatkozás az ember életében. Üdvös beavatkozás az emberek, népek, a világnak az életébe. Az Ószövetség ezt a beavatkozást nevezi szabadításnak. Vágyunk erre az igazságra, erre a szabadításra. Mindez pedig tovább mutat az Úr Jézus Krisztusban kapott evangéliumra. Reménységünk van az Úrban, hiszünk abban, hogy Isten meghallgatja imádságunkat és meghallgatja az embert. A meghallgatás mellett pedig abban is hiszünk, hogy elvezet a sötétségből a világosságra. Megszabadít a minket is sokszor megkötöző bánattól, béklyóktól, nehézségektől. Minden olyan dologtól, amely elbizonytalanít, és amely távolra taszítana tőle. Isten az ő világosságát adja nekünk Jézus Krisztusban.

Jézus Krisztus megszabadított bennünket a bűn hatalmától. Megváltott minket, hogy örök életünk legyen. Ő megszabadított minket, hogy a mi kapcsolatunk is helyreállhasson Istennel. Helyreálljon a kapcsolat a szerető Atyával, és az emberekkel is, akik körülvesznek minket. Benne van jövőnk. Általa épülhet újjá életünk és általa épül egyházunk. Benne van reménységünk, akkor is, ha fejünk felett összecsapnak a hullámok.

Bibliaórán felolvastam egy történetet, amelyben egy házaspár vásárolt egy szép új autót. Az autóra régóta gyűjtöttek, a férj is többletmunkát vállalt, hogy végül összegyűljön annyi pénz, hogy meg tudják venni a régen áhított autót. A feleség kissé aggódva vezette azt, hiszen nem akarta az új kocsit tönkretenni, összetörni. Mégis egy kereszteződésben rosszul mérte fel a távolságot, és egy másik autó végighúzta az újat. Nagyon elkeseredett és sírni kezdett. Már azon gondolkodott, hogy hogyan fogja elmondani a történteket a férjének. A másik autós állítólag nagyon megértő volt, de kérte, hogy azért töltsék ki a papírokat. Amikor elővette a feleség a dossziét az autóból, akkor egy levél esett ki belőle, amelyre határozott férfi írással ez volt írva: „Tudod, hogy Téged szeretlek, és nem az autót!”

Kedves Testvérek! Sok mindenért aggódunk és sok minden jogosan aggaszt minket. Talán időnként elhatalmasodik rajtunk a sötétség, de Krisztus azért jött a világba, hogy éljünk őáltala. Ő úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk: hibáinkkal, figyelmetlenségeinkkel együtt. Olykor annyira igyekszünk megfelelni másoknak, annyira igyekszünk elérni mindent, amit lehet és óvni, amit már elértünk, hogy pont emiatt hibákat ejtünk. Azonban bízhatunk abban, hogy Isten Krisztusért megbocsájtja vétkeinket, és vele új életet kezdhetünk. Ő azért és olyannak szeret bennünket, amiért vagyunk.

A mai vasárnap november elsejére esik. Mindenszentek nap a mai. Ilyenkor többen kimegyünk a temetőbe, hogy előrement szeretteinkről megemlékezzünk. Tegnap délután együtt voltunk a temetőben, hogy rövid istentisztelet keretében imádkozzunk azokért, akiket elszólított az Úr ebből a világból. De nemcsak hiányokkal és emlékekkel megyünk ki a temetőbe, hanem azzal a reménységgel is, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a Feltámadott Krisztusé. Hitünk szerint Jézus legyőzte a halál erejét, és megnyitotta előttünk az utat az örök életre. Ahogy a sötétségben a világosság felragyog, úgy a szomorúságban, a gyászban is ott van a vigasztalás, vigasztalódás a Szentlélek által. A meggyújtott mécsesek is ezt jelképezik.

Mikeás próféta ezt az örömöt és reménységet kívánja minden emlékezőnek átadni. Isten szabadító és szerető Isten. Megerősít bennünket abban, hogy Isten örök életre szabadító Istenünk. Ő erősít meg minket, hogy ha elestünk, fel tudjunk kelni. Őbelé kapaszkodunk, Isten igéjébe és a Krisztusban kapott evangéliumba. Isten a mi életünkben is ott van és cselekvő Isten, aki javunkat akarja. Aki emberré lett Krisztusban és nemcsak átérezte a fájdalmat és szenvedést, hanem ma is mellettünk van és átérzi fájdalmunkat. Őbenne bízunk és hozzá imádkozunk: tartson meg kegyelmével és Szentlelke segítségével erősítsen meg minket minden időben, hogy megértsük igéjét és szeretettel cselekedjük akaratát, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked, hogy a szenvedést és a megpróbáltatást is javunkra, lelki gyógyulásunkra küldöd. Emlékeztess erre az atyai szándékodra, hogy bajok és nehézségek között még inkább bízzunk benned, és segítő készséggel forduljunk hasonlóképpen küzdő embertársaink felé. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mózes első könyvének 2. fejezetében, a 18. verstől a 24. versig, a következőképpen:

Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az ÚRisten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a mai vasárnap igehirdetési alapigéje alapján akár esküvői beszédet is hallgathatnánk a szószékról. Vasárnapunk témája első hallásra talán összeegyeztethetetlennek tűnik a kijelölt igével, hiszen ma arra az útmutatásra figyelünk, hogy éljünk elhívatásunkhoz méltóan, munkában! Megvan az oka, hogy miért az ember társáról, az asszonyember megteremtéséről olvasunk a mai textusban. Az egység, illetve a hiányosság szavak, amelyek jellemzik az ember életét, az Úristen segítsége nélkül. Nem jó az embernek egyedül lenni, ezzel találkozunk a második teremtéstörténetben, Mózes első könyvében, és látjuk, hogy az ember töredékes társ nélkül. Ahogyan életünk töredékes és hiányos Istennel való kapcsolat nélkül. Mindenkinek figyelmébe ajánlom Ádám korabeli szerelmi vallomását, amelyet örömmel jelent ki az asszonyember láttán: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test.” Egyenrangú fél, és kiegészítik egymást az emberrel. Így illeszti életünket is egybe az Úr, amikor embereket, segítőtársakat rendel mellénk. Az oldalborda egyébként azt jelenti, hogy a szív közeléből való. Tehát nincs alá-fölé rendeltségi viszony. Érdekesség, és egyben szójáték is, hogy a sumér nyelvben ugyanaz a szó jelenti az oldalbordát, mint az életet. Éva neve szintén az élet szóból származik. Az új teremtényben pedig ott van a lelki összekapcsolódás és az egymásrautaltság is. Mert az Úr azt mondja, hogy nem jó egyedül lennie az embernek. Feltűnhet mindannyiunknak, hogy amíg a teremtéstörténetekben azt olvassuk, hogy minden, amit az Úristen teremtett, igen jó, mégis van egy pont, amikor előkerül az idézőjeles rossz is: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” Ez pedig nemcsak a férfi és nő viszonyára vonatkozik, hanem minden emberi hiányosságunkra, esendőségünkre. A bűnre, amelyet az Úr Jézus Krisztusnak el kellett hordozni, mert mi nem tudjuk megváltani magunkat Isten előtt. Nem tudunk tökéletesnek mutatkozni előtte. Ő azonban nem akarja a bűnös halálát, hanem azt szeretné, hogy megtérjünk hozzá és életünk legyen. Ezért küldte el Jézust, és ezért lesz általa minden egésszé. Törékeny életünknek ő a biztos pontja. Ő teszi teljessé életünket. Amikor prédikálunk, és istentiszteletre készülünk, akkor is kérjük Szentlelkét, hogy egészítse ki emberi akaratunkat és mondanivalónkat, mert mi magunk hiába próbáljuk a lehető legjobbat adni, mégiscsak töredékes minden, amit teszünk. Ezért imádkozunk az Úrhoz, hogy Szentlelke által segítse szavainkat, életünket, hogy másokat hozzá szerethessünk. Hogy a töredékes, a hiányos általa egész legyen. Vannak hiányosságaink és vannak hiányaink, sok mindent nélkülözünk életünkben. Ahogyan Ádám is nélkülözik egy társat, hiába van hatalma, és nevet ad az állatoknak, hiába hajthatná uralma alá a földet. Szüksége van egy társa, és az Úr gondoskodik róla. Ez az a gondoskodás, amelyre mindannyian vágyunk és amely segít, hogy egész életünkkel az Úrnak szolgáljunk.

Örülök, hogy a Vitézi Rend tagjai ebben az évben is eljöttek Nagybörzsönybe és a mai igehirdetési alapige kapcsán eszembe jutott az egyik törzskapitánnyal történt beszélgetésünk, amelyből kiderült, hogy mennyire színes, sokféle emberből áll a Vitézi Rend. Egyrészt, az egész ország területéről érkeztek ide rendtagok, különböző titulusokkal. Másrészt sokféle ember alkotja a rendet, hiszen beszélgettünk arról is, hogy milyen hivatást gyakorlók tartoznak közéjük: tanárok, mérnökök, teológusok, tűzoltók, rendőrök és még sorolhatnánk. Úgy gondolom, hogy valójában ők is az egységükben mutatják meg valódi erejüket. Egyedül talán hiányosnak éreznék magukat, szükség van egy rendre, egy csapatra, egy közösségre, ahol társakra találunk. Ahol feladatunk van. Hiszek abban, hogy több tartja össze a rendet, mint bajtársiasság, ami szintén nagyon fontos. Ami összeköt bennünket, az az Úristen szeretete, amely valósággá lett Krisztusban. Aki Szentlelke által elhív bennünket. Elhív a gyülekezetbe, elhív egy közösségbe, a Vitézi Rendbe és embereket ad mellénk, mert nem jó az embernek egyedül lenni. Nehéz helyzeteinkben pedig olyan jó, hogy számíthatunk valakire, valakikre. Veszteségek megélésekor is kell, hogy legyen mellettünk valaki, aki mellettünk áll, akit valóban érdekel, hogy mi történik velünk. A Szentírásban is olvasunk arról, hogy az ágyban fekvő beteget barátai vitték Jézushoz, talán ő maga már nem hitte, hogy meggyógyulhat, de társai gondoskodtak róla. Életünk különböző területein szükségünk van ilyen bajtársakra, felebarátokra, segítőtársakra, házastársra.

Különféle hiányokkal küzdünk egész életünk során. Ezek a hiányok, legyen szó társról, egészség hiányáról, anyagi biztonság hiányáról vagy lelki stabilitás hiányáról, mind olyan érzéseket keltenek bennünk és olyan teret képeznek, amely bizonytalanságba vezetnek minket. Ezekkel a hiányokkal szemben sok mindent kipróbálhatunk, különböző módszereket fejleszthetünk ki, de ezek mindig csak részmegoldások maradnak. Isten tudja kitölteni és betölteni ezeket, megbocsátással, megújítással, kegyelemből. Ez a szeretet pedig túlmutat földi életünkön.

Kedves Testvérek! Mindannyiunknak feladata van. Az Úr gyermekei, elhívottai és munkatársai vagyunk, Krisztusért, aki az erőtlenek gondját magára vette, és szolgálatának gyümölcséből ma is életet minket. Őhozzá imádkozunk ma is, hogy láttassa meg velünk akaratát és a szolgálat lehetőségét, hogy észrevegyük a másik gondjait és segítséggel tudjunk fordulni felé, hogy munkatársai legyünk ott, ahová elhelyezett bennünket, és hogy tanítson bennünket örömmel dolgozni felebarátaink javára. Így kérjük, hogy újítsa meg rajtunk irgalmát, hogy szüntelenül dicsőítsük Krisztusunkat! Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, hogy megteremtetted a világot, és hogy munkálkodsz benne. Hálát adunk Neked, hogy nekünk is adtál hivatást és munkát ebben a világban. Add, hogy mindennapi munkánk közben is reád tudjunk tekinteni és tőled tanuljunk őszinte szeretettel munkálkodni embertársainkért. Szent Fiaddal, Jézussal együtt szüntelenül megszólítod az embereket, a tieid sem maradhatnak tétlenül. Őrizz meg attól, hogy testvéreink terhére legyünk olykor rendetlen életünkkel. Segíts, hogy a szeretet törvénye szerint éljünk testvéreink javára és a te dicsőségedre. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mózes ötödik könyvének 30. fejezetében, a 16. verstől a 20. versig, a következőképpen:

Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az ÚR, a te Istened azon a földön, amelyre most bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más isteneket imádsz és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba vegyétek. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

életünk döntések sorozata. Szeretünk dönteni arról, hogy a szabadidőnket hol és kivel töltjük el, szeretjük kiválasztani a számunkra legjobb élelmiszert a boltban, ha megtehetjük, döntünk egy munkahely mellett vagy éppen másikat választunk, és döntünk akkor is, amikor házasságot szeretnénk kötni életünk párjával, vagy továbbtanulásról van szó a családban. De szeretünk vallásunkról is dönteni, hogy melyik felekezethez tartozzunk, esetleg kicsit körülnézünk érdekesebbnek tűnő lehetőségek között. Szeretünk dönteni, még ha nem is minden esetben könnyű egy-egy döntés. Életünkben mégis vannak olyan események, amelyekről valójában nem mi döntünk, amelybe beleszületünk: elég arra gondolni pl., hogy nem mi döntünk arról, hogy melyik országba, hova, és milyen családba születünk. Az időjárásról sem tudunk rendelkezni, habár ma már különböző eszközökkel próbálkozunk azt befolyásolni. Életünk számos pontján csak, mondjuk így, sodródunk az eseményekkel. A mai igében a választott nép áll döntés előtt, azok, akik éppen ott állnak az ígéret földje kapujánál, és az Úr emlékezteti őket egy fontos dologra. Fontos döntésre, amely döntés nem mi tőlünk, nem az emberektől származik, hanem magától Istentől: Ő döntött mellettük és elkísérte őket. Megmaradásuk záloga az Úrban való bizalom, a hozzá való hűség, a neki való engedelmeskedés. De az ember is választás előtt áll: az életet vagy a halált választja. Isten elköteleződött mellettük saját akaratából, de ugyanezt várja a néptől, hogy sokáig élhessenek azon a földön, amelyre elvezette őket. Mindössze azt kéri, hogy figyeljenek rá, hogy hallgassanak szavára. Isten döntött az ember mellett, de az embernek is el kell köteleződnie Isten mellett. Ahogyan a választott nép életében, a mai igében látjuk ezt a figyelmeztetést és elköteleződésre való buzdítást, hasonlóképpen látjuk ezt a mi életünkben, az Úr Jézus Krisztus által. Isten mellettünk döntött, amikor Jézus Krisztusban új életet ajándékozott nekünk. Az már csak rajtunk múlik, hogy odafigyelünk-e erre a hívó szóra, és észrevesszük-e életünkben a minket is megszólító Krisztust. Az Úrnak terve volt népével és terve van velünk. Azonban nekünk is hittel, kegyelemből el kell tudnunk fogadni azt, hogy ő velünk szeretne lenni, részesen akar lenni életünknek.

Nem véletlenül használtam az odafigyelés és engedelmesség szót. A textusban érdekesnek találhatjuk és pontosíthatjuk, hogy miért és hogyan szerepel az engedelmeskedni szó a 17. versben. Így olvassuk: „Ha elfordul a szíved és nem engedelmeskedsz”. A kommentárok szerint itt inkább az odafigyelés, ráhagyatkozás, ráfigyelés szó lenne helyes. Az engedelmeskedni szó olyan, mintha azt üzenné, hogy meg kell hunyászkodni, hogy félelemmel vagyunk valaki iránt. Istennel szemben ez jogos is lenne, de a Vele való bizalmas kapcsolatot talán jobban kifejezi a ráfigyelés, odafigyelés szó. Nemcsak egyszerűen parancsot kell teljesítenünk, mert félünk a következményektől, hanem Isten szeretettel szólítja meg népét és arra kéri őket, hogy figyeljenek rá, hogy boldogan és sokáig élhessenek azon a földön. Bízzanak benne. Egészen más bizalommal lenni valaki iránt, és egészen más valakinek engedelmeskedni. Az Úr Jézus Krisztusban látjuk, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Az Úr az Isten, aki akaratát mégis szeretetével szeretné érvényesíteni életünkben. Lehajolt és lehajol hozzánk Krisztusban, mert mi nem tudnánk felemelkedni hozzá, de fontosak vagyunk számára. Mi is az ő népe és nyája vagyunk. Jézusban pedig megmutatta végtelen szeretetét, amikor bűneink miatt halálra adta őt. Jézus feltámadt megigazulásunkra, mert mi nem tudjuk jónak sem mutatni magunkat Isten előtt, de őbenne örök életünk és üdvösségünk lehet. Engedelmeskedni tehát ebben az esetben azt jelenti, hogy szeretettel bízni az Úrban, aki nem hagyta el népét, nem hagyott el bennünket, szeretetének jeleit láthatjuk személyes életünkben, a nehézségekben és örömökben egyaránt.

Mózes ötödik könyvének 30. fejezete ellentétpárokat használ, áldásról és átokról beszél. Aki az Úrra helyezi alapját és ráhagyatkozik, annak áldás lesz élete, akinek szíve elfordul tőle és más isteneket, bálványokat tisztel, annak átokban lesz része. Élet és halál alapja ez, ahogyan a nép életében, úgy a mában is. Jézus Krisztusban életünk lehet, aki az egyetlen közbenjáró az Atyához. A mai vasárnappal fordulóponthoz értünk az egyházi esztendőben, hiszen Isten megtartó igéjéről az örök élet felé irányul tekintetünk. Élet és halál kérdése nem csupán földi életünkre és megmaradásunkra vonatkozik, hanem azon is túlmutat. Az egyházi esztendő vége felé közeledünk így nagyon is aktuálisak ezek az igék. A mai vasárnap témája figyelmeztet bennünket arra, hogy életünket elhívásunkhoz méltóan, szeretetben éljük. Ráhagyatkozunk, odafigyelünk Istenre, aki elé nap, mint nap vihetjük megannyi kérdésünket, kételyünket, problémáinkat. Hisszük, hogy ő meghallgat bennünket. Imádkozunk azért, hogy a el tudjuk fogadni az Úr válaszát, és hogy meg tudjuk érteni parancsolatát, amely a szeretet. Jézus Krisztusban ő megmutatta irántunk érzett szeretetét. Őbenne, aki mindennek Ura, mégis szolgálni jött közénk, és saját testével, vérével építi egyházunkat. Az Úr adja, hogy Jézus példáját kövessük egész életünkkel, és minden nap rá tekintsünk, és a tőle kapott szeretettel szolgáljunk, Krisztusért, a mi Urunkért és Megváltónkért. Ámen.

Imádkozunk!

Drága mennyei Atyánk!

Köszönjük Neked, hogy elhívtál ebbe a közösségbe, ebbe a gyülekezetbe. Hálát adunk Neked, hogy népedhez tartozhatunk. Kérünk, tarts meg minket kegyelmesen, te, aki Jézus Krisztusban nemcsak a szeretet parancsát adtad nekünk, hanem legnagyobb példáját is: gyújts szívünkben hozzá ragaszkodó szeretetet, parancsolatai iránt engedelmességet és odafigyelést, hogy képmutatás nélküli szeretetünkről az ő tanítványaira ismerjen bennünk a világ, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 16. vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Lukács evangéliumának 14. fejezetében, a 12. verstől a 14. versig, a következőképpen:

Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

egy-egy baráti beszélgetés alkalmával többször szóba került, hogy a vendégvárás milyen fontos és mennyire igyekszünk arra felkészülni, hogy a vendég jól érezze magát. Emellett azonban mindig szóba kerül az is, hogy egy idő után a sok vendégeskedés, vagy éppen a sok vendéglátás már-már teherré lesz és jobb egy kicsit elkerülni ezeket a lehetőségeket. Alapvetően szeretünk vendégeskedni és vendéget fogadni, de ahogyan mondani szokás: jóból is megárt a sok. Pedig fontos időnként elhívni egy-egy munkatársat vagy a főnököt vacsorára és jó benyomást kelteni és az sem utolsó, ha például egy csodás lakodalomra hívnak meg minket. Mégiscsak megtiszteltetés elmenni valakihez, aki a mi szemünkben, és mások szemében is fontos, illetve szeretünk olyan emberekkel egy asztalhoz ülni, akikre felnéznek az emberek. Néha mégis változik az ezekhez való hozzáállásunk. A mai igében pedig egy nagyon különös vendégvárásra való felhívásnak vagyunk tanúi, amelyből kiderül, hogy Jézus egészen máshogyan tekint a megvendégelésre, illetve a vendégeskedésre.

Jézus úgy tekint a közös étkezésre, mint a közös asztalhoz ülésre Istennel. Az emberek Isten királyságában majd enni és inni fognak. Nincs megkülönböztetés, mindenki helyet kap ennél az asztalnál. Nem jelent hátrányt, ha valakik vak, béna, vagy netán sánta. Nem számít, hogy ki, hogyan jelenik meg, mert Isten nem úgy tekint ránk, ahogyan mi magunkra, vagy ahogyan mi tekintünk másokra. Ő a hátrányos helyzetűekkel, a kívül rekedtekkel, a társadalom peremén élőkkel is ugyanúgy egy asztalhoz akar ülni, és aki lemarad erről a vacsoráról, az örök életre bánhatja. Isten előtt nem tudjuk jobbnak feltüntetni magunkat, és hiába lennénk jók és sikeresek. A legfontosabb az ember Úrral való kapcsolata. Isten gondoskodó Atya, aki ad kenyeret és élelmet, aki megbocsájtja a bűnöket és ha próbára is tesz, megőriz a kísértése között. A papi gondolkodásban nagy szerepet kapott a testi sértetlenség, de valójában ennek vége, nem számít többé.

Ezzel Jézus nem azt akarja mondani, hogy az itteni világ nehézségei miatt a túlvilágon kárpótlásban részesülnek. Jézus szeretettel fordul a kilátástalan helyzetbe kerültekhez, a szegényekhez, a nehézséggel küzdőkhöz. Azonban üzenete másokat is elért és másoknak is szólt. A gazdagabb rétegekhez ugyanúgy szólt, és felhívta figyelmüket a szenvedőkre, a szegényekre. Arról szól, hogy a viszonzásra képteleneket hívják meg. Jézus arról beszél, hogy akinek Isten gondoskodó Atya, aki mennyei Atyaként tekint és gondol rá, az legyen olyan, mint egy gondoskodó családfő, és az lehetőleg töltse is be ezt a szerepet.

A kijelölt igeszakaszokban Jézus először a vendégekhez, azután a házigazdához szól. Fontos embereket, előkelőségeket hívott a házához és Jézus lényegében ehhez szól hozzá. Elmondja, hogy nincs abban semmi méltó, ha az ember magához hasonlókat hív meg. A meghívást viszonozni szokták, de hívjon olyanokat, akik nem tudják. A gyülekezet és a társadalom kivetett emberei ezek. Érvényes volt az a szabály, miszerint a vakok, sánták, némák és betegek nem léphették át a templom küszöbét és nem tartozhattak Isten választott gyülekezetéhez. A szegény nép pedig vagy nem ismerte a törvényt, vagy nem volt módja megtartani, ezért bűnösnek számítottak. Jézus azt követeli meg a kegyességükre büszkéktől, a farizeusoktól, hogy vállaljanak közösséget ezekkel az emberekkel. A farizeusok úgy gondolták, hogy a fehér asztal a szeretet érzését erősíti a rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal. De Jézus máshogy gondolja: Jézus szerint ott kezdődik a szeretet, hogy átlépik a saját határaikat. Amikor átlépnek olyan vallási és társadalmi határokat, amilyenek őket a szegényektől és a betegektől őket elválasztották. Isten viszonozza ezt a meghívást, mert ő maga azonosítja magát a betegekkel, a szegényekkel, a szenvedőkkel.

Számunkra is aktuálisak Jézus szavai. Bár hallunk és tudunk egyre több szeretetintézményről, valóban úgy tűnik, hogy nincs elegendő intézmény és ember, hogy mindenkinek segíteni tudnának. Emellett ismerünk olyanokat is, akik csendben szenvednek. Nem mondják, nem is tudunk sokszor róla, hogy nehézséggel küszködnek. Nagyon nehéz felderíteni azt is, hogy kinek, miért, hogyan alakult úgy az élete, ahogyan. Ahogyan bárhogyan is alakult, Jézus meg akar erősíteni bennünket: az Atya asztalánál van hely, és a megújulásra való felhívás mindenkire vonatkozik. Arra biztat, hogy aki teheti, pedig segítsen az elesetteknek, ezzel kimutatva szeretetét embertársa felé. Viszonzást pedig ne várjunk ilyen helyzetekben.

Egy másik kommentárunk arra hívja fel figyelmünket, hogy ahol az önző és karrierista viszonossági elv uralkodik, ott mindig pont azok maradnak kívül, akiknek Isten különleges szeretete és gondoskodása szól: a szegények, az elesettek, a nyomorékok, mindazok, akik az emberi társadalomban már nem számítanak. Az Isten viszonzására, az ő asztalánál egy helyre csak azok számíthatnak, akik már most az Ő országának értékrendjét tartják és ahhoz igazodnak.

Kedves Testvérek! A mai vasárnap témája, hogy életünk el van rejtve Krisztusban! Őbenne van egyedül örök életünk, ő az, aki jól ismeri szívünket és szándékainkat. Tudja jól, hogy mi bánt minket, és mi az, amivel személy szerint meg kell küzdenünk. Nemcsak a társadalom peremén élőknek, hanem mindenkinek, aki a helytelen értékrend miatt mélységbe zuhan. Sokszor nehéz felállnunk, sokszor elfáradunk a mindennapi nehézségek, a bizalmatlanság és bizonytalanság miatt. Azonban Jézus Krisztus adatott nekünk, hogy őrá támaszkodjunk, aki magára vette bűneinket. Ő meghalt értünk a kereszten és feltámadt értünk. Ő nem kérdezte, hogy mi melyik társadalmi réteghez tartozunk, hogy egészségesek vagyunk-e vagy betegek. Neki csak az számít, hogy hozzá akarunk-e tartozni. Hogy le akarunk-e ülni ahhoz az asztalhoz, amelyet az Atya készített számunkra. A mai vasárnap együtt imádkozunk azért, hogy tisztítson meg minket minden hamisságtól, képmutatástól. Segítségen, hogy akarata szerint éljünk és egyedül őt keressük imádságunkkal. Segítsen, hogy embertársaink javát szolgáljuk jó cselekedeteinkkel, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Adj nekünk győzelmet testi vágyai és indulatai felett, hogy Krisztus élete már itt megvalósuljon közöttünk és mibennünk, egykor pedig nyilvánvalóvá legyen, amikor megjelenünk vele együtt dicsőségedben, és elvesszük hitünk jutalmát, amelyet ígértél, és meg is adsz a téged szeretőknek.

Úr Jézus Krisztus, aki szüntelenül jót tettél az emberekkel, de sohasem kerested a magad dicsőségét: nevelj minket szerénységre és alázatosságra, hogy ami jót bennünk elkezdesz, és általunk elvégzel, ne tegyen minket önhitté, hanem egyedül a te dicsőségedet szolgálja. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 15. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 13. fejezetében, a 18. verstől a 23. versig, a következőképpen:

Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a felolvasott oltár előtti igénk lectio continua, azaz a múlt heti istentiszteletre kijelölt oltári előtti igénk folytatása. Múlt vasárnap, szentháromság ünnepe után 14. vasárnap a Lélek megelevenítő munkájáról hallottunk, és a mai vasárnap, kapcsolódva ehhez, szolgálatunk és életünk alapjára, az Úr igéjére, és Jézus Krisztusra tekintünk. Szolgálatunk nem lenne gyümölcstermő az Úr igéje és Krisztus evangéliuma nélkül. Azonban a cselekvő hit nem tőlünk származik, hanem Istentől kapjuk kegyelemből, és általa lehetünk cselekvő, kitartó, az igét befogadó tanítványokká, amelyről a magvető példázata is beszél. Az Atya bőven árasztja az igét, hogy mindenhová eljusson, azonban el kell tudnunk fogadni, be kell engednünk szívünkbe, hogy valóban, ne csak ideiglenesen, hanem örökké meg tudjon gyökerezni bennünk. A mai vasárnapra kijelölt oltár előtti ige ismét kapcsolódik a textushoz, amelyben Jézus a magvető példázatával fordul tanítványai felé. Mindkét igében megjelenik a magvetés, aratás, illetve terméshozás, vagy éppen a terméketlenség. Hiszen csak az tud jó termést hozni, aki jó földbe esik, és aki jót vet, jót is arat. Röviden összefoglalhatnánk úgy is a két igeszakasz mondanivalóját, ahogyan ismerjük is: „Ki mint vet, úgy arat!” Azonban a lekció és a textus más összefüggésekre is rámutat: míg a lekció inkább az ember tevékenységét mutatja be és hívja fel figyelmünket a jó cselekvésére, addig a textus arra az Úrra mutat rá, akitől a hitet és magát az igét kapjuk. Az Úr az, aki elveti a magot, aki oda is bőségesen vet, ahol nem valószínű, hogy lesz termés, de ő mégis megteszi, és ott is gyűjt, ahová nem szórt.

Máté evangéliumában öt beszédgyűjteményt találunk. A mai példázat a harmadiknak a része, amelyben hét parabola található, és amelyek a mennyek országáról szólnak. A mai példázat helyszíne a Galilei-tenger partja, ahol Jézus a sokasághoz, azután tanítványaihoz szól. Azon a területen szokás volt vetés után szántani, így abba a földbe is jutott mag, amelyet korábban önkényesen tapostak ki, és amelyet szántással visszanyert a szántóvető. A köveket nem igazán lehetett észrevenni, illetve olyan tövises gaz volt azon a vidéken, amely szinte kiirthatatlannak számított. Jézus egy ilyen helyzetben és területen szól az emberekhez, tanítványokhoz. Üzenetének fő mondanivalója Isten országa, annak megértése és felismerése. Isten országa Isten Igéjének a hirdetésével kezdődik, azzal, hogy elvetik a magot az emberek szívébe. Isten igéjének megértéséhez tanítványnak kell lennünk és hit által felismerést, megértést kaphatunk. Isten Lelke által érthetjük meg mindazt, amit üzen nekünk, és felismerhetjük az Úr akaratát, hogy igéje gyökeret verjen szívünkben, és abban megmaradva gyümölcsöket teremjünk.

Ha a Lélek által élünk, akkor úgy élünk, ahogyan az oltár előtti igében hallottuk. Szelíd szóval segítünk a másiknak és igyekszünk egymás testvéreiként szolgálni. Mindezt megelőzi az, amit a textusban hallhattunk: vannak, akik hallgatják Isten igéjét, de nem értik és a gonosz elragadja szívükből. A köves föld azokra utal, akikből hiányzik az önmegtagadás, az elköteleződés, engedelmesség, kereszthordozás. Nehéz saját erőnkből ezeket elérni, de a félelem, hogy továbblépjünk, nem engedi mélyre meggyökerezni Isten igéjét, és amikor valami nehézséggel kell szembenéznünk, elbukunk.

A fojtó tövisek talán hasonló az előzőhöz, amikor a meggyökerezett igét valami elfojtja, megfojtja bennünk. A világ gondja, annak nehézségei, netán valami más, ami fontosabbá válik Isten szereteténél, üzeneténél. Ami eltávolít az Úrtól és testvéreimtől. Az a mag, amelyik pedig jó földbe esik, az, aki hallja és érti az igét, amely sokszoros termést hoz.

Különböző talaj van a mi szívünkben. Isten igéje önvizsgálatra indít bennünket. Nem baj, ha valamelyikre ráismerünk, és nem baj, ha nem érezzük azt, hogy a jó földhöz tartozunk. Jézus Krisztusban felismerhetjük, hogy eddig melyik volt igazán jellemző ránk, és egyúttal kérhetünk tőle erőt, hogy képesek legyünk ezen változtatni, ha változtatni kell. Bízunk az Úr kegyelmében, hogy kegyelemből, hit által újból megszólít és megújít bennünket. Hitünknek gyümölcsei pedig mindazok lehetnek, amelyekről múlt vasárnap is szó esett: jóság, szívesség, engedelmesség, szelídség, öröm és önmegtartóztatás. Egymás terhét hordozhatjuk, betöltve az Úr törvényét. Mert az ige törvény és evangélium, és ennek befogadásáról van szó. A jó föld azért jó, mert befogadja a magot, hiszen megváltott szíve van, az Atya iránt bizalommal teli. Isten szavát értékesnek, fontosnak tartja. Ez pedig csak Isten Lelke által történhet, és így lesz abból jó eredmény, termény, gyümölcs.

Kedves Testvérek! A mai vasárnap témája, hogy Senki sem szolgálhat két úrnak! Talán napjainkban az egyik legnagyobb veszély, hogy mindenhez igyekeznek odacsábítani minket. Erre képzett szakembereket alkalmaznak, akik azon dolgoznak, hogy egy-egy dolgot már-már imádjunk, ahhoz ragaszkodjunk, mindig jusson eszünkbe és abból vegyünk. Az élet gondjai és csábításai sokszor elterelik figyelmünket egymásról és elterelik Isten igéjéről. Arról az Úrról, aki mondhatni, pazarlóan szórja igéjét, és ott is arat, ahova nem is szórt, mert fontosak vagyunk neki. Ő úgy szerette a világot, hogy Jézus Krisztusban megváltót küldött nekünk, hogy életünk és üdvösségünk legyen.

Ő jól ismeri gyengeségeinket, hogy szívünk ragaszkodik a földi javakhoz, pedig üdvözülni is szeretnénk és az Úr közelében érezni magunkat. Nehéz megszabadulni az anyagi javak szeretetétől, amelyek ugyan szükségesek, de néha nagyobb szerepet töltenek be életünkben, mint amennyit valójában érnek. Nehéz sokszor megnyugodnunk, amikor nem várt eseményekkel találkozunk. Időnként elveszítjük a józan ítélőképességünket, miközben próbálunk valamiféle egyensúlyt fenntartani életünkben. Azonban szívünket nem oszthatjuk meg Krisztus követésében: teljes életünkkel követnünk kell őt. Az Istentől kapott javakkal megtanulhatunk jól bánni, hogy valóban örömmel szolgáljunk egymásnak. Jézus Krisztusért, aki mindent odaadott értünk, és aki életünk és üdvösségünk. Ámen.

Imádkozzunk! Drága mennyei Atyánk! Köszönjük neked, hogy te napról-napra gondoskodsz rólunk. Köszönjük igédet, és hogy te azt akarod, hogy hozzád tartozó tanítványok legyünk. Áldott légy azért, hogy nekünk adtad szent Fiad evangéliumát, az örökké való kincset is. Óvj meg minket a múló kincsek kísértéseitől, az anyagiasságtól és az aggodalmaskodástól. Szentlelkeddel élessz bennünk hitet és szeretetet, áldozatkészséget és megelégedést. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 14. vasárnapján, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk János evangéliumának 7. fejezetében, a 37. verstől a 39. versig, a következőképpen:

Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

amikor a napközis tábor utolsó napján kirándulni mentünk, akkor a nagyobbakkal egy kicsivel hosszabb utat tettünk meg, a kisebbekkel, óvodásokkal pedig rövidebbet. Jól emlékszem, hogy a nagyoknál a túravezetőnk feltette a kérdést, hogy nem akarunk-e elmenni a forráshoz, mehetünk másik útvonalon is. Végül kikerültük a forrást, másik irányba haladtunk tovább, de mindvégig megmaradt ez az apró mozzanat a kirándulásról.

A forrás ugyanis mindig fontos pontot jelent az életünkben. Ha forrásról beszélünk, akkor legtöbben frissítő, hűsítő vízre gondolunk, amely erőt ad például egy fárasztó gyalogos túra esetén. Egy pont, ahol szívesen megállunk, ahol az erdőjáró ember, még a tapasztaltabbak is, szívesen megállnak és gyönyörködnek a természetben. A teremtett világ csodáiban. Ha vízről, természetről van szó, manapság egyre nagyobb hangsúly kerül a természetvédelemre, a vízhiányra való figyelmeztetésre. Szükségünk van az éltető vízre, amely alapja mindennek. Azonban testünk mellett lelkünk is szomjazik Valakire, aki a mai igében ismét kijelenti magát.

Ha lelki életünkre gondolunk, akkor nem feledkezhetünk el a lelki forrásunkról. A mai igében szinte odaképzeljük magunkat egy ünnepi környezetbe, ahol Jézus Jeremiás prófétához hasonlóan odamegy az ünneplőkhöz és kiáltani kezd: énhozzám jöjjetek! „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék!” Egyértelművé válik, hogy Jézus az a forrás, amelyre nekünk is szükségünk van. Ő az a forrás, aki nemcsak ünnepeinket teszi élettelivé és örömtelivé, hanem egész életünkben velünk van, és akihez bátran odafordulhatunk.

A mai textusban ünnepről hallottunk. A sátrak ünnepe, vagy lombsátor ünnep a Tóra rendelkezései szerint hét napig tartó ünnep, amelyet a nyolcadik napon egy záróünnep követ. Visszaemlékezve a negyvenéves pusztai vándorlásra, sátrakban laknak, sátrakban étkeznek ezen a héten ezen az aratási hálaadó ünnepen. A hetedik napon a vízmerítés ünnepi szertartása és hagyománya szerint ekkor mondott Isten ítéletet a lehulló csapadék mennyiségéről. Ezen a napon a papok hajnalban egy kannát, amely aranykanna volt, teletöltöttek vízzel a Siloám tavából, majd hétszer körbejárták az égőáldozati oltárt fűzfaágakkal a kezükben. Miközben elindultak a vízadománnyal a templomba, trombitahang harsant, jelezve, hogy beteljesült Ézsaiás próféciája: Örvendve fogtok vizet meríteni az üdvösség forrásából.” (Ézs 12,3) Az esőajándékra számítva, azt kérve, a vizet az oltár fölött ezüst csészékbe öntötték. Egy ilyen szituációban szólal meg Jézus, aki az élet vizének forrása. Akiből örvendve meríthetünk, hiszen ő az út az Atyához, őbenne és őáltala kaphatunk üdvösséget.

Eszünkbe juthat Jézus samáriai asszonnyal való beszélgetése, amikor Jézus felhívja a figyelmét ennek az asszonynak, hogy a lelki szomjúság elvételéhez hozzá kell fordulni. Jézus képes csillapítani az ember lelki szomjúságát. Ő az életet adó víz, aki által belőlünk is olyan víz áradhat, amely hozzásegít másokat a Megváltó felismeréséhez. Az élő vizet adhatjuk át, mi is, boldogan. Ővele lesz teljessé az ünnep, ővele lesz teljessé a mi életünk is. Jézus magához hív minket, hogy letáborozzunk nála, hogy egy sátor alá, egy fedél alatt legyünk. A hívás tartalma maga az önfeláldozó, az életet másokért élő, másoknak adó szeretet. Krisztus magához hív, hogy csillapítsa szomjúságunkat, és egyúttal az örömhír hordozóivá legyünk. Lélek által vezet bennünket, amiről azt mondja János evangéliumában, hogy a benne hívők meg fogják kapni. Jézus megdicsőülése halálában és feltámadásában ment végbe. Ő pedig elküldte Szentlelkét, az Atyának és Fiúnak Lelkét, amely megszólít és egybegyűjt. Hisszük, hogy az Úr Lelke munkálkodik közöttünk és segít abban, hogy belőlünk is élő víz fakadjon, hogy testi-lelki életünk megújult legyen és megerősítő mások számára is. Ahogyan a mai témánk is utal erre, amikor így fogalmaz: „A Lélek elevenít meg!” Ehhez kapcsolódik a felolvasott lekció is a Galatákhoz írt levélből. „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.” (Gal 5, 24-25)

Olvastam egy történetet, amely nagyon jól bemutatja, hogy az embert hogyan veszélyeztetheti a lélektelenség. Szoktuk is mondani valamilyen eseményre, vagy emberekre is, hogy olyan lélektelen volt. Ez kihatással van a körülöttünk lévőkre, azonban ha a eltűnik ez a lélektelenség, és megtelünk Lélekkel, akkor az is meglátszik és ismét azt érezhetjük, hogy a körülöttünk élők megéreznek valamit ebből a Lélekből.

A történet szerint egy lelkész minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi és családi bajok, betegségek és a rengeteg kapálás. Szinte agyonlapították a terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott már egy-egy szolgálatra készülni. Egy este hiába húzta meg a kis templom apró harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az istentiszteletre. Csak várt-várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést hallana, de süket csend vette körül. Akkor leborult egy nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta a zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a templom elé. S hangosan kiszakadt belőle: - Istenem, mit csináljak? Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy hang: - Ha nem tudsz beszélni nekik rólam, beszél most róluk nekem. Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett róluk. - Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk! - Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével, és sír a felesége. Én már csődöt mondtam. Te még segíthetsz rajtuk. - Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg szívüket és kezüket. - Ott, te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik! Így imádkozta végig a falut, attól az estétől kezdve minden lámpagyújtáskor. Utána mindig határtalan békességet érzett. Valami különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az emberek. Egyik este a falu öreg és bibliás parasztasszonyától megkérdezte: - Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor senki sem jött, most meg egy kicsivel többen jönnek, mint eddig? Az asszony azt válaszolta: - Mert most vidámabb a beszédje, nem olyan sanyarú, mint eddig volt. Most megfényesedünk tőle. (Gyökössy Endre nyomán) Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus!

Te jól tudod, hogy mennyire élettelen a mi hitünk, és mennyire terméketlen a mi keresztyénségünk. De te vagy az élet forrása, és minket is életre kelthetsz a te Szentlelkeddel. Szánj meg minket, és ne hagyj segítséged nélkül, hiszen a te néped vagyunk, hozzád szeretnénk tartozni, hozzád, aki az élet forrása vagy. Ámen.