Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Péter apostol első levelének 2. fejezetében, a 9. és 10. versben, a következőképpen:
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a szuperhősökről szóló könyvek és filmek. Ezekben mindig van valaki, aki megmenti a világot. Rendszerint a hős először nem igazán tud különleges képességeiről, illetve próbálja élni megszokott életét. Vannak olyanok közöttük, akik nem igazán térnek el első pillantásra a többi embertől, mégis valamilyen különleges erőt hordoznak, és azzal segítik a világot, az embereket.
Kiválasztottnak lenni még ezekben a mesékben is nehéz, ez többször elhangzik. Több felelősség, talán nagyobb alázat kell hozzá. A hősöknek uralkodniuk kell önmagukon és mindig helyesen kell cselekedniük, helyesen kell dönteniük. Nagy az elvárás feléjük, függetlenül attól, hogy felfedték-e valódi énjüket. Előfordul, hogy pont ez a nagy felelősség túl nagy a vállukon, és emiatt roppannak össze, illetve emiatt akarnak visszatérni korábbi életükhöz. Kevesebb stressz, kevesebb felelősség. Kívülről erősnek és legyőzhetetlennek tűnnek, de belülről ugyanolyan gyengék és bizonytalanok, mint az átlagemberek.
Talán furcsának tűnhet az összehasonlítás, de a keresztény ember is hasonló módon, hasonló ellentmondásokban él. Olyan ellentmondás ez, ami a külső szemlélő számára kibékíthetetlennek tűnik. Ha nem hittel tekintünk a keresztre, vereségnek tűnhet Jézus szenvedése, de mi hisszük, hogy ő maga a Megváltás és az élet. Az ő ereje erőtlenségében mutatkozott meg. A győzelmes Krisztus van jelen a szenvedésben. Mi pedig, akik hisszük, hogy Isten által elhívottak, mondhatnánk úgy, hogy kiválasztottak, de inkább megszólítottak vagyunk, úgy állunk meg az Úr házában, ahogyan Péter tette. Elhívástörténetében hallottuk, hogy Péter, felismerve az Urat, bűnösnek vallja magát és tudja, hogy nem méltó arra, hogy Jézus jelenlétében legyen. Jézus mégsem taszítja el, hanem alkalmassá teszi őt a neki való szolgálatra. Péter Jézus által lesz alkalmatlanból alkalmassá, aki másokat is Jézus követésére fog hívni, és aki ugyan több hibát elkövet, mégis fontos tartalmat közvetít, és ugyanígy felelősséget is hordoz. Az teszi alkalmassá, és bennünket is az tesz alkalmassá, aki valódi megmentő, az Úr Jézus Krisztus. Az emberré lett Isten, aki vállalta a szenvedést miértünk. Az ő népének, az ő egyházának vagyunk és lehetünk tagjai, amelynek ő a feje és sarokköve.
Ha tehát Krisztusra tekintünk, ha keresztjére nézünk, akkor együtt látjuk a győzelmet és a szenvedést: a szenvedő Krisztust, aki már ott, a kereszten megváltott minket. Azt a Jézust, aki nem kerülte el a rá váró nehézségeket, hanem vállalta értünk a kereszthalált is. Mások számára talán a kereszt vereség, vagy botrány, de számunkra maga a megváltás. Krisztus elhordozta bűneinket és új életet adott nekünk. Ehhez pedig az Úr úgy látta jónak, hogy megteszi értünk azt, amit senki más nem tudott volna megtenni: igazi áldozatot hozott értünk, magát az Úr Jézus Krisztust, aki el tudta hordozni bűneinket, aki meghalt a kereszten, aki feltámadt megigazulásunkra. Ő az az Úr, aki ma is hívogat bennünket magához és szeretettel ajándékoz meg.
Tudjuk, hogy oly sokszor alkalmatlanok vagyunk, méltatlannak érezzük magunkat az Úr szeretetére. Sokszor elszégyelljük magunkat, hogy érdemesek vagyunk-e egyáltalán erre a szeretetre. Nekünk nincsenek szuper képességeink, sokszor gyengék vagyunk és nincs olyan nagy önuralmunk sem, de mi nem magunkra hivatkozunk, hanem arra a Krisztusra, aki megváltott bennünket. Rá támaszkodunk és rá hivatkozunk, aki erőt ad és aki valóban alkalmassá tehet bennünket az ő szolgálatára. Talán sokan ezt nem értik, de nekünk újra – és újra szükségünk van a vele való találkozásra, a vele való kapcsolatra. Ezért is fontos számunkra az úrvacsora is, a szentség, amelyben találkozunk ővele. Őbenne nyerünk bűnbocsánatot és új életet. Ő az egyetlen út az Atyához. Őáltala tartozunk ahhoz a néphez, amely a mai igében megjelenik.
Nagy felelősséggel járt és jár királynak, uralkodónak, szentnek lenni. Az egyházzal szemben is nagyok az elvárások. Nem vagyunk tökéletesek, de mégis mintha azt várnák el Isten népétől, hogy mindenhol és mindenkor a legkiválóbban szólaljon fel, és életünkkel mindig tökéletesen példázzuk a hiteles, hívő, keresztény embert. A kérdés az, hogy milyennek képzeljük el a keresztény embert? Észreveszik-e rajtunk, hogy mi nem önmagunkkal, hanem Krisztussal dicsekszünk? A mai ige sem arról beszél, hogy azért vagyunk szent nép, hogy azért lehetünk választottak, mert mindezt kiérdemeltük, vagy azért, mert csodálatos képességeket nyertünk és ezzel el tudnánk kápráztatni az embereket. Azért lehetünk, mert az Úr irgalmas hozzánk. Azért mert ő felénk fordult és megkegyelmezett nekünk, és szeretetével átölelt bennünket. Nem mi vagyunk a kiinduló ok, nem mi vagyunk a kezdeményezők, hanem Isten. Egyedül azért lehet üdvösségünk Krisztus által, mert az Isten ennyire szeretett bennünket. Azért tartozhatunk népéhez, mert ő minden tökéletlenségünk ellenére magához hívogat minket. Mert ő alkalmassá akar tenni mindannyiunkat, hogy ne elvesszünk, hanem, hogy örök életünk legyen. Ezért nem a magunk erejével dicsekszünk, nem a magunk képességeivel, hanem Isten szeretetével, a Krisztusban kapott örömhírrel és a Szentlélektől kapott erővel, amellyel élünk és szolgálunk az emberek között. Nekünk is szükségünk van időre, imádságra és megértésre. Nekünk is vannak borzalmas pillanataink és rossz megnyilvánulásaink. Sokszor nekünk is meg kell járnunk mélységeket és fel kell tennünk azt a bizonyos miért-et. De ugyanígy hisszük, hogy nem vagyunk egyedül, mert ott van velünk Krisztus. Mert őhozzá tartozunk mindannyian és így alkotjuk az ő gyülekezetét, az ő népét, az ő egyházát. Tudva, hogy nem foghatjuk hibáinkat őrá, és az őszinte megbánás a vele való találkozás utáni vágyakozás ugyanolyan fontos. Vágyakozás a benne való megerősödésre. Hiszen már látjuk, hogy van felelősségünk, van elhívásunk, de van reménységünk és erőforrásunk is: maga Krisztus.
A mai vasárnap témája: Hívás bizonyságtételre. A bevezető igénk a Timóteushoz írt első levélből így hangzik: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson (1Tim 2,4). Isten, a mi Urunk nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy az megtérjen és éljen. Hit által, kegyelemből van üdvösségünk, ami nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka számunkra. A kijelölt szakasz fejezete, a második fejezet így szólít meg bennünket: Épüljetek fel lelki házzá. Isten maga választotta ki az ő lelki házának építéséhez Krisztust, a sarokkövet. Krisztusra kell épülnünk, és nem az emberek véleményére kell tekintetünk, hanem Isten választását, Isten szeretetét kell elfogadnunk. Isten Lelke teremti meg ezt a lelki házat, amelyben elfogadjuk Isten kegyelmét, és mi magunk is törekszünk arra, hogy ennek a háznak részesei legyünk, hogy ebbe beilleszkedjünk. Így amikor úgy érezzük, hogy nagy a felelősség rajtunk és ezeket a csodálatos címeket olvassuk, mint „választott nemzetség”, „szent nemzet vagytok”, „Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek tetteit”, akkor tudjuk, hogy ő segít bennünket és ő tesz alkalmassá a szolgálatra. A világ szemében lehetünk bűnösek, hiszen mi magunk ezt nem is tagadjuk, és tudjuk, hogy mindannyian Isten irgalmára szorulunk, de bízunk megváltó kegyelmében és abban, hogy mindenkor és mindenhez ő ad erőt. Mert ő sötétségből világosságra hívott el minket. Őáltala járhatunk világosságban.
Jézus Krisztus a világ Világossága, aki elhívott bennünket, hogy tanítványai és tanúi legyünk a világban. Őtőle kérünk ma is erőt, hogy átragyogjon rajtunk az ő teremtő evangéliumának világossága, és hogy Isten igéjét megtartsuk szívünkben és növelje hitünket. Kérjük a Szentlélek erejét, hogy bizonyságtevő lélekkel éljünk és járjunk a világban, hogy az Isten békessége és szeretete terjedjen a földön, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
