Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Nagybörzsönyi Evangélikus

Nagybörzsönyi Evangélikus

2020.10.18. Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap, Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség

2020. október 18. - Nagybörzsönyi Evangélikus

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

 

Hallgassa meg a gyülekezet Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mózes első könyvének 2. fejezetében, a 18. verstől a 24. versig, a következőképpen:

 

Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az ÚRisten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. Ámen.

 

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

 

a mai vasárnap igehirdetési alapigéje alapján akár esküvői beszédet is hallgathatnánk a szószékról. Vasárnapunk témája első hallásra talán összeegyeztethetetlennek tűnik a kijelölt igével, hiszen ma arra az útmutatásra figyelünk, hogy éljünk elhívatásunkhoz méltóan, munkában! Megvan az oka, hogy miért az ember társáról, az asszonyember megteremtéséről olvasunk a mai textusban. Az egység, illetve a hiányosság szavak, amelyek jellemzik az ember életét, az Úristen segítsége nélkül. Nem jó az embernek egyedül lenni, ezzel találkozunk a második teremtéstörténetben, Mózes első könyvében, és látjuk, hogy az ember töredékes társ nélkül. Ahogyan életünk töredékes és hiányos Istennel való kapcsolat nélkül. Mindenkinek figyelmébe ajánlom Ádám korabeli szerelmi vallomását, amelyet örömmel jelent ki az asszonyember láttán: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test.” Egyenrangú fél, és kiegészítik egymást az emberrel. Így illeszti életünket is egybe az Úr, amikor embereket, segítőtársakat rendel mellénk. Az oldalborda egyébként azt jelenti, hogy a szív közeléből való. Tehát nincs alá-fölé rendeltségi viszony. Érdekesség, és egyben szójáték is, hogy a sumér nyelvben ugyanaz a szó jelenti az oldalbordát, mint az életet. Éva neve szintén az élet szóból származik. Az új teremtényben pedig ott van a lelki összekapcsolódás és az egymásrautaltság is. Mert az Úr azt mondja, hogy nem jó egyedül lennie az embernek. Feltűnhet mindannyiunknak, hogy amíg a teremtéstörténetekben azt olvassuk, hogy minden, amit az Úristen teremtett, igen jó, mégis van egy pont, amikor előkerül az idézőjeles rossz is: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” Ez pedig nemcsak a férfi és nő viszonyára vonatkozik, hanem minden emberi hiányosságunkra, esendőségünkre. A bűnre, amelyet az Úr Jézus Krisztusnak el kellett hordozni, mert mi nem tudjuk megváltani magunkat Isten előtt. Nem tudunk tökéletesnek mutatkozni előtte. Ő azonban nem akarja a bűnös halálát, hanem azt szeretné, hogy megtérjünk hozzá és életünk legyen. Ezért küldte el Jézust, és ezért lesz általa minden egésszé. Törékeny életünknek ő a biztos pontja. Ő teszi teljessé életünket. Amikor prédikálunk, és istentiszteletre készülünk, akkor is kérjük Szentlelkét, hogy egészítse ki emberi akaratunkat és mondanivalónkat, mert mi magunk hiába próbáljuk a lehető legjobbat adni, mégiscsak töredékes minden, amit teszünk. Ezért imádkozunk az Úrhoz, hogy Szentlelke által segítse szavainkat, életünket, hogy másokat hozzá szerethessünk. Hogy a töredékes, a hiányos általa egész legyen. Vannak hiányosságaink és vannak hiányaink, sok mindent nélkülözünk életünkben. Ahogyan Ádám is nélkülözik egy társat, hiába van hatalma, és nevet ad az állatoknak, hiába hajthatná uralma alá a földet. Szüksége van egy társa, és az Úr gondoskodik róla. Ez az a gondoskodás, amelyre mindannyian vágyunk és amely segít, hogy egész életünkkel az Úrnak szolgáljunk.

Örülök, hogy a Vitézi Rend tagjai ebben az évben is eljöttek Nagybörzsönybe és a mai igehirdetési alapige kapcsán eszembe jutott az egyik törzskapitánnyal történt beszélgetésünk, amelyből kiderült, hogy mennyire színes, sokféle emberből áll a Vitézi Rend. Egyrészt, az egész ország területéről érkeztek ide rendtagok, különböző titulusokkal. Másrészt sokféle ember alkotja a rendet, hiszen beszélgettünk arról is, hogy milyen hivatást gyakorlók tartoznak közéjük: tanárok, mérnökök, teológusok, tűzoltók, rendőrök és még sorolhatnánk. Úgy gondolom, hogy valójában ők is az egységükben mutatják meg valódi erejüket. Egyedül talán hiányosnak éreznék magukat, szükség van egy rendre, egy csapatra, egy közösségre, ahol társakra találunk. Ahol feladatunk van. Hiszek abban, hogy több tartja össze a rendet, mint bajtársiasság, ami szintén nagyon fontos. Ami összeköt bennünket, az az Úristen szeretete, amely valósággá lett Krisztusban. Aki Szentlelke által elhív bennünket. Elhív a gyülekezetbe, elhív egy közösségbe, a Vitézi Rendbe és embereket ad mellénk, mert nem jó az embernek egyedül lenni. Nehéz helyzeteinkben pedig olyan jó, hogy számíthatunk valakire, valakikre. Veszteségek megélésekor is kell, hogy legyen mellettünk valaki, aki mellettünk áll, akit valóban érdekel, hogy mi történik velünk. A Szentírásban is olvasunk arról, hogy az ágyban fekvő beteget barátai vitték Jézushoz, talán ő maga már nem hitte, hogy meggyógyulhat, de társai gondoskodtak róla. Életünk különböző területein szükségünk van ilyen bajtársakra, felebarátokra, segítőtársakra, házastársra.

Különféle hiányokkal küzdünk egész életünk során. Ezek a hiányok, legyen szó társról, egészség hiányáról, anyagi biztonság hiányáról vagy lelki stabilitás hiányáról, mind olyan érzéseket keltenek bennünk és olyan teret képeznek, amely bizonytalanságba vezetnek minket. Ezekkel a hiányokkal szemben sok mindent kipróbálhatunk, különböző módszereket fejleszthetünk ki, de ezek mindig csak részmegoldások maradnak. Isten tudja kitölteni és betölteni ezeket, megbocsátással, megújítással, kegyelemből. Ez a szeretet pedig túlmutat földi életünkön.

Kedves Testvérek! Mindannyiunknak feladata van. Az Úr gyermekei, elhívottai és munkatársai vagyunk, Krisztusért, aki az erőtlenek gondját magára vette, és szolgálatának gyümölcséből ma is életet minket. Őhozzá imádkozunk ma is, hogy láttassa meg velünk akaratát és a szolgálat lehetőségét, hogy észrevegyük a másik gondjait és segítséggel tudjunk fordulni felé, hogy munkatársai legyünk ott, ahová elhelyezett bennünket, és hogy tanítson bennünket örömmel dolgozni felebarátaink javára. Így kérjük, hogy újítsa meg rajtunk irgalmát, hogy szüntelenül dicsőítsük Krisztusunkat! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, hogy megteremtetted a világot, és hogy munkálkodsz benne. Hálát adunk Neked, hogy nekünk is adtál hivatást és munkát ebben a világban. Add, hogy mindennapi munkánk közben is reád tudjunk tekinteni és tőled tanuljunk őszinte szeretettel munkálkodni embertársainkért. Szent Fiaddal, Jézussal együtt szüntelenül megszólítod az embereket, a tieid sem maradhatnak tétlenül. Őrizz meg attól, hogy testvéreink terhére legyünk olykor rendetlen életünkkel. Segíts, hogy a szeretet törvénye szerint éljünk testvéreink javára és a te dicsőségedre. Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyborzsonyiev.blog.hu/api/trackback/id/tr9616245206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása