Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Nagybörzsönyi Evangélikus

Nagybörzsönyi Evangélikus

2020.09.27. Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap, Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség

2020. szeptember 27. - Nagybörzsönyi Evangélikus

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

 

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe után 16. vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Lukács evangéliumának 14. fejezetében, a 12. verstől a 14. versig, a következőképpen:

 

Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. Ámen.

 

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

 

egy-egy baráti beszélgetés alkalmával többször szóba került, hogy a vendégvárás milyen fontos és mennyire igyekszünk arra felkészülni, hogy a vendég jól érezze magát. Emellett azonban mindig szóba kerül az is, hogy egy idő után a sok vendégeskedés, vagy éppen a sok vendéglátás már-már teherré lesz és jobb egy kicsit elkerülni ezeket a lehetőségeket. Alapvetően szeretünk vendégeskedni és vendéget fogadni, de ahogyan mondani szokás: jóból is megárt a sok. Pedig fontos időnként elhívni egy-egy munkatársat vagy a főnököt vacsorára és jó benyomást kelteni és az sem utolsó, ha például egy csodás lakodalomra hívnak meg minket. Mégiscsak megtiszteltetés elmenni valakihez, aki a mi szemünkben, és mások szemében is fontos, illetve szeretünk olyan emberekkel egy asztalhoz ülni, akikre felnéznek az emberek. Néha mégis változik az ezekhez való hozzáállásunk. A mai igében pedig egy nagyon különös vendégvárásra való felhívásnak vagyunk tanúi, amelyből kiderül, hogy Jézus egészen máshogyan tekint a megvendégelésre, illetve a vendégeskedésre.

Jézus úgy tekint a közös étkezésre, mint a közös asztalhoz ülésre Istennel. Az emberek Isten királyságában majd enni és inni fognak. Nincs megkülönböztetés, mindenki helyet kap ennél az asztalnál. Nem jelent hátrányt, ha valakik vak, béna, vagy netán sánta. Nem számít, hogy ki, hogyan jelenik meg, mert Isten nem úgy tekint ránk, ahogyan mi magunkra, vagy ahogyan mi tekintünk másokra. Ő a hátrányos helyzetűekkel, a kívül rekedtekkel, a társadalom peremén élőkkel is ugyanúgy egy asztalhoz akar ülni, és aki lemarad erről a vacsoráról, az örök életre bánhatja. Isten előtt nem tudjuk jobbnak feltüntetni magunkat, és hiába lennénk jók és sikeresek. A legfontosabb az ember Úrral való kapcsolata. Isten gondoskodó Atya, aki ad kenyeret és élelmet, aki megbocsájtja a bűnöket és ha próbára is tesz, megőriz a kísértése között. A papi gondolkodásban nagy szerepet kapott a testi sértetlenség, de valójában ennek vége, nem számít többé.

Ezzel Jézus nem azt akarja mondani, hogy az itteni világ nehézségei miatt a túlvilágon kárpótlásban részesülnek. Jézus szeretettel fordul a kilátástalan helyzetbe kerültekhez, a szegényekhez, a nehézséggel küzdőkhöz. Azonban üzenete másokat is elért és másoknak is szólt. A gazdagabb rétegekhez ugyanúgy szólt, és felhívta figyelmüket a szenvedőkre, a szegényekre. Arról szól, hogy a viszonzásra képteleneket hívják meg. Jézus arról beszél, hogy akinek Isten gondoskodó Atya, aki mennyei Atyaként tekint és gondol rá, az legyen olyan, mint egy gondoskodó családfő, és az lehetőleg töltse is be ezt a szerepet.

A kijelölt igeszakaszokban Jézus először a vendégekhez, azután a házigazdához szól. Fontos embereket, előkelőségeket hívott a házához és Jézus lényegében ehhez szól hozzá. Elmondja, hogy nincs abban semmi méltó, ha az ember magához hasonlókat hív meg. A meghívást viszonozni szokták, de hívjon olyanokat, akik nem tudják. A gyülekezet és a társadalom kivetett emberei ezek. Érvényes volt az a szabály, miszerint a vakok, sánták, némák és betegek nem léphették át a templom küszöbét és nem tartozhattak Isten választott gyülekezetéhez. A szegény nép pedig vagy nem ismerte a törvényt, vagy nem volt módja megtartani, ezért bűnösnek számítottak. Jézus azt követeli meg a kegyességükre büszkéktől, a farizeusoktól, hogy vállaljanak közösséget ezekkel az emberekkel. A farizeusok úgy gondolták, hogy a fehér asztal a szeretet érzését erősíti a rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal. De Jézus máshogy gondolja: Jézus szerint ott kezdődik a szeretet, hogy átlépik a saját határaikat. Amikor átlépnek olyan vallási és társadalmi határokat, amilyenek őket a szegényektől és a betegektől őket elválasztották. Isten viszonozza ezt a meghívást, mert ő maga azonosítja magát a betegekkel, a szegényekkel, a szenvedőkkel.

Számunkra is aktuálisak Jézus szavai. Bár hallunk és tudunk egyre több szeretetintézményről, valóban úgy tűnik, hogy nincs elegendő intézmény és ember, hogy mindenkinek segíteni tudnának. Emellett ismerünk olyanokat is, akik csendben szenvednek. Nem mondják, nem is tudunk sokszor róla, hogy nehézséggel küszködnek. Nagyon nehéz felderíteni azt is, hogy kinek, miért, hogyan alakult úgy az élete, ahogyan. Ahogyan bárhogyan is alakult, Jézus meg akar erősíteni bennünket: az Atya asztalánál van hely, és a megújulásra való felhívás mindenkire vonatkozik. Arra biztat, hogy aki teheti, pedig segítsen az elesetteknek, ezzel kimutatva szeretetét embertársa felé. Viszonzást pedig ne várjunk ilyen helyzetekben.

Egy másik kommentárunk arra hívja fel figyelmünket, hogy ahol az önző és karrierista viszonossági elv uralkodik, ott mindig pont azok maradnak kívül, akiknek Isten különleges szeretete és gondoskodása szól: a szegények, az elesettek, a nyomorékok, mindazok, akik az emberi társadalomban már nem számítanak. Az Isten viszonzására, az ő asztalánál egy helyre csak azok számíthatnak, akik már most az Ő országának értékrendjét tartják és ahhoz igazodnak.

Kedves Testvérek! A mai vasárnap témája, hogy életünk el van rejtve Krisztusban! Őbenne van egyedül örök életünk, ő az, aki jól ismeri szívünket és szándékainkat. Tudja jól, hogy mi bánt minket, és mi az, amivel személy szerint meg kell küzdenünk. Nemcsak a társadalom peremén élőknek, hanem mindenkinek, aki a helytelen értékrend miatt mélységbe zuhan. Sokszor nehéz felállnunk, sokszor elfáradunk a mindennapi nehézségek, a bizalmatlanság és bizonytalanság miatt. Azonban Jézus Krisztus adatott nekünk, hogy őrá támaszkodjunk, aki magára vette bűneinket. Ő meghalt értünk a kereszten és feltámadt értünk. Ő nem kérdezte, hogy mi melyik társadalmi réteghez tartozunk, hogy egészségesek vagyunk-e vagy betegek. Neki csak az számít, hogy hozzá akarunk-e tartozni. Hogy le akarunk-e ülni ahhoz az asztalhoz, amelyet az Atya készített számunkra. A mai vasárnap együtt imádkozunk azért, hogy tisztítson meg minket minden hamisságtól, képmutatástól. Segítségen, hogy akarata szerint éljünk és egyedül őt keressük imádságunkkal. Segítsen, hogy embertársaink javát szolgáljuk jó cselekedeteinkkel, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Adj nekünk győzelmet testi vágyai és indulatai felett, hogy Krisztus élete már itt megvalósuljon közöttünk és mibennünk, egykor pedig nyilvánvalóvá legyen, amikor megjelenünk vele együtt dicsőségedben, és elvesszük hitünk jutalmát, amelyet ígértél, és meg is adsz a téged szeretőknek.

Úr Jézus Krisztus, aki szüntelenül jót tettél az emberekkel, de sohasem kerested a magad dicsőségét: nevelj minket szerénységre és alázatosságra, hogy ami jót bennünk elkezdesz, és általunk elvégzel, ne tegyen minket önhitté, hanem egyedül a te dicsőségedet szolgálja. Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyborzsonyiev.blog.hu/api/trackback/id/tr3916217544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása