Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Lukács evangéliumának 6. fejezetében, a 43. verstől a 49. versig, a következőképpen:
Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram – ha nem teszitek, amit mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló az, aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallja beszédeimet, de nem cselekszi, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
a napokban újra megnéztem egyházközségünk Facebook oldalát és újra végignéztem a képek között a felújítás pillanatait. Ismerős arcok látszódnak a képeken, amint a parókia szobáit felássák, mondhatnánk egészen leásnak az alapig, hogy aztán felújítsák és lebetonozzák a szobákat. A mai igére tekintve úgy fogalmazhatunk, hogy új alapokra volt szükség a felújításhoz, ahogyan életünk bizonyos eseményei is figyelmeztetnek időnként bennünket, hogy néha egészen mélyre kell ásni, hogy valami megváltozzon. Keresztyén életünk alapja az Úr Jézus Krisztus, aki a mai vasárnap, Lukács evangéliumából, a mezei beszédből szól hozzánk és bátorít az ő követésére.
Amikor Jézus a házépítő emberről beszél, és példaként állítja azt, aki kősziklára alapozott, előtte elmondja, hogy kiből lesz ez a bölcs házépítő: abból, aki követi őt, tehát Jézust, aki meghallja az ő beszédét, és aki meg is cselekszi azokat. Érzékeljük ezt az előbb hármas meghatározást, és gondolhatnánk, hogy miért nem elég, ha hiszünk benne? Miért nem elég, ha elfogadjuk Isten ajándékát, a hitet, amellyel hiszünk, kegyelemből? Mi szükség van cselekedetekre?
A választ az igeszakasz korábbi versei adják meg számunkra. Amellett, hogy hisszük, üdvösségünk érdekében nem tudjuk cselekedetekkel megigazítani magunkat, hisszük azt is, hogy a cselekedetek a hit gyümölcsei. Gyümölcsök, amelyről Jézus is beszél a mai textusban. Azt mondja, hogy minden fát a maga gyümölcséről ismerik meg. Jézus arra is rámutat, hogy minek keressük, ha nem tesszük meg, amit mond? A fát meghatározza gyümölcse, az, amit terem, ahogyan fordul mások felé. A rossz fának ehetetlen a gyümölcse, a jó fának pedig zamatos, ehető. Ez egy gyakori rabbinikus kép volt Jézus korában. Jézus itt arra mutat rá, hogy a gyümölcs valaminek a következménye, a fából fakad. Amit az ember elmond vagy megtesz, az is róla beszél, az ő személyiségéről, az ő szándékáról. Lehet, persze mást mondani és mást gondolni, illetve lehet mást cselekedni, de egy idő után mindenki lelepleződik. Nem működik a képmutatás és Isten nem lehet átverni, nem lehet befolyásolni vagy megtéveszteni. Az Urat tisztelhetjük és szerethetjük szavakkal, de ez önmagában nem elég. Jézust nem hatják meg az üres szavak. Azt kéri, hogy tegyük meg, amit meg kell tennünk. Ne csak hallgassuk, hanem tartsuk meg és cselekedjük beszédét.
A fának és gyümölcseinek képéről eszembe jutott a parókia és a Reménység Háza mögötti nagy terület, ahol több gyümölcsfa is van, és ahol rengeteg gyümölcs terem. Szedegettünk róla finom gyümölcsöket, sőt, a vendégeknek is mondtuk, hogy nyugodtan szedjenek le a fáról, de így is olyan sok gyümölcs termett, hogy egyszerűen képtelenség volt leszüretelni. Szinte már azt éreztük, hogy a gyümölcsök önálló életre kelnek és folyamatosan potyogtak le a fákról, vagy éppen óriási súllyal nehezedtek az ágakra, amelyeket egészen, szinte a földig lehúztak.
Jézus gyümölcsfáról szóló szavai a mai világban szintén gyakori jelenségre is felhívja a figyelmünket: sokszor úgy érezzük mi is, hogy a gyümölcs, a teljesítmény, a külsőség a legfontosabb. Az eredmények, a cselekedetek, olyan mintha a gyümölcsök elszakadnának a fától és önálló életet élnének és elfelejtenék, hogy ki a közös alap. Sokan mondják, hogy nem a keresztyénség a lényeg, nem a hitünk a fontos, csupán az, hogy hogyan élünk. Amikor minket, keresztyén embereket kérdeznek, nem sokan érdeklődnek az alapról, a mi hitünk lényegéről, csupán a felszínt, a gyümölcsöt vizsgálgatják. Kissé olyan, mintha a kirakatba tennénk ki az eladandó árut, azok közül is a legszebbet és ha elég szép, akkor visznek belőle, akkor elégedettek vele, tetszünk a külvilágnak. Azonban a fáról, a lényegről, a közös alapról nem feledkezhetünk el, és önmagában nem vizsgálhatjuk csak a gyümölcsöt. Aki terem és aki életünkben munkálkodik, a közös alap maga Jézus Krisztus, akitől elszakadva a gyümölcs elég hamar tönkremegy. A keresztyén cselekedet is lehet szép önmagában, de ha elszakadunk tőle, a fától, akitől származunk, aki az alapunk, akkor gyorsan másik útra lépünk. Nem véletlen a mai vasárnap témája sem, ami oda-vissza értelmezendő: cselekedetek hit nélkül halottak, és a hit cselekedetek nélkül halott. Ugyanis, ha egy fa nem terem gyümölcsöket, az sem szép látvány. Sokszor szenvedünk attól, hogy megvalljuk hitünket, de nem tudunk továbblépni. Netán az élet viharai elsodornak bennünket és nem tudunk cselekedni. Bonhoeffer így ír erről: „Isten nem azt fogja majd kérdezni tőlünk, hogy evangélikusok voltunk-e, hanem azt, hogy megtettük-e az akaratát.” (Bonhoeffer: Követés, 163.o.)
Kedves Testvérek! Jézus olyan példát tár elénk, amelyből kiderül, hogy bár az alap sokszor láthatatlan, mégis nagyon fontos a későbbiek szempontjából. Ő maga az az alap, amelyre életünk során építünk, és a megalapozottság azzal kezdődik, hogy elindulunk a megfelelő irányba. Aki Jézushoz jön, aki a hallja beszédét és cselekszi azokat, az lehet igazán megalapozott. Ragaszkodhatunk hozzá, ahhoz az Úrhoz, aki életét adta értünk, mindnyájunkért. Nemcsak szavakkal, hanem tettel és alázattal, azért, hogy nekünk örök életünk legyen. Jézus nem vakhitet akar, bigottságot és rabszolgaságot, hanem vele való életet. Sokszor saját életünk egészen legmélyére le kell ásnunk, hogy rájöjjünk, mi az, ami megakadályoz a vele való kapcsolatban. Azonban ő ott van velünk minden folyamatban, még az ásásban is. Megerősítő jelenlétével azt szeretné, ha életünk igazán gyümölcsöző lehetne. Nem csupán azért, mert kötelességünknek érezzük, hogy jót tegyünk, hanem azért, mert természetesen, a krisztusi szeretet alapján élünk és teszünk a világban. A jó cselekedetek nem tesznek jóvá, azonban a jó ember jó cselekedeteket tesz. Krisztus pedig példát mutatott nekünk. Ő az az Úr, aki a legnagyobb mélységekben is megmutatta szeretetét irántunk. Örök boldogságra akar vezetni és velünk szeretne járni életünk útján.
Az Úr nagy árat fizetett értünk Jézus Krisztus áldozatával. Azonban ő azt szeretné, ha hozzá tartoznánk, hogy lelkünk, testünk is övé legyen, hogy egész életünkkel neki szolgáljunk, minden szavunkkal, cselekedetünkkel, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
Imádkozzunk!
Drága mennyei Atyánk!
Mentő irgalmad és szereteted nagyobb a te kárhoztató ítéletednél! Szánj meg minket, holt hitű gyermekeidet, és kelts életre Szentlelkeddel, hogy igazán higgyünk benned, és jót tegyünk embertársainkkal, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
