Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Nagybörzsönyi Evangélikus

Nagybörzsönyi Evangélikus

Igehirdetés - Böjt 4. vasárnapja

2020. március 22. - Nagybörzsönyi Evangélikus

light-539252_1920.jpg

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Böjt 4. vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 7. fejezetében, a 22. verstől a 25. versig, a következőképpen:

22Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

          a napokban egyre több internetes felhívást láthattunk arra vonatkozóan, hogy sokan még mindig nem maradnak otthon, hanem sétálgatnak a bevásárlóközpontok folyósóin, találkozókat tartanak egymásnál és elvisznek jóformán mindent, amit a boltban találnak. Nyilvánvalóan nem szeretnénk megsérteni senkit, hiszen nem tudhatjuk, hogy valójában ki, miért indult útnak. Nem mindig tudjuk az emberek cselekedeteinek hátterét, azonban mindannyiunknak érdemes elgondolkodni azon, amelyet olyan sokan hangoztatnak: otthon kellene maradni és elfogadni, hogy most ez a legtöbb, amit tenni tudunk. Értelmünkkel talán felfogjuk mindazt, amit tanácsolnak nekünk, mégis a szokásaink annyira belénk ivódtak, hogy nehéz lemondani egy-egy baráti ölelésről, kézfogásról. Talán nehéz lemondanunk a megszokott termékekről, szolgáltatásokról is. Azonban odafigyeléssel tehetünk mindezek ellen. Ahogyan tehetünk az önzés ellen is. Ma már mindannyian tudjuk, hogy vigyáznunk kell, különben tetteinknek következményei lesznek.

          Amikor Pál levelét tanulmányozzuk, akkor hasonlóképpen gondolkodunk az ember önző magatartásáról, egész életünkről. Az Istentől elszakadt embert az is meghatározza, hogy mindent magának akar, és nem foglalkozik másokkal. Tehetjük hozzá, hogy talán önmagával sem, de biztosan nem eleget. Amiről Pál beszél, azt úgy szoktuk emlegetni, mint „hústest”. Hústestből valók vagyunk, ami egész emberi mivoltunkat meghatározza, testestül, lelkestül. Ez a kifejezés utal arra az állapotra, amikor Istentől elszakadva élünk. Ki vagyunk szolgáltatva a bűn hatalmának, és az Istennel való kapcsolatunkat csakis Krisztusban bízva tudjuk helyreállítani. Nem mi állítjuk helyre, hanem az Úr, kegyelemből. Próbálhatunk a magunk erejéből megfelelni az előírásoknak, a mózesi törvényeknek, de emberi hústest mivoltunkból adódóan, nem tudjuk befogadni azt, amit Isten Lelke jár át. Az Úr mérhetetlen szeretetére és kegyelmére van szükségünk, hogy Krisztusban megújulhassunk. A belső ember a Krisztusban megújult ember, akinél nem zárult le a folyamat, hiszen állandóan harcol a benne lakó bűnnel. Ez egy állandó belső harc a keresztyén ember életében. Azonban bízunk abban, aki kiszabadított minket a bűnnek való kiszolgáltatottságából, a bűn törvényének kényszerű szolgálatából. A Krisztusban, aki megváltott bennünket és aki magához hívogat, hogy ellen tudjunk állni a bűnnek és minden kísértésnek.

          A mai vasárnap szomorú abban a tekintetben, hogy nem lehetünk együtt a hagyományos értelemben. Üres a templom, csak interneten keresztül hallhatják, illetve nyomtatott formában olvashatják az igehirdetést. Böjt 4. vasárnapjának üzenete és témája éppen ezért talán még fontosabb számunkra, mint eddig: azt mondja, hogy örvendjetek! Örvendjünk, hogy van lehetőség interneten és írott formában is együtt lenni, lelkiekben! Örvendjük, hogy vannak alternatív lehetőségeink az Ige hirdetésére. Örvendjünk, amikor megtapasztaljuk, hogy Krisztus érdeméért a bűnbánó ember fogadhatja a bűnbocsánatot! Örvendjük, amikor az Úr csodáira és szeretetére gondolunk, aki megtartott bennünket eddig is a sok nehézség és fájdalom közepette. Aki megajándékozott kegyelmével és a nehéz órákban is örömmel és hálával töltötte meg szívünket. A bűnbánat időszakában eltölthet bennünket a keserűség bűneink felett elmélkedve, ugyanakkor böjt arra is rámutat, hogy vége az öncélú önsanyargatásnak és kesergésnek: elfogadhatjuk Jézus értünk hozott áldozatát és a bűnbocsánatot. Ez okoz örömet a keresztyén embernek, ezért üzeni a mai vasárnap bevezető zsoltára, hogy örvendjetek! A belső ember örvendezve mond igent Isten törvényére. Tagjaiban azonban, vagyis egész egzisztenciájában a bűn uralkodik, amely megrontja a törvényt. A lehetőségünk az, hogy szabadításért kiáltsunk, hogy kiszabaduljunk ebből a létből Jézus Krisztus által. Ő az egyetlen Szabadító, akibe belekapaszkodhatunk.

          Örvendjetek. A mai vasárnap az élet Kenyere felé irányítja tekintetünket. Hogy ki ez a kenyér? Maga az Úr Jézus Krisztus. János első levelében azt olvassuk, hogy „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus az ő életét adta értünk.” (1Jn 3,16) Jézus elégít meg lelki táplálékával. Ő nemcsak múlandó testi táplálékkal ajándékoz meg, hanem a mennyeivel, amely örök életet ad. A testi táplálék is fontos, elengedhetetlen ahhoz, hogy életünk legyen. Örök életünk azonban csak Krisztus testében lehet. Ő tudja jól, hogy mire van szükségünk. A mi mennyei Atyánk is megadja naponként mindennapi kenyerünket. Az örök élet Kenyerét is nekünk adta, akihez mindannyian ragaszkodhatunk. Jézus Krisztusban élő hittel ajándékoz meg, hogy az ő ereje és igéje táplálja életünket, erősítse sokszor gyenge hitünket. Ennek az ajándéknak örvendezünk laetare vasárnapján. A bevezető zsoltár így szól: „Örvendj, Isten népe, és akik az Urat keresitek, jöjjetek, és merítsetek vigasztalásának forrásából!” (Zsolt 84,3)

          Ma, amikor különösen is felértékelődött az élelmiszer szerepe, még inkább szükségünk van az Úr vigasztalására. Arra a forrásra, amely testünkről és lelkünkről gondot visel. Hálával tekinthetünk a földi javakra, azokra az emberekre, akik a járvány idején is dolgoznak a földeken, hogy ennivaló lehessen az asztalokon. Hálával gondolunk azokra, akik betegeket látnak el, vagy éppen a határokat őrzik. Hálát adhatunk a tanárokért és a szülőkért, akik otthon készülnek a gyermekekkel, hiszen digitális oktatás van. Hálát adunk mindenkiért, aki azért tesz, hogy ebben az időszakban is meglegyenek alapvető szükségleteink. Legfőképpen pedig az Úrnak adunk hálát, aki megtart bennünket. Így áldjuk Jézus Krisztust, hogy az élet kenyeréül adta magát miértünk.

          Örvendünk az Úrnak. Jézus szeretetének. A belső küzdelmeinknek. Érezzük, hogy a nehézségek közepette is élet van. Az élet Kenyerének köszönhetően, az Úr Jézus Krisztus által. Adja nekünk Szentlelkét, hogy ellen tudjunk állni a bűnnek és minden hatalmasságnak. Adja erejét, hogy ne essünk kétségbe, hanem keresztjére tekintve tudjunk szembeszállni a legyőzhetetlen akadályokkal. Vigasztaljon bennünket Isten igéje és szeretete, amelyben gyönyörködünk, ma és mindörökkön örökké. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Te jól tudod, hogy mire van szükségünk. Te tudod azt is, hogy legbelül hányszor kell megküzdenünk önmagunkkal. Köszönjük Neked, hogy van miért és van kivel küzdenünk. Így adunk hálát a mindennapi kenyérért és kérünk, tégy szabaddá az életünkért való aggódástól, hogy mindennél jobban keressük a Te országodat, és hittel ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz, akit nekünk is az élet kenyeréül adtál. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.

5. Imádság mindenkiért – munkájukat elvesztettekért, munkakeresőkért

beach-1867017_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, hogy életünk során mindig gondoskodtál és gondoskodsz rólunk. Te ismered aggodalmainkat, és látod, hogy a veszélyhelyzet miatt hány ember vesztette el a munkahelyét, vagy éppen a körülmények miatt kénytelen szabadságra menni. A munkavállalók bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban és nem könnyű a vállalkozók helyzete sem: számos üzletet átmenetileg be kellett zárni, vagy egy-egy gyárban a termelést is fel kellett függeszteni.

Mennyei Atyánk! Te jó vagy minden teremtményedhez. Add, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem türelemmel és bizalommal kapaszkodjunk Beléd. Segíts elfogadni, hogy a jelen helyzetben várnunk kell a veszélyhelyzet feloldására. Segíts, hogy addig is legyenek elég tartalékaink, hogy össze tudjunk fogni a jövőnk érdekében. Láttasd meg velünk, hogy az emberi kapcsolatok milyen fontosak, értesd meg velünk, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanság idején. Kegyelmeddel ölelj át bennünket és adj nyugalmat, józan gondolkodásra való hajlamot és kitartást. A döntéshozóknak adj elég bölcs szívet ahhoz, hogy az előttünk álló válságra tekintve hozzák meg döntéseiket.

Úr Jézus Krisztus!

Köszönjük váltságodat és kérünk, ne hagyd, hogy szem elől tévesszünk Téged. Teáltalad lehet üdvösségünk, bármilyen helyzetben, bármilyen nehéz körülmények között éljünk. Emlékeztess bennünket arra, hogy Tőled senki és semmi nem szakíthat el, és Te Szentlelkeddel ma is munkálkodsz azon, hogy segítőtársai legyünk egymásnak. Dicsérünk és áldunk Téged, hogy átérzed szenvedéseinket és velünk vagy akkor is, amikor az életünket befolyásoló híreket halljuk és jövőnkön gondolkozunk. Áldd meg mindazokat, akik segítségül hívják Nevedet, és légy velünk mindenkor. Köszönjük Neked! Ámen.

4. Imádság mindenkiért - pedagógusokért, diákokért

prayer-1308663_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hálával tartozunk Neked a mai napért is. Köszönjük, hogy ismét sikerült a digitális oktatásban részt venni, megszervezni. Bár nehéz a digitális út, hisszük, hogy kellő bölcsességgel el fogjuk érni a kívánt eredményeket.

Mennyei Atyánk! Reménység szerint a tanulóknak is sikerült elvégezniük a pedagógusok által kijelölt feladatokat Köszönjük Neked, Urunk, hogy még lehet tanulni, hogy vannak céljaink és feladataink. Köszönjük a technika vívmányait, amelyet használhatunk ilyen célokra is. Egyúttal hálánkat fejezzük ki a pedagógusokért, akik igyekeznek folyamatosan megújulni, hogy a tudásukat átadhassák a tanulóknak. Imádkozunk értük és a diákokért: őrizd őket és adj nekik bölcsességet, hogy feladataikat eredményesen el tudják végezni otthonaikban. Könyörgünk a szülőkért is: támogasd őket, hogy ebben az új helyzetben legyen türelmük és erejük segíteni a gyermekeiknek. Urunk! Mindannyian tudjuk, hogy mindenki számára új a jelenlegi helyzet. Nem könnyű az átállás. Kérünk, könnyíts meg mindazok számára, akik nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel az informatika terén, és adj lehetőséget mindenkinek, hogy eszközhöz jusson és alkalmazni tudja a megtanultakat.

Úr Jézus Krisztus!

Dicsérünk Téged és reménységgel hívjuk segítségül Nevedet, amikor a pedagógusokra, diákokra gondolunk imádságunkban. Vezesd tekintetünket megváltó kereszted felé, hogy meglássuk szereteted titkát. Számodra mindenki fontos, a fiatalok és idősek is. Kérünk, adj kitartó türelmet azoknak, akik a mai napon is arra törekedtek, hogy élvezhetővé tegyék az átadandó tudást a gyermekek számára. Tudjuk, hogy munkájuk nemcsak az iskolában és a képernyő előtt zajlik: sok esetben hosszú időn keresztül az íróasztal mellett ülnek és készülnek óráikra, legyen szó hagyományos vagy digitális oktatásról. Hasonlóképpen imádkozunk a fiatalokért, gyermekekért, akiknek szükségük van pihenésre, de oktatásra, piacképes tudásra is: ruházd fel őket bölcsességgel és értelemmel, hogy sorrendet tudjanak állítani a napi teendők között és megtanulják helyesen felmérni a feladatokra és a pihenésre szánt időt.

Hálatelt szívvel köszönjük meg Neked, hogy Velünk vagy, és beléd vetjük ma este is bizalmunkat. Küldd el Szentlelkedet, hogy megfelelő figyelemmel kísérjük az új oktatás történéseit, és segítségükre legyünk tanároknak és tanulóknak egyaránt. Ámen.

3. Imádság mindenkiért - a természetért, bátorításért

cross-671379_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk neked a mai napért, a kellemes időért és a napsütésért. Köszönjük Neked a csiripelő madarakat, a természet adta nyugalmat. Köszönjük azt is, hogy a természet nem érzékelteti számunkra a veszélyhelyzetet, sokkal inkább megújulni próbál az otthonmaradás időszakában. Add, hogy ezekben a napokban újra el tudjunk gondolkodni azon, hogy mennyi széppel és értékessel ajándékoztál meg bennünket. Tudjuk, hogy miközben ezeket a csodákat szemléljük, valakik éppen az életükért küzdenek, másokon segítenek, vagy éppen magányosnak érzik magukat. Kérünk, adj nekik is nyugalmat és erőt, hogy méltón tudják viselni a fájdalmakat és üdvösséged örömhíre megerősítést nyerjen ismét szívükben. Segíts, hogy a mi lelkünkben is felhangozzon éltető igéd és rád gondolva töltekezzünk az élet minden örömével, a kellemes emlékekkel, a múlt örömeivel, a jelen csodáival és a jövő reménységével.

Úr Jézus Krisztus!

Köszönjük értünk vállalt áldozatodat. Tudjuk, hogy sokszor elfeledkezünk mérhetetlen szeretetedről, de kérünk, figyelmeztess bennünket, hogy tőled kapott megváltásunkat ne feledjük el, és segíts, hogy szereteted, akár rajtunk keresztül is, felebarátaink számára megtapasztalható legyen. Áldunk Téged, Jézusunk, hogy türelemmel fordulsz felénk és hívogatsz bennünket magadhoz. Add, hogy a veszélyhelyzet csendjében odafigyeljünk hangodra és beléd vetett hitünkkel vigasztaljunk, erősítsünk, bátorítsunk másokat. Ámen.

2. Imádság mindenkiért - Betegekért, dolgozókért

passion-2168797_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hallgasd meg imádságunkat, amikor a nagybörzsönyi gyülekezettel, és az egész keresztyénséggel együtt így szólítunk meg Téged:

Hálát adunk Neked igédért és megerősítő jelenlétedért. Kérünk, légy a betegekkel és a gyászolókkal, gyógyítsd jelenléteddel mindazokat, akik úgy érzik összeroppannak a világ nehézségei, feladataik súlya alatt. Áldd meg mindazokat, akik a megoldásért küzdenek a napokban is, segíts azoknak, akik úgy érzik, hogy kimerültek az utóbbi időben. Kegyelmedbe ajánljuk gyülekezeteinket és az egész keresztyénséget: enyhítsd fájdalmainkat, újíts meg minket lelki erővel, és növeld hitünket, hogy teljes szívvel ragaszkodjunk Hozzád és kitartóan reménykedjünk irgalmadban.

Úr Jézus Krisztus!

Köszönjük megváltó szeretetedet! Hálát adunk Neked, hogy Te átérzed fájdalmainkat, ismered kétségeinket és nehézségeinket. Add, hogy mindig tudjunk a Te gyógyító keresztedre tekinteni, hogy higgyünk és bízzunk Benned. Erősíts minket, amikor betegséggel küzdünk, nyugtass meg, amikor embertársainkért, szeretteinkért aggódunk. Add, hogy mindenki a saját tehetsége szerint egymás szolgálatára legyen.

Kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy azt cselekedjük, ami helyes. Add, hogy felelősen gondolkodjunk és tegyünk. Ha kell otthon maradjunk, ha kell a kórházban, vagy a határokon harcoljunk a betegség ellen. Köszönjük a gyógyszertárban, élelmiszerboltokban dolgozók türelmét is. Adj értelmes és bölcs szívet, hogy mindig csak annyi dolgot vegyünk magunknak, amennyire valóban szükségünk van. Imádságban hordozzuk az elesetteket, időseket, betegeket, gyengéket, mindazokat, akiknek talán még fontosabb, hogy biztonságban legyenek. Kérünk, figyelj rájuk és adj figyelmes szívet, hogy észrevegyük helyzetüket. Add, hogy minden cselekedetünkben a Te utadon járjunk. Ámen.

1. Imádság mindenkiért

bible-2167778_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hálatelt szívvel szólítunk meg a nagybörzsönyi és az egész világ keresztyénségével együtt: adj erőt és békességet nekünk! Bocsásd meg, ha méltatlanok voltunk a tőled kapott szeretetre. Kérünk, indíts minket szolgáló szeretetre, és hallgasd meg imádságunkat, amikor vészhelyzet idején így imádkozunk Hozzád:

Mindenható, örök Isten! Hálát adunk Neked a teremtett világért, benne minden élőlényért, minden embertársunkért és a világban tapasztalt ajándékaidért. Köszönettel tartozunk Neked mindazokért, akik mellettünk vannak a nehéz időkben, mindazokért, akiktől az utóbbi időben fizikai távolságot kell tartanunk. Add, hogy lelki távolság ne alakuljon ki közöttünk, hanem megerősödjünk az egymás iránti szeretetben. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat, amikor egymásért, az egészségügyben dolgozókért, rendőrökért és mindazokért imádkozunk, akik folyamatosan helytállnak a betegség elleni küzdelemben.

Úr Jézus Krisztus!

Adj értelmet, hogy megértsük, hogyan tudunk segíteni embertársainknak. Add, hogy észrevegyük a szükséget és imádságban hordozzuk az egész emberiséget. Te nem mondtál le a szenvedésekről, hanem elviselted azt értünk. Őrizz meg bennünket, hogy a Veled való kapcsolatunkban átéljük szabadításod örömét és a Beléd vetett reménységgel tekintsünk a jövőbe. Így adunk hálát mindannyiunkért tett áldozatodért, amellyel megváltottad a világot. Köszönjük, hogy kegyelmedből új életben járhatunk. Segíts, hogy a gondok között is meglássuk a Te keresztedet, és kérünk, add nekünk Szentlelked erejét, hogy kitartsunk a megpróbáltatásokban és benned bízva naponként szeretetben újjászülessünk. Ámen.

Tájékoztatás

Erős vár a mi Istenünk!

Kedves Testvérek! Ez a blog azért jött létre, hogy a jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzet idején azok is el tudják olvasni a hétközi áhítatokat/vasárnapi igehirdetéseket, akik nem rendelkeznek Facebook fiókkal, illetve nincs hangszórójuk, amivel visszahallgathatnák a felvételeket. Emellett minden nap este 7 órakor közös imádságra hívom a Testvéreket! Az imádságokat itt fogom megosztani, és ki-ki a saját otthonában együtt, és mégis külön mondhatja velünk. Ebben a nehéz időszakban is gondoljunk egymásra, szeretteinkre és imádkozzunk közösen otthonainkban!

Barcsik Zoltán

süti beállítások módosítása