Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Nagybörzsönyi Evangélikus

Nagybörzsönyi Evangélikus

5. Imádság mindenkiért – munkájukat elvesztettekért, munkakeresőkért

2020. március 21. - Nagybörzsönyi Evangélikus

beach-1867017_1920.jpg

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk Neked, hogy életünk során mindig gondoskodtál és gondoskodsz rólunk. Te ismered aggodalmainkat, és látod, hogy a veszélyhelyzet miatt hány ember vesztette el a munkahelyét, vagy éppen a körülmények miatt kénytelen szabadságra menni. A munkavállalók bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban és nem könnyű a vállalkozók helyzete sem: számos üzletet átmenetileg be kellett zárni, vagy egy-egy gyárban a termelést is fel kellett függeszteni.

Mennyei Atyánk! Te jó vagy minden teremtményedhez. Add, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem türelemmel és bizalommal kapaszkodjunk Beléd. Segíts elfogadni, hogy a jelen helyzetben várnunk kell a veszélyhelyzet feloldására. Segíts, hogy addig is legyenek elég tartalékaink, hogy össze tudjunk fogni a jövőnk érdekében. Láttasd meg velünk, hogy az emberi kapcsolatok milyen fontosak, értesd meg velünk, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanság idején. Kegyelmeddel ölelj át bennünket és adj nyugalmat, józan gondolkodásra való hajlamot és kitartást. A döntéshozóknak adj elég bölcs szívet ahhoz, hogy az előttünk álló válságra tekintve hozzák meg döntéseiket.

Úr Jézus Krisztus!

Köszönjük váltságodat és kérünk, ne hagyd, hogy szem elől tévesszünk Téged. Teáltalad lehet üdvösségünk, bármilyen helyzetben, bármilyen nehéz körülmények között éljünk. Emlékeztess bennünket arra, hogy Tőled senki és semmi nem szakíthat el, és Te Szentlelkeddel ma is munkálkodsz azon, hogy segítőtársai legyünk egymásnak. Dicsérünk és áldunk Téged, hogy átérzed szenvedéseinket és velünk vagy akkor is, amikor az életünket befolyásoló híreket halljuk és jövőnkön gondolkozunk. Áldd meg mindazokat, akik segítségül hívják Nevedet, és légy velünk mindenkor. Köszönjük Neked! Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyborzsonyiev.blog.hu/api/trackback/id/tr8615541708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása