Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a gyülekezet húsvét ünnepe után 2. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találjuk János evangéliumának 10. fejezetében, a 22. verstől a 29. versig, a következőképpen:
Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
ezen a héten váratlan és egyben örömteli üzenetet kaptam az interneten keresztül: egy képet, amelyen az egyik idősotthon tagjai néznek egy képernyőt, kivetítést, alatta az üzenet: „a mai imaórán az Ön szolgálatát tekintettük meg.” Nagyon örültem a képnek és annak, hogy a már egy éve folyamatosan elmaradó idősotthoni istentiszteletek után, ha nem is személyesen, de virtuálisan ott tudtam lenni a gyülekezettel az otthon dolgozóinak a segítségével. Őket illeti a dicséret és a kitartás, hogy egy ilyen nehéz helyzetben is fontosnak tartják megtartani azokat az alkalmakat, amelyeket mi személyesen még nem tudunk. Szükségük van az otthon lakóinak, dolgozóinak, és a gyülekezetnek, és valójában mindannyiunknak a pásztorunkra. A hozzá tartozók felismerik hangját és befogadják őt, akkor is, amikor látszólag zárva vannak az ajtók. Most természetesen nem azokra a lelkészekre gondolok, akik a vírushelyzet előtt havonta meglátogatták az otthon lakóit: hanem a jó Pásztorra, aki maga Jézus Krisztus. Arra a Pásztorra, akiben és akiért egy az egyház. Az ő juhai felismerik a hangját és megtalálják a módját, hogy közelében maradhassanak. A mai igében látjuk, hogy vannak olyanok, akik pedig hiába vannak a közelében: körülveszik, mint valami farkasok és nem hisznek szavának. Megerősítésre várnak, de nem képesek befogadni mindazt, amit Jézus az Atya nevében tesz. Saját elképzeléseik és elvárásaik vannak a Pásztorról. Sajnos éppen ezért nem képesek meghallani a Pásztor hangját és szétszélednek. Azonban az ő juhai és gyülekezete meghallja és felismeri a jó Pásztort, és követi őt.
A mai vasárnap témája a pásztorolt gyülekezet. Az a gyülekezet, amely Jézus által és ővele él. Biztosan sokan emlékszünk a gidákról szóló magyar népmesére, vagy Izsák történetére, amikor Jákób édesanyja segítségével megtéveszti, becsapja édesapját és megszerzi az elsőszülöttnek járó áldást. Bár Izsák felismerte azt, hogy aki belépett hozzá a szobába, annak nem olyan a hangja, mint idősebb fiának, Ézsaunak, de Jákób kezei, amelyre kecskeszőr volt borítva, meggyőzte őt, hogy a szőrös Ézsau fia áll ott előtte. Izsák nehezen látott már. A kisgidák is nehezen tudták eldönteni, hogy édesanyjuk jött haza, vagy valamilyen vadállat próbálja meg őket kijátszani. A látszat sokszor csal. Esetükben az édesanyjuk hangja is más volt, mégsem ismerte fel az összes kisgida a különbséget. Végül elragadta őket a farkas, de édesanyjuk szerencsére hazatért és ott termett, hogy segítsen. Megmentette gyermekeit. A mi Istenünk is egy olyan útra vezet minket, ahol nem árt hinnünk a fülünknek és bíznunk a Megváltó szavában. Mert ő meg akar menteni minket a gonosztól, nem akarja, hogy gyermekei, gyülekezete elvesszen. Minden kétségünk és nehézségünk közepette felismerhetjük a hangot, annak a hangját, aki megszabadított bűneinktől. Ma is keres és hív bennünket. Ez a Jézus azt mondja, hogy aki hozzátartozik, felismeri őt, és senki és semmi nem szakíthatja el tőle. Ő örök életet és boldogságot kíván adni a benne bízónak. Beszédes a mai igében az is, hogy milyen ünnepen van Jézus jelen Jeruzsálemben. A lombsátrak ünnepek után három hónappal ünnepelték az említett ünnepet, hanukát. Nyolc napon keresztül tartott az ünneplés, annak emlékére, hogy Kr.e. 165-ben Makkabeus Júdás a görögök által megszentségtelenített templomot megszabadította és újra felszentelte. Az ünnepet gyakran mint a fénynek vagy világosságnak az ünnepének nevezik, ugyanis nemcsak a templomot világították ki ekkor, hanem minden zsidó házat is, és ezt a szokást mind a mai napig megtartották. A fénynek kettős jelentése van, hiszen egyrészt emlékeztet arra, hogy Izrael visszanyerte szabadságát, másrészt emlékeztet egy régi eseményre, legendára, amely szerint csak egyetlen kis edény maradt meg tiszta olajjal a lámpák számára. Ez a korsó sértetlen volt és még mindig a főpapi pecséttel volt lezárva. Az olaj csak éppen annyi volt, hogy normál körülmények között egy napig éghettek volna vele a lámpák, mégis kitartott ekkor nyolc napig, egészen addig, amíg az új olajat az előírás szerint előkészítették és felszentelték. A visszanyert szabadságra való emlékezés a csodálatosan nyert világosságra való emlékezéssel párosult, amikor Jézus kijelenti, hogy ő a világ világossága.
Jézus az, aki egyedül képes megvilágosítani minket, megvilágosítani az embereket, hogy felismerjék Istent. Ő ott van, jelen van, és a kérdezők saját bizonytalansága akadályozza őket abban, hogy észrevegyék, valóban ő a Messiás. Szükség van a Jézusban való teljes bizalomra. Aki hisz benne, annak örök életet ad. Aki rá hallgat és követi a pásztort, annak Istennel való teljes életközössége lehet. Akik hozzá tartoznak, soha nem vesznek el. Ez pedig nem jelenti azt, hogy ne élnénk át ugyanolyan nehézségeket és nyomorúságokat, mint bárki más, azonban az élet árnyoldalait, végességét és nehézségeit Krisztusban élő bizalommal élhetjük át, és azzal a reménységgel, hogy oltalmazó karok védenek bennünket, amelyek közül nem ragadhatnak, nem vehetnek ki minket.
Az a csarnok, amelyet Salamonról neveztek el, és ahol Jézus állt, fedett volt és védelmet nyújtott a hideg keleti szél ellen. A hideg, a téli időszak egyfajta áthallással bír, hiszen pont ilyen hidegséggel állhatták körbe Jézust, hogy kierőszakolják belőle a választ: te vagy a Krisztus? Mondd meg nekünk! Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?
Hányszor szegezik nekünk ezeket a kérdéseket hitünk kapcsán, és hányszor bizonytalanodunk el mi is, amikor úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk. Azonban nem kell elbizonytalanodnunk, hiszen Jézus Krisztusban Isten valóban emberré lett, meghalt és feltámadt. Értünk, mindannyiunkért. A pásztorolt gyülekezetért, akiknek tagjai felismerik hangját és ragaszkodnak hozzá. Ha időnként el is szakadunk a nyájtól, bízhatunk abban, hogy ő utánunk jön, mert neki mindannyian ugyanolyan fontosak vagyunk. Jézust követni azt jelenti, hogy engedelmeskedni az Atya akaratának és bízni benne. Abban az Atyában, aki nem elpusztítani akart bennünket, hanem megsegíteni és megmenteni szeretett Fiában, a mi Urunk, Jézus Krisztusban. Ahhoz, hogy ezt meglássuk, szükséges egyfajta lelki látás, ami nem volt meg azokban, akik körülvették Jézust, akik sarokba szorították őt. Azonban Isten tervét nem tudták megmásítani, és hiába mondja Jézus, hogy cselekedetei, tettei tanúskodnak róla: csak azok ismerik fel igazán, akik ezekben meglátják az irgalmas Isten szeretetét.
Így adunk ma is hálát, hogy Jézus Urunk pásztori szavával hívei közösségébe terel, és az örök élet felé vezet minket. Egyúttal kérjük, hogy segítsen legyőzni hitetlenségünket, hogy engedni tudjunk hívásának és kérjük, hogy erősítse akaratunkat, hogy készségesen követni tudjuk őt, a mi Urunkat és Megváltónkat, őriző pásztorunkat. Ámen.
Imádkozzunk! Drága mennyei Atyánk!
Te, aki feltámasztottad és Urunkká tetted az eltévedt juhok pásztorát, Jézust: add, hogy a most hirdetett igédből meghalljuk az ő kereső és megtérésre hívó hangját, és éljünk őáltala. Őrizz meg minden tévelygéstől, hogy el ne veszítsük őt és el ne vesszünk. Segíts Szentlelkeddel, hogy megmaradjunk pásztori szeretetében. Ámen.
