Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet húsvéti ünnepe utáni 1. vasárnap, quasi modo geniti vasárnapján, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Pál apostol második korinthusiakhoz írt levelének 4. fejezetében, a 10. verstől a 14. versig, a következőképpen:
Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
a Harry Potter regénysorozat ötödik részében, a Főnix rendjében találkozunk először Luna Lovegood nevével. Harry, miután visszatér az iskolájába, megdöbbenve veszi észre, hogy azokat a hintókat, amelyek elvitték őket az iskoláig a csomagjaikkal együtt, és amelyekről úgy tűnt, hogy ló és hintós nélkül, tehát maguktól mozognak, valójában láthatatlan lények húzzák. Legalábbis nem mindenkinek láthatóak, csak azoknak lesznek láthatóvá, akik találkoztak már a halállal. Ezek a lények az úgynevezett theszrálok. Ezt az információt Luna osztja meg Harryvel, a fura lány, aki sok olyan dologban hisz, amiben mások nem. Többek között ez a lány lesz segítőtársa Harrynek. A furcsa lények, amelyekről mesél a főszereplőnek, emlékeztetnek arra, hogy a halál az életünk része. Egyben világossá válik Luna szavaiból, hogy nem csak Harryvel, hanem másokkal is történnek tragikus dolgok az életben.
Pál apostol is megfogalmazza, és láthatóvá, érthetővé teszi a korinthusban élő gyülekezet számára, hogy a szenvedés és a halál az élet elszakíthatatlan velejárói, azonban a hívő ember életében más jelentőséggel bírnak, másfajta szemlélettel fordulunk feléjük. Ha a Bibliára tekintünk, akkor azzal találkozunk, hogy az élet és halál összetartoznak, természetes velejárói az életnek, azonban úgy is olvasunk róla, mint a Sátán irigysége, illetve az ember engedetlenségének következménye. A bűn zsoldja a halál. A bűn szövi át életünket, amely az Istentől való elszakított állapotunkat és távolságunkat jelenti és növeli, azonban Jézus Krisztusban ez a távolság eltűnik, hiszen ő megtörte a a halál hatalmát. Jézus által kapunk bűnbocsánatot és örök életet, aki legyőzte a halált. Új életet és lehetőséget adott számunkra. Őhozzá tartozhatunk, egész életünkkel. Ez pedig nem jelenti azt, hogy az ő apostola kivételezett helyzetben lenne. Sőt! Ahogyan Jézus ki volt téve az emberi rosszindulatnak, úgy kerülhet az ő apostola is hasonló helyzetbe. Dr. Cserháti Sándor megfogalmazza írásmagyarázatában, hogy „Mivel tehát Isten hagyja, hogy az apostoli szolgálatban állók ki legyenek téve a halál hatalmának, a körülöttük élők nem mindenek felett diadalmaskodó, emberfeletti hősöket látnak bennük, hanem hozzájuk hasonlóan esendő, sőt, az övékénél talán nehezebb sorsú embereket. De éppen ezen a háttéren lesz nyilvánvalóvá, hogy egyedül a meghalt és feltámadott Jézuson, az élő Úron és nem rajtunk múlik, ha az apostoli szolgálat minden kishitűséget és reménytelenséget megcsúfolóan Isten ügyének diadalmenetét, Krisztus jó illatának ellenállhatatlan szétáradását eredményezi.”
Sokan tekintenek úgy ránk, keresztényekre, mint akik azért hisznek, mert így elkerülik őket a rossz események. Sokszor kapjuk meg, hogy könnyű úgy hinni, hogy nem történt velünk semmi rossz. Pedig történt és velünk is történik. A keresztény ember életének ugyanúgy része a szenvedés, a halál, ahogyan az öröm és a boldogság is. A nehézségeket azonban másként éljük meg és másként dolgozzuk föl. Egyrészt szembe kell mernünk nézni a saját törékenységünkkel. Mernünk kell ráhagyatkozni Isten akaratára, és ha félre tudjuk tenni fölényeskedésünket, akkor tudjuk csak igazán megtapasztalni Isten irgalmát és szeretetét. Dicsekedhetünk saját eredményeinkkel és sikereinkkel, de inkább erőtlenségünkkel érdemes, hiszen minden ember rászorul Isten kegyelmére. Mindannyian rászorulunk az ő mentő szeretetére. Ezt a szeretetet pedig nem tudjuk kiharcolni saját érdemeinkből. Gondoljunk a farizeus és vámszedő példájára, ahol a bűnös, de magával és tetteivel szembenéző ember őszintén imádkozik Istenhez, hogy bocsásson meg neki. Ő megigazulva ment haza. Sokan azt hiszik, hogy mi nem követünk el hibákat, illetve gyakran vágják a fejünkhöz, hogy egy keresztény csak jó szándékú és kizárólag olyan ember lehet, akibe még a lábukat is bele lehet törölni. Ez súlyos tévedés. Azonban az igaz, hogy nem vagyunk tökéletesek és egyedül Istenhez fordulunk kegyelemért, aki az Úr Jézus Krisztusban az üdvösség lehetőségét hozta el nekünk. Abban a Jézusban, aki meghalt és feltámadt miértünk. Sokan vetik azt is a szemünkre, hogy mi csak mormoljuk a Tízparancsolatot és éljünk aszerint. Azt könnyen meg tudják mondani, hogy mi mit tegyünk, de önkritikára képtelenek, és ritkán hangzik el, hogy a Tízparancsolat, mint törvény, egyfajta tükör: egyfelől rádöbbent arra, hogy magunk erejéből nem vagyunk képesek betartani azt, másfelől az evangéliummal együtt az Istenhez való odafordulásunkat hirdeti. Ahhoz a Krisztushoz segít, aki betöltötte a törvényt és aki által új életben járhatunk. A törvénynek több haszna van. Úgy gondolom, hogy fontos tudatosítani, hogy nemcsak egyház tagjainak, hanem az egész széles társadalomnak szól, de nem felejthetjük el mellé tenné az evangéliumot: a Krisztusban kapott örömhírt, akiben bűnbocsánatot nyerhetünk. Miközben tudjuk: kegyelemből hiszünk, kegyelemből, hit által üdvözölhetünk. Ez is szól, és szólnia kell alkalmas és alkalmatlan időben, mindenkinek. Mindehhez kapcsolódnak Pál apostol szavai a mai igében, aki a látszat ellenére az igazán fontosra teszi a hangsúlyt. Bármennyire legyünk esendőek, Pál a korabeli gondolkodásmóddal ellentétben összeköti a lelket és testet, mint egységet, és ezek egymásnak szolgálatában, megerősítésére vannak. Ahogyan ez az összefüggés áll fenn a halál és az élet között, az apostol és a gyülekezet között: ha Jézus szeretete és életjelei megmutatkoznak a munkatársak és Pál sorsában, akkor ennek következménye az is, hogy a halál bennük munkálkodik, de az élet a gyülekezetben. Isten Lelke segít abban, hogy minden próbatételünk és esendőségünk ellenére szolgái legyünk egymásnak, követői Krisztusnak.
Mert Krisztus megmutatta számunkra: halál nélkül nincs győzelem a halálon. Naponkénti megtérésre van szükségünk Krisztusban, aki arra hív, hogy együtt éljük meg az ő történetét, részesüljünk belőle. Nemcsak a csodálatos eseményekből, a dicsőségből, hanem a szenvedésből, hiszen a kudarc, a nehézségek nem az Úrtól való elszakítottságunkat jelenti, hanem újabb lehetőség az ő közelségének megtapasztalására. Sokszor a legnagyobb mélységekben, legnagyobb hibáink és emberi tragédiáink közepette vesszük észre, hogy nem vagyunk egyedül: velünk van az Úr, aki jelenlétével vigasztalni szeretne bennünket.
De nemcsak a gyengeségről megtapasztalt isteni segítségről, hanem az ebben megélt szabadításról is beszélünk. Pál apostol lényegében arról a kettősségről beszél, miszerint apostolsága és szenvedése nem arra mutatnak rá, hogy segítség nélkül maradt volna, hanem éppen ellenkezőleg: ezek hitelesítik őt, mert jelei annak, hogy részesedik Jézus szenvedéseiben és minden látszat ellenére az Úr cselekszik rajta és vele, Isten mutatkozik meg ezekben a nehéz pillanatokban is. A hit, amely szólásra indít minket, arra épít és abból merít, amelyet Isten vitt véghez a keresztre feszített Jézusban, az ő sorsában: azért hiszünk, mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta Jézust, vele együtt minket is fel fog támasztani és maga elé állít. Krisztus legyőzi erőtlenségeinket és hitetlenségünket, aki az Új élet teremtője. Az új élet őbenne van, aki meghalt bűneinkért és feltámadt megigazulásunkra. Az Úr Jézus Krisztus megjelenésével békességet adott és ad a megrettent szívű tanítványoknak. Így kérjük ma is imádságban, hogy könyörüljön rajtunk és adja nekünk bűneink bocsánatát, hogy békességünk legyen benne, és megtapasztaljuk, hogy élő Úr, most és örökké. Ámen.
Imádkozzunk! Drága mennyei Atyánk!
Te, aki a halálból életre keltetted Krisztust, a mi Megváltónkat, hogy új élet teremtője legyen: törd meg bennünk a bűn hatalmát, hogy új teremtés legyünk Krisztusban, és az ő szeretete szorongasson minket, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt. Ámen.
