Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet húsvét ünnepe után 3. vasárnapon, Jubilate vasárnapján, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében, a 13. verstől a 19. versig, a következőképpen:

Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. Ámen. Urunk, szentelj meg minket igéddel! A te igéd igazság!

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a mai vasárnap a 66. zsoltár bevezetéséről kapta nevét, amely így hangzik: „Örvendezz Istennek!” Örvendezhetünk Istennek, aki elkészítette a szabadulást számunkra Krisztusban, és örvendezhetünk a jó Pásztornak, és húsvéti örömmel tekintünk a jövőbe, hiszen hamarosan elérkezünk az Úr mennybemeneteléhez és a Szentlélek kiáradásának ünnepéhez, Pünkösdhöz. A Feltámadottba vetett örömünk továbbra sem tompul, hanem vele együtt tekintünk előre. Vele együtt tartunk ki hitben, az Úr kegyelméből, amikor még mindig kérdéseink vannak az elkövetkezendő hetekkel, hónapokkal kapcsolatban. Bárhogyan vélekedjünk az előttünk álló időszakról, bízhatunk abban, hogy az Úr Jézus Krisztus mellettünk van, ha hittel és bizalommal hívjuk segítségül az ő nevét. Bízhatunk abban, hogy ha nem is látjuk és nem is értjük, hogy Isten mit tervez a mi életünkben, akkor is tudjuk, hogy ígéreteit beteljesíti és az ő akarata szerint történik minden. Ahogyan az ősatyák bíztak ígéreteiben, úgy nekünk is bíznunk kell benne. Bár ők nem látták a megígért Megváltót, tudták, hogy Istennek minden lehetséges. Mi pedig, akik tudunk az Úr Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról, bízhatunk abban, hogy Urunk nem hagyott bennünket magunkra, és bár nem látjuk a jövőt, a belé vetett reménységgel éljük meg mindennapjainkat.

A Zsidókhoz írt levél lényegében egy prédikáció, amely levél formában hangzik el. Célcsoportja az első századi kereszténység, akik kezdik feladni azt a reményt, hogy Krisztus visszatér hozzájuk még az ő életükben. A levél szerzője Jézus Krisztus szenvedéstörténetének jelentőségét mutatja be és összeköti ószövetségi próféciákkal és az ősatyák történetével, mindezzel megerősítve azt, hogy bár nem láthatták Isten ígéretének beteljesülését, azok mégis kitartottak a hitben. Ezzel megerősíteni kívánja a korai keresztényeket és buzdítani őket, hogy tartsanak ki hitükben. Fel kell készülniük az előttük álló keresztényüldözésekre is, és tudniuk kell, hogy bármi történjék, ha egyszer Krisztushoz tartoznak, nem szakíthatja el őket senki az Emberfiától. Mindez pedig ránk is vonatkozik, akik talán hasonlóképpen kételkedünk vagy elerőtlenedünk hitünkben. A szabadulás és megváltás valóssággá lett Krisztusban, és erről mi sem feledkezhetünk el.

A mai igében Ábrahám hitét látjuk példaként, és azt a reményteljes bizalmat, hogy hitte, ha Izsákot fel is kell áldoznia, az Úrnak semmi sem lehetetlen, és képes visszaadni neki egyetlenét, hiszen megígérte, hogy terve van vele, hogy nagy nép származik majd belőle. Izsák pedig az ő kincse, egyetlen egyszülött fia volt, akit ugyan féltett és szeretett, mégis hitt abban, hogy Istennek minden lehetséges. Ábrahám szilárdan hitte, hogy Isten ígéreteinek beteljesülését a halál sem akadályozhatja meg, hiszen ő az Ura életnek és halálnak egyaránt. Ábrahámnak végül nem kellett Izsákot feláldoznia, és fontos, hogy az Úr le akar számolni a felesleges és kegyetlen áldozatokkal. Az egyetlen és igazi áldozatot Jézus Krisztus tette meg számunkra. A levél szerzője pedig összekapcsolja Ábrahám áldozathozatalát Jézus halálával és feltámadásával, Izsák feláldozása Jézus Krisztus kereszthalálának legerősebb ószövetségi előképe.

Amikor példákat látunk magunk előtt, akkor nem árt tudatosítanunk, hogy ezek a példák, példaképek közel sem tökéletesek. Úgy gondolom, hogy az elhívástörténetekben is óriási erőt ad az olvasónak, hogy tudjuk, az Isten vagy Jézus által elhívottak korántsem olyanok, mint ahogyan elsőre képzelnénk őket: vannak hibáik, rossz döntéseik, kétségeik, de maga az Úr teszi őket alkalmassá arra, hogy el tudják végezni feladatukat. Ha kell, akkor pedig embereket is ad melléjük, hogy biztosan sikerüljön az, ami elsőre talán elképzelhetetlen. Azonban az Úrnak minden lehetséges, és elhívottait is alkalmassá teszi feladatukra. Sokkal fontosabb a tökéletességnél az, hogy kihez tartozunk, hogy kihez ragaszkodunk, kiben bízunk.

Talán nem árt ezt hangsúlyozni, amikor a Twitteren, Facebookon vagy más közösségi média felületen osztunk meg magunkról képeket és videókat. A legtöbb tökéletesen be van állítva, mindenki úgy jeleníti meg magát, ahogyan szeretné, hogy mások lássák, ahogyan a legelőnyösebb. Azonban ettől nem leszünk hitelesek, sőt, bárki el tud hitetni bármit a külvilággal önmagáról, olyan dolgokat is, amelyeket egyáltalán nem igazak, egyáltalán nem jellemzik. Ezzel szemben az Úr elhívottai pont azért hitelesek, mert nem hibátlanok. Ábrahám sem volt az, de sokkal fontosabb volt Istenbe vetett bizalma. Mi magunk is nyugodtan felvállalhatjuk, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt megosztjuk. Mi sem nézünk ki mindig tökéletesen, mi magunk is rengeteg hibát követünk el munkahelyünkön vagy a magánéletünkben. Nem minden tervünket tudjuk azonnal megvalósítani és mindig vagyunk olyan erősek és kitartóak, mint amennyire szeretnénk. De legalább hitelesek lehetünk. A keresztény ember pedig felvállalja, hogy Krisztusra szorult emberek vagyunk. Felvállalja, hogy Krisztus ereje és Isten szeretete, erőtlenségében mutatkozott meg. Krisztus pedig nemcsak a jelenben erősít meg, hanem a jövőre tekintve is egy újfajta szemüveget tesz ránk, amellyel tovább látunk: egy sokkal nagyobb eseménynek, egy sokkal nagyobb történetnek vagyunk részesei. És nekünk is feladatunk van ebben a történetben.

Kedves Testvérek! A lekcióban hallottuk, hogy a tanítványok nem értik Jézus szavait, aki azt mondja, hogy még egy kis idő, és visszatérek hozzátok. Az időpontra mi magunk is kíváncsiak lennénk és az első keresztények bizonyára csalódottak voltak, amikor rájöttek arra, hogy nem biztos, hogy még az ő életükben visszatér Krisztus. Éppen ezért is olyan fontos, amely elhangzik a Zsidókhoz írt levélben: az elődök, az ősatyák, mind bíztak abban, hogy Isten terve végbemegy, beteljesül akkor is, ha ők már nem lesznek ezen a világon. Szükség van a keresztények biztatására, akiknek ebben az időszakban üldözésekkel kellett szembenézniük. Előző vasárnap a bizalom kérdése szintén előtérbe került, a jó Pásztorba vetett hit, aki összegyűjt mindnyájunkat. Eljövetelének idejét nem tudjuk, de ez nem jelenti azt, hogy ne jönne el, hogy ne váltott volna meg, és hogy ne fordulhatnánk felé az ő hívó szavára, hittel, kegyelemből. Segítő kezében bízunk, amikor nekünk is bátorításra van szükségünk.

Az elmúlt néhány hónapban sok halálesetről hallottunk a betegség kapcsán. Sokan, sokféle halált láttak már életükben, akár lelkészként is. Kórházban, családi körben vagy tragikus balesetben. Vannak lezáratlan ügyek, amelyek szomorúsággal töltenek el bennünket egy-egy ilyen haláleset kapcsán, és vannak olyanok is, amikor úgy érezzük, hogy van szép búcsúzás. Van szép halál, amikor a feltámadás reménységével megy el egy testvérünk. Különösen nehéz manapság erre az utóbbira gondolni, amikor beszámolókból azt tudtuk meg, hogy a koronavírusban elhunytaktól nem tudtak elbúcsúzni a hozzátartozók, sőt, hetek óta nem láthatták őket. Talán ez a legfájóbb, hogy nem lehetünk a másik mellett. Azonban az ősatyák nem megkeseredett szívvel haltak meg. Reménnyel teltek meg, mert nem a mulandó, földi dolgokba kapaszkodtak, hanem Isten ígéretébe, az ő szeretetébe, amelyet a halál sem képes elvenni. Bíztak a jövőben. Hitben jártak és hittel jártak, és erre biztat bennünket a Zsidókhoz írt levél üzenete: bízzunk a Feltámadottban. Hiszen benne egyszer és mindenkorra megbékéltetett magával az Úr bennünket és örök életet akar ajándékozni Jézus Krisztusban. Istenünk pedig Úr élet és halál felett, és váltságul adta értünk saját Fiát, hogy benne bízzunk és rá támaszkodjunk, most és mindenkor. Ezért örvendezhetünk, ujjongó gyülekezetként. Mert „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3) Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy gondot viselsz népedre, és szeretettel veszed körül az egyet is. Köszönjük, hogy visszahozod az elveszettet, és minket is kerestél most megtartó igéddel. Add, hogy ennek veled együtt örüljünk, és mindenkor áldjunk téged Jézus Krisztus Urunkért. Ámen.

Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.