Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet húsvét utáni második vasárnapon (misericordia Domini) az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 20. fejezetében, a 25. verstől a 31. versig, a következőképpen:
És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Ámen.
Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,
a mai igében Pál apostolt látjuk, amint búcsúzik az efezusi vénektől, Milétoszban. Végső búcsúról olvasunk, amelyben Pál tanácsokkal látja el a gyülekezetet, hiszen valószínűsíti, hogy többet már nem fognak találkozni. Pál három évet töltött Efezusban. Búcsúzásában nem kell minden egyes eseményt és emléket megemlítenie, hiszen a jelenlévő vének bizonyára ismerték Pált és az ő történetét, látták munkáját és tudták milyen események történtek Pál három évi ott tartózkodása alatt. Pálnak fontos, hogy a gyülekezetben később is folytassák majd a megkezdett munkát. Éppen ezért több gyülekezetben gondoskodott vezetőkről, akik olyan elhívott emberek, akik képesek vezetni a keresztyéneket a hozzájuk tartozó közösségben, helyen. Ma úgy mondanánk, hogy ezek az emberek a presbiterek. Maga a presbiter szó véneket jelent. Pál az efezusi vénektől búcsúzik Milétoszban, megbízva őket azzal, hogy viseljenek gondot a gyülekezetről. Pál előrevetíti azt is, hogy lesznek olyanok, akik távozása után megpróbálják hazugsággal nehezíteni a közösség életét, de emlékezzenek arra, amiről tanította őket, és figyeljenek Krisztusra, akinek kegyelméből jöhetett létre és élhet a gyülekezet.
Kedves Testvérek! A mai vasárnap hagyományosan a jó pásztor vasárnapja. Hallottuk az evangéliumban, hogy a jó pásztor hogyan fordul övéi felé. Amikor Pál búcsúzik az efezusiaktól, akkor egyúttal arra is rámutat, hogy maga Krisztus az, aki elhívta őt és elhív bennünket is, hogy szolgáljunk saját közösségünkben. Krisztus az, aki vezet bennünket, aki pásztorolja az egyházat, a gyülekezetet. Őérte és őbenne vagyunk egy közösség, egy gyülekezet. Amikor az egész nyájról gondot kell viselniük a véneknek, akkor egyúttal arra gondolunk, hogy ők maguk is vezetettek, mégpedig Krisztus vezeti őket. Talán hallottuk már azt a kifejezést, hogy „vezetett vezetők” vagyunk, azaz úgy kell pásztorolnunk másokat, hogy mi magunk is pásztoroltak/vezetettek vagyunk, hiszen maga Krisztus vezet minket. Így igyekszünk az ő akarata szerint segíteni és szolgálni a közösséget.
Azonban ez az elhívás nem csupán a presbitereknek, véneknek, lelkészeknek, tisztviselőknek szól. Mindenkinek szól, hiszen Isten mindannyiunkra bízott valamit. Talán valami olyasmi dolgot, amit időnként megalázónak, vagy méltatlannak tekintünk. Egy gyülekezet alapvetően sokszínű: van közöttünk orvos, tanár, gyári munkás, óvónő, bolti eladó, mérnök, festő vagy éppen teherfuvarozó. Sokféle szakmát, sokféle szolgálatot fel tudnánk sorolni. Úgy gondoljuk, hogy mi ezzel a szakmával, megszerzett tudással tudunk szolgálni a közösségben. Milyen érdekes, hogy az Úr sokszor olyan dologgal bíz meg, ami egészen kicsi, egészen egyszerű, mégis nehezen tudjuk megtenni. Lehet, hogy csak egyik idős gyülekezeti tagunkat kellene elvinni a templomba, vagy segíteni kellene a bevásárlásban. Hát hol van ez ahhoz képest, mint amikor tanácsot kérnek tőlünk, hogy milyen kezelésre kellene beutalni az egészségügyi problémája miatt, vagy hogyan kellene a családnak átalakítania a nappaliját? Mégis sokszor ezekben az apróságokban rejlik az igazi szolgálat. Azokban az apróságokban, amelyeknek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. Érdemes ezekre is figyelnünk, hiszen ezekkel is építjük a közösséget, segítjük a Krisztusban élő gyülekezetet. Megélhetjük a tőle kapott szeretetet ilyen módon is.
Pál olyan szolgálatról beszél, ami már túlmutat a hétköznapi „vezetésen”. Ő maga sohasem panaszkodott, bármennyire is gyönge fizikumú volt. Ha kellett, útra kelt és elvégezte, ami rá volt bízva. Nem volt könnyű a feladata, de tudta, hogy mindez egy sokkal nagyobb ügy érdekében történik: Krisztus kegyelméből, hogy szeretetének örömhíre mindenhová eljusson. Eljön egy pont, amikor mi magunk is rádöbbenünk arra, hogy félretéve emberi önzésünket és önelégültségünket, észrevesszük a „nagyobb ügyet”, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Amikor azért pásztorolunk, azért szolgálunk, mert Krisztus a jó pásztor, akinek fontosak övéi. Amikor valóban megérezzük, hogy mindezt nem magunkért, hanem Krisztusért és a benne bízókért tesszük. Nem a saját dicsőségünkre, hanem az Úr kegyelméből, az ő dicsőségére, a mi Megváltónkra tekintve. Ő ad erőt is, hogy elvégezhessük munkánkat.
A veszélyhelyzet kihirdetése előtti bibliaórán megnéztük a Viskó című filmet. Sajnos nem értünk egészen a végére, de visszagondolva az utolsó képsorokra, amelyekkel a bibliaórát zártuk, egészen megdöbbentő élményben volt részünk. A főszereplő egy barlangba került, ahol kérdéseket tett fel, hogy miért kellett a kislányának meghalnia. Hogy Isten miért nem pusztítja el azt, aki megölt több gyermeket is? A nő, aki a bírói székbe ültette a főszereplőt, arra mutat rá, hogy rendben, legyen ahogyan akarja, ítélje el a bűnöst, de először nézzék végig, hogy kik lehetnek még bűnösök az ő környezetében? Mi van a férfi többi gyermekével, akik olyan furcsán viselkednek az utóbbi időben? Akkor őket is el kellene pusztítani, nem? A főszereplő végül azt mondja, hogy tudja, hogy bűnösök azok az emberek, akiket megmutatott, köztük a gyermekei, de inkább ne pusztítsa el őket, hanem vigye el őt helyettük. Őt áldozza fel a többiek helyett.
Megdöbbentő, ami történik a filmnek ezen a részén. Csak nem azt akarja vállalni a főszereplő, amit Krisztus tett értünk, bűnösökért? Így már számára és számunkra is érthető válik, hogy Isten annyira szerette az ő gyermekeit, hogy nem akarta halálukat, ezért Krisztusban megbékéltette magával a világot. Ez a jelenet rólunk szól, és valójában ez az a nagyobb ügy, amiről Pál apostol beszél. Nem arról van szó, hogy a gyilkos nem követett el bűnt, nem arról van szó, hogy ne érdemelne ítéletet, hogy ne lenne a bűnnek következménye. Azonban arra is rámutat, hogy Isten szereti az embert. Fáj neki a gyermek elvesztése és fájna neki a bűnös halála is. Az Úr nem akarta a a bűnös halálát, ezért küldte el Jézust, hogy bűneink terhét elhordozza, hogy megváltson minket, hogy általa új életben járjunk. Pált valami, pontosabban Valaki vezérelte. Ez az a nagyobb ügy, amiért elment Efezusba is, amiért ott szolgált. Jézusért, aki a jó pásztor, aki azt mondja, hogy „a jó pásztor életét adja a juhokért. (Jn 10,11) Ő ismeri övéit, ő nem hagy el minket, ahogyan a béres teszi, akinek a juhok nem sajátjai. Jézus azt mondja, hogy hozzá tartozunk és vannak még juhok, akiket meg kell mentenie. Másokat is vezetnie kell, hogy egy legyen a nyáj.
Kedves Testvérek! Így már értjük, hogy miért is fontos Pál a búcsúbeszéde, amelyet elmond az efezusi véneknek. Láthatjuk, hogy Jézus a jó pásztor, aki életét adta értünk, az elveszett juhokért. Azt is olvassuk, kiderül az igéből, hogy ő ismer minket és akik az övéi, azok felismerik az ő hangját. Azt is ki kell hangsúlyoznunk, hogy ő ismeri az Atyát, és az Atya is őt. Isten Fia ő, aki megbékéltetett bennünket Istennel, és aki ma is keres minket, hogy közel tudhasson magához, hogy elvezessen minket az Atyához.
Feladatunk van: rá tekinteni erre a pásztorra, megismerni hívó hangát, és megismertetni másokkal. Nemcsak lelkészként, presbiterként, hanem gyülekezeti tagként, elhívottként. Az Úr annyira szeretett minket, hogy nem akart választani a bűnös emberek közül, hanem inkább feláldozta saját magát, hogy nekünk örök életünk lehessen. Jézus Krisztus a mi megváltónk. A mai vasárnap igéje erősítsen meg minket és emlékeztessen, hogy a járvány idején is figyeljünk az ő hangjára. Lehet, hogy most egészen más összefogásra van szükségünk, mint a veszélyhelyzet előtt, de ugyanúgy szükségünk van mindannyiunknak a Megváltó jelenlétére, szeretetére. Forduljunk ma is őhozzá, aki Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Ámen.
Imádkozzunk!
Drága mennyei Atyánk! Te, aki feltámasztottad a halálból Jézust, a juhok nagy Pásztorát, kérünk, tarts meg minket az ő nyájában. Őrizz minden tévelygéstől, hogy el ne vesszünk. Segíts Szentlelkeddel, hogy megmaradjunk pásztori szeretetében. Ámen.
Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.
