Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11,29)

Nagybörzsönyi Evangélikus

Nagybörzsönyi Evangélikus

32. Imádság mindenkiért - Húsvét: Isten válasza

2020. április 18. - Nagybörzsönyi Evangélikus

cross-1979473_1920_1.jpg

Események megítélésénél sokszor azért futunk holtvágányra, mert azokat önmagukban vizsgáljuk, anélkül, hogy figyelembe vennénk az előzményeket és azt a speciális környezetet, amelyben azok lejátszódnak.

Húsvét eseményével kapcsolatban sokan így jutnak csődbe, mert csak egy rendkívüli, fantasztikus csodát látnak benne, amely kérdések sokaságát veti fel és kételkedésre indít.

Az összefüggések felfedezésében Jézusnak a gonosz szőlőművesekről szóló példázata (Mt 21, 33-41) lehet segítségünkre.

A "Gazda" szőlőjét munkásoknak adja ki, aztán elutazik. Szüret idejére érkezik vissza és elküldi szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyét át a termést. De azok a szolgákat megverték, sőt volt, akit meg is öltek. Ezután a "Gazda" másokat is küldött, de azokkal is ugyanúgy bántak. Utoljára "Fiát" küldte, mert azt gondolta, talán őt megbecsülik. Amikor meglátták ezt mondták maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és legyen miénk az öröksége. Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. A példázat azzal fejeződik be, hogy a "Gazda" a szőlőt másoknak adja ki, akik majd átadják neki a termést.

A "Fiú" története azonban másként folytatódik tovább, nem a példázatban, hanem valóságosan. Isten nagypéntekre húsvét csodájával válaszolt: akit az ember keresztre juttatott, Isten feltámasztotta, Úrrá és Krisztussá (megváltóvá) tette, hogy Fia gyilkosait megmentse!

Isten így válaszolt az ember bűnös lázadására. És mi mit felelünk erre?

Madocsai Miklós

 

Úr Jézus Krisztus! Te meghaltál a kereszten bűneinkért, feltámadtál a halálból, élsz és uralkodsz örökké. Isten téged bízott meg a közvetítés és engesztelés szolgálatával. Kérlek szentelj meg és vezess magadhoz Szentlelkeddel az örökéletre! Ámen.

Melanchton

 

Forrás: Madocsai Miklós - Húsvéti mozaik. Imádságok, versek, mondások, énekek és igehirdetés-részletek. 2002

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyborzsonyiev.blog.hu/api/trackback/id/tr7215622224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása