Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Böjt 3. (Oculi) vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk János evangéliumának 1. fejezetében, a 29. verstől a 34. versig, a következőképpen:

Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

múlt héten megérkezett hozzánk egy általunk rendelt és már nagyon várt gyermekhinta. Ezt a hintát a nappali és az étkező közé, a szemöldökfára rögzítettük egy fém tartó, pontosabban kampós akasztó segítségével. Persze ez a kis hinta könnyen levehető és újra feltehető, és azért választottuk az említett helyet neki, mert jól rá lehet látni a konyhából, ha esetleg nem tudunk éppen a gyermekünk mellett lenni.

A rögzítésnél fontos szempont volt számunkra a biztonság. Amikor az ajtó fölötti szemöldökfához rögzítettük, igyekeztünk jól meghúzni azt a tartót, ami a hintát fogja tartani.

Kedves Testvérek! Azért mesélem el mindezt, mert a mai ige kapcsán két dolog is eszembe jutott: az egyik az Úristen tette, amikor népét kivezeti Egyiptomból, és azon a bizonyos estén bekenik a szemöldökfákat és ajtófélfákat, hogy amikor az Úr átvonul Egyiptomon, meg legyenek különböztetve a héberek házai, és így elkerülje őket a csapás. Az Úr elkészítette a szabadulást népe számára, kiszabadította őket Egyiptomból, a szolgaság földjéről.

A másik fa, amelyik eszembe jutott, pedig maga a keresztfa, amelyben szintén szabadítást szerzett nekünk az Úr, Jézus Krisztusban. Az egész világnak, népének, gyermekeinek. Szeretnénk a mi szemünk fényét biztonságban tudni, ahogyan az Úristen is szeretettel fordul felénk abban a Jézusban, aki igazi biztonságot és szeretetet tud nekünk nyújtani. Üdvösségre vezet Isten kegyelméből. Ő az a Bárány, az Igazi és Egyetlen áldozat, akit Ézsaiás az Úr szolgájaként nevez meg, aki magára vette a mi bűneinket és meghalt értünk. Őt ismeri fel Keresztelő János a mai igében. Bár nem ismerte, de Isten akaratából meglátta és felismerte a Megváltót.

A mai vasárnap Oculi, azaz a szemek, a látás vasárnapja. Akit pedig meg kell látnunk, az pontosan az, akiről János is kijelenti, hogy kicsoda: az Isten Fia, Jézus Krisztus. Nagyon sokszor elveszítjük őt szemünk elől, amikor megszólít minket. Sokszor kizárjuk életünkből, azt az Urat, aki közel szeretne lenni hozzánk és Szentlelkével segíteni igyekszik bennünket. János evangéliumában a látás és vakság, a sötétség és világosság visszatérő jelzők és fontos üzenettel bírnak: akit meglátja a Megváltót és felismeri őt, az világosságban járhat általa. Ez a belső látás pedig nem a mi érdemünk és nem tudjuk kiharcolni cselekedeteinkkel, bárhogyan is szeretnénk. Kegyelemből élünk és imádkozhatunk azért, hogy számunkra is felismerhetővé legyen Jézus Krisztus, akire rá merjük bízni életünket.

A mai vasárnap az Isten Bárányára mutat, aki meghalt bűneinkért. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan mi is bizonyságot tehetünk róla. Ő az, akire rátekintünk nehéz helyzetünkben, ahogyan a bevezető zsoltárunk fogalmazott: „Szemeim az Úrra néznek szüntelen: fordulj felém, és könyörülj rajtam! Lásd meg elesettségemet és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet.” (Zsolt 25) Nem könnyű napjainkban sem elfogadni a minket érő nehézségeket. Nehéz elfogadnunk, hogy ismét be kell zárnunk és bizonytalanok vagyunk arra tekintve, hogy mi lesz virágvasárnap, hogyan tudunk felkészülni az előttünk álló húsvétra. Úgy gondolom, hogy Isten igéje ma is erősít bennünket, amikor Jézus Krisztus áldozatáról és a benne eljött örömhírről hallunk. Ő valóban megváltotta a világot bűneiből és nemcsak akkor, hanem ma is fordulhatunk hozzá imádságban. Ebben a mulandó világban ő az állandó. Ő nem azért jött, hogy eltöröljön minket, hanem azért, hogy megszabadítson bűneinktől.

Kedves Testvérek! Feltehetjük a kérdést, hogy mi a mi feladatunk ezen a böjti úton? Oculi vasárnapján egy olyan ember kerül elénk, aki találkozik Jézussal. Aki meglátja és másokkal is meg akarja láttatni őt. Hasonló lehet a mi feladatunk is: láttassuk meg másokkal is azt a Krisztust, aki minket megszólított, akit felismertünk, akihez hozzátartozunk. Keresztelő János azért keresztel, hogy Jézus ismertté legyen Izrael előtt. Istentől kapott ajándéka volt, hogy felismerte őt, hogy megnyílt a szeme és másoknak is segíteni akart ebben. Nekünk valójában nagyon nehéz lenne Jézust a saját erőnkből ismertté tenni és Isten nem ezt várja el tőlünk, de mégis egész életünkkel tanúskodhatunk róla. Isten azt várja tőlünk, hogy úgy éljünk, hogy Jézus láthatóvá váljon rajtunk keresztül is minden ember előtt. Az Isten Báránya hordozza a világ bűnét és hordozza a mi bűneinket és a mi terheinket. Ezt az örömöt, a benne kapott megváltást és az üdvösség lehetőségét hirdetjük. Azt az Urat, akit megláthatunk. Az ószövetségi prófétákat látóknak nevezték. Olyan ember a látó, akinek van egyfajta különleges képessége, Istentől kapott látása, aki ezzel a látással tud tájékozódni Isten akaratán és képes ebben az értelemben vezetni Isten népét. Az utolsó próféta Keresztelő János, akinek csak akkor nyílik meg a szeme, miután találkozik Jézussal. Hasonlót élünk át az úrvacsora során, amikor a Megváltónkkal találkozunk. Kérdés, hogy felismerjük-e és elismerjük-e a mi Megváltónknak, Szabadítónknak? Jézus megláthatjuk a világ Megváltóját és általa másként tekinthetünk a világra, önmagunkra, embertársainkra. Az életben is többet láthatunk általa. A világosság gyermekeiként élhetünk a világban. Aki pedig egyszer találkozott a Megváltóval, később is szeretné látni, szeretne hozzátartozni. Így vagyunk együtt mi magunk is, gyülekezetként, keresztény egyházként, hogy Jézusra tudjunk mutatni.

Az Úr adja nekünk Szentlelkét, hogy azon a jézusi úton járjunk, amellyel többet és szebbet láthatunk meg mindennél. Ő vezessen minket, hogy Megváltónk áldozata ne merüljön feledésbe, hanem szeretete ragyogjon rajtunk a mi magunk, és a másik ember üdvösségére. Kérjük az Urat, hogy ragadjon meg minket önfeláldozó szeretetével és térítsen meg önzésünkből, hogy minket is szorongasson az ő szeretete, és többé ne önmagunknak, hanem neki éljünk, embertársaink javára. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Te, aki Jézus Krisztusra, az ártatlan Bárányra vetetted a világ bűnét, hogy felszabaduljunk a bűn hatalma alól: tisztítsd meg szívünket minden tisztátalan indulattól, hogy azt cselekedjük, ami helyes, igaz és jó, és mint a te gyermekeid, szeretetben járjunk, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet böjt 2. vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 20. fejezetében, a 20. verstől a 28. versig, a következőképpen:

Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

régebben, amikor még lehetett moziba járni, néhányszor elmentünk, és mindig izgalmas pillanatok voltak, amikor a helyünket kellett foglalni. Bíztunk benne, hogy maradt még olyan üres ülőhely, ahonnan jól lehet látni a filmet, nem ülnek sokan mellettünk, és adott esetben észrevétlenül ki lehet menni a moziteremből.

Hasonló élmény volt mindig, amikor vonattal utaztam Budapestre, a teológiára. Általában többen szálltunk fel Kecskeméten, és a barátokkal, ismerősökkel igyekeztünk olyan helyet, fülkét találni, ahová mindannyian beférünk és nem kell végigácsorogni a több, mint egy órás utat a folyosón. Nem volt mindegy, hogy hova tudtunk ülni, ha egyáltalán le tudtunk valahová.

Zebedeus fiainak anyja szintén jó helyet keres fiainak. Jakab és János jó lenne, ha Jézus közelében maradhatna, és az ő jobbján, illetve balján ülhetne. Ez az ügyeskedés arra vezeti Jézust, hogy szenvedéséről beszéljen, hiszen tanítványainak anyja nem tudja, hogy mit kér tőle. Érdekes látni, hogy az ősibb hagyomány a tanítványoknak tulajdonítja a kérést, nem az anyjuknak, olyan ez, mintha Máté kicsit tompítani akarná felelősségüket.

Jézus szembesíti őket, hogy nem tudják mit kérnek. A király jobbján és balján ülni azt jelenti, mint az ország legrangosabb, legmagasabb tisztségviselőinek lenni. Azonban Jézus dicsőségében részesülni azt jelenti, hogy részesülnek Jézus szenvedésében. Nehéz utat kell bejárniuk ahhoz, hogy részesei lehessenek feltámadásának. Ezért is használja Jézus a kehely kiivásának képét, amellyel máshol is találkozunk. A serleg a rá váró kegyetlen szenvedésekre emlékeztet.

A tanítványok válasza talán nagyon arcátlanul, magabiztosan hangzik. Egyfajta hitvallás ez, hiszen meggyőződéssel mondják. Jézus mindenesetre csak a szenvedésben való részesülést tudja szavatolni tanítványainak. A szenvedésért való jutalmat pedig egyedül az Atya adhatja meg, hiszen Jézus végrehajtója az üdvözítő tervnek, nem az eredője. Tehát apostolainak, tanítványainak azt ígéri, hogy szenvedésében részesülhetnek, ami a hozzá való szoros kötődésüket jelenti. Hangsúlyos, hogy elválaszthatatlan kapcsolat alakul ki azokkal, akik Jézus ügyét magukénak tudják.

Ezután Jézus beszél arról is, hogy más a földi hatalmasságok és a tanítványok élete, szerepe. Ne úgy tekintsenek magukra, mint az elnyomó hatalmasságokra, hanem mint szeretetközösségre őbenne. A népek társadalmakba szerveződnek, azonban a tanítványok közössége, az egyház sokkal inkább egy család, amelyben nincsenek alárendeltek és fölérendeltek, hanem szolgálattevők vannak. Testvérek élnek benne, ahol a szolga nem helyettesítheti Urát. Ez az Úr pedig maga Krisztus, akié az egyház. Ő az Úr szolgája, aki nem azért jött, hogy elveszítsen, hanem azért, hogy megmentsen minket. Megváltott bennünket bűneinkből és vállalta értünk a kereszthalált is. Váltságul adta magát sokakért. Az Atya akarata nyilvánult meg benne.

Kedves Testvérek! Böjt második vasárnapja felhívja a figyelmünket arra, hogy ha sokszor ügyetlenül, esetlenül is fordulunk Jézus felé, bármikor megtehetjük, leborulhatunk el. Zebedeus fiainak anyja is imádkozott fiaiért és jót akart nekik. Szükségünk van nekünk is erre a Krisztusra, akkor is, ha talán félreértjük őt, vagy nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mit szeretnénk. Ő az Úr szolgája, nem az én szolgám, nem a mi szolgánk, hanem Istené. Ő az Atya országát hozta el ebbe a világba, és szabadságot kínál nekünk. Olyan szabadságot, amely nem függ az elvárások sokaságától, a megszokásoktól, függő viszonyoktól. Aki Krisztust követi, új, mennyre nyílt rendben él. Ez a rend másfajta, mint amit a társadalomban tapasztalunk. Jézus is elhív embereket egyházába, hogy egymásnak szolgáljunk. Ő, Isten Fia, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2,7.8)

Neki adunk ma is hálát, hogy értünk is vállalta a megváltás szolgálatát, és engedelmes volt mindhalálig. Kérjük, hogy ébresszen bennünk hitet és engedelmességet, hűséget és jó reménységet, hogy kereszten elhordozott áldozata ne vesszen kárba, hanem üdvösségünk forrása legyen. Így kérjük Szentlelkét, hogy legyen és maradjon mivelünk, hogy méltón szolgáljuk őt és egymást a világban, az mi Urunkért és Megváltónkért, Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus!

Áldunk Téged, hogy te jobban szeretsz minket önmagadnál, és váltságul adtad életedet a világért. Köszönjük ezt a számunkra felfoghatatlanul nagy áldozatot és szeretetet, amelyet csak hittel, kegyelemből tudunk elfogadni. Kérünk téged, Tégy minket is szabaddá önmagunktól, hogy ne keressük a magunk hasznát és dicsőségét, hanem szeretettel szolgáljunk egymásnak a te nevedért. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet böjt első vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 16. fejezetében, a 21. verstől a 27. versig, a következőképpen:

Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a mai igében Jézus kinyilatkoztatja magát. Egyértelművé teszi, hogy ő az Isten Fia, akinek szenvednie kell, akinek meg kell öletnie, de akinek fel is kell támadnia. Ahogyan a lekcióban hallhattuk, ő a mi igazi főpapunk. Olyan főpapunk, aki átérzi erőtlenségünket, aki hozzánk hasonlóan szenvedéseket élt át, azonban ő nem vétkezett, és ártatlanul adta értünk oda magát a golgotai kereszten. Máté evangéliumában ez a Jézus beszél arról, hogy mi fog vele történni, és látjuk, hogy Pétert ezzel teljesen megdöbbenti, aki emberek logikája szerint gondolkozik. Isten akaratának kell érvényesülnie, és Jézus azt tölti be, amikor vállalja mindannyiunkért a kereszthalált. Vállalja értünk a szenvedést ma is, amikor döntés elé állít: őhozzá ragaszkodunk vagy olyan dolgokhoz, amelyek sokak számára értékesnek tűnnek, de mulandóak, tünékenyek. Nem beszélve arról, hogy mit ér az, ha megnyerjük magunknak az egész világot, de lelkünk kudarcot vall? Jézus szól arról is, hogy visszatér majd megítélni a világot, és megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

Jézus esetében mondhatnánk, egy új életszakasz érkezik el. Korábban még ő kérte, hogy tanítványai ne beszéljenek róla Messiásként, de elérkezett az idő, amikor félreérthetetlen utalást tesz arra, hogy kicsoda ő valójában. De nemcsak Jézusnál kezdődött el új életszakasz, hanem a tanítványok életében és így a mi életünkben is. A mi böjti időszakunk vajon milyen változást hoz életünkben? Észrevettük-e Isten tetteit, volt-e olyan, hogy saját erőnkből próbáltuk megoldani a gondjainkat? Mit tettünk, vagy mit nem tettünk, amit meg kellett volna? Számos kérdést feltehetünk, a fontos, hogy feltegyük. A fontos, hogy el tudjunk csendesedni és úgy tudjunk készülni ebben az időszakban is, hogy megpróbálunk többet foglalkozni Isten igéjével, üzenetével. Valaki nagyobb hangsúlyt fektet ilyenkor az imádságra, megint más megvon magától egy olyan dolgot, ami úgy érzi, hogy távolra taszítja őt Istentől. Bárhogyan tegyünk: nem a saját erőnkből, hanem Isten kegyelméből találhatunk rá az ő megtartó szeretetére és cselekedeteink is az ő Lelke által lesznek a hit gyümölcsei. Fogadjuk el az ő megkeresését és a higgyünk abban, hogy velünk van a kétségeink, örömeink, életmódváltozásunk, egy-egy új életszakaszunk során is.

A mai vasárnapunk névadó zsoltárantifónája így szól: „Segítségül hív, és én meghallgatom – így szól az Úr –, vele leszek a nyomorúságában, kiszabadítom és megdicsőítem.” Az Ószövetségben gyakran találkozunk az „Így szól az Úr” kifejezéssel, amely arra utal, hogy Istennek van szándéka velünk, meg kívánja teremteni a kapcsolatot újra és újra Isten és ember között. Isten emellett ismeri a mi aktuális helyzetünket, amit sokszor a nyomorúság határoz meg. A vírus miatti nehézségek, az egyre több rossz hír, hogy egy újabb hullám előtt állunk, netán más nehézség személyes életünkben. A húsvét előtti időszak gyakran talál bennünket valamilyen nyomorult helyzetben, életünk egy-egy nehezebb szakaszában, és most ez különösen érvényes a járvány időszakában. Azonban ki kell hangsúlyoznunk, hogy a húsvét felé vezető úton nemcsak a nyomorúság, hanem az Isten öröme is megtalál bennünket. Az, hogy maga az Úr a kapaszkodó. Az Úr Jézus Krisztus, akit ő váltságul adott sokakért. Aki elítéli azt a sátáni gondolkodást, amely ember szerinti és nem Isten szerinti. Isten akaratát tölti be Jézus, aki az Istenhez való kötődésünket szeretné megerősíteni. Böjt ennek a lelki örömnek és ennek a kapcsolatnak az újbóli megélésének az időszaka is.

Mert Jézus Krisztusban megláthattuk és megláthatjuk Isten szeretetét. Megváltónk nem tartotta meg életét önmagának, hanem vállalta értünk a keresztet és beteljesítette az Atya akaratát, mindvégig engedelmes volt hozzá. Ő a sátán legyőzője. Szentlelkét kérjük, hogy meg tudjuk ismerni keresztjének titkát és állhatatosan tudjunk harcolni bűneink ellen, hogy önfeláldozó szeretettel tudjuk követni Megváltónkat, hogy amikor visszatér megítélni minket, meg tudjunk állni előtte, és kegyelemet nyerjünk színe előtt. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk neked, hogy nem vádolsz és nem kárhoztatsz minket, hanem velünk vagy, és javunkra cselekszel mindent. Add, hogy legyőzzünk minden kísértést, és hívek legyünk hozzád, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai vasárnapra, Ötvened vasárnapjára, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Jakab levelének 3. fejezetében, 13. verstől a 18. versig, a következőképpen:

Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

a mai igében, Jakab levelében, lényegében kétféle bölcsességgel találkozunk. Az egyik bölcsesség a helyes, szelíd bölcsesség, amely a közösség, a gyülekezetek javát szolgálja, a másik pedig olyan bölcsesség, amely inkább kérkedő, és semmit sem ér, ha viszálykodás kíséri, vagy ha irigység van a szívünkben. Ezzel szemben Jakab rávilágít arra, hogy az igazi bölcsesség felülről ered, nem a mi emberi teljesítményünknek köszönhetjük. Jakabnál a bölcsesség fogalma megegyezik azzal, amit Pál a Szentlélek gyümölcseként ír le. Tehát összefoglalhatjuk, hogy igazán az tud bölcsen szolgálni, akit átjár ez a Lélek. Ez a Lélek munkálkodik bennünk, amely a gyümölcsöt továbbadja, és akik ezt elfogadják, további gyümölcsöket teremtenek. Az igazság gyümölcse tehát a példás életet jelenti, amely nem csupán egy egyszerű magatartásforma, értelem vagy bölcsesség, hanem a Lélek által bennünk munkált szelídség és bölcs meglátás, amellyel például közösségünk javát szolgáljuk.

A mai vasárnap, Ötvened vasárnapján nem véletlenül szól hozzánk Isten igéje a bölcsességről. Hetvened vasárnapjától kezdve a húsvét felé irányul a tekintetünk, Jézus Krisztus Urunk halálára és feltámadására, a benne kapott megváltásra. Böjtelő vasárnapok bevezetik a húsvét előtti böjti időszakot, és átgondolásra késztetnek életünket illetően, illetve bűnbánatra indítanak. Feltehetjük a kérdést, hogy látjuk-e Isten kegyelmét Jézus szenvedésében? Fordulópont ez a vasárnap, hiszen a világi ünnepek, farsang után, amely valószínűleg a legtöbb helyen ebben a mostani időszakban nem tartható meg, elindít a böjt felé, egy úgymond újabb felkészülési időszak felé. A mai vasárnap témája: „vakságból isteni bölcsességre.” Vajon hogyan találkozunk a hozzánk lépő Krisztussal és felismerjük-e őt? A fő kérdés, hogy meg akarjuk-e ismerni Isten megmentő szeretetét és kegyelmét, amely valóssággá lett őbenne, az Úr Jézus Krisztusban?

Nagyon érdekes számunkra a mai levélbeli ige, illetve maga Jakab levele. Sokszor hangsúlyozzuk, ahogyan Luther Márton is tette, hogy Jakab levele túl hangsúlyossá teszi a cselekedeteket, miközben Jézus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról nem szól. Azonban ez a levél mégis egy aktív keresztényi életet, illetve annak útját világítja meg. A háttérben ugyanúgy felfedezhető ebben az Úr kegyelme. Jakab kérdéssel hívja fel figyelmünket és gondolkodásra késztet, hogy mit tartunk helyesnek és bölcsnek? Itt még egyszer kijelenthetjük, hogy nem az emberi értelemben vett bölcsességről van szó, hanem a hitben bölcsről. A bölcsesség igazi eredetéről. A szelídség és ez a bölcsesség azáltal lett a miénk, hogy megtapasztaltuk az Úr szeretetét, hogy rácsodálkoztunk Isten csodálatos ajándékára Jézus Krisztusban. Jakab eleve feltételezi azt a hitet, amely alapja Jézus Krisztus Urunkkal való kapcsolatunk. Tehát Luther logikájának fordítottját látjuk, de mindkettő számára fontos a Krisztusban való hit. A páli levelekben hangsúlyosabb a keresztről szóló beszéd, de mindkét esetben az tud a hit gyümölcseiként cselekedni, aki teljes szívvel hisz Krisztusban. Az ember életében megjelenő jó Isten adománya. Nem a mi érdemünk miatt, hanem Isten végtelen szeretete és kegyelme miatt van esélyünk egy új életre, Krisztus követő életre, amely üdvösségre, örök életre vezet.

Őt, a Megváltót kell észrevennünk, akit a vak koldus is meglátott és kért, hogy könyörüljön rajta. A lelki látása megvolt annak az embernek, ezért is változhatott meg élete. Mi sokszor annyi mindent látunk a szemünkkel, de lelki látásunk sötétségben marad. Az Urat kérjük mindenkor, hogy nyissa meg lelki szemeinket és a Lélek által vezéreljen minket, hogy egymásért, a közösségért, és legfőképp őbenne éljünk a világban. Általa teremjük a gyümölcsöket, belőle merítsünk erőt és szeretetet, hogy mások is megláthassák őt és ragaszkodjanak hozzá. Isten megmutatta nekünk a kereszt evangéliumában az ő bölcsességét és üdvözítő erejét. Adja nekünk Szentlelkét, hogy meg ne vessük a keresztről szóló bizonyságtételt, és ne botránkozzunk meg benne, hanem higgyünk és üdvözüljünk általa, a mi Urunkért és Megváltónkért, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hálát adunk neked, hogy Megváltót adtál a világnak, és velünk is megismertetted őbenne a mi Üdvözítőnket. Kérünk, fedd fel és irtsd ki általa bűneinket, hogy lélekben és igazságban imádjunk téged most és örökké. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet Hetvened vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Péter első levelének 2. fejezetében, az 1. verstől az 5. versig, a következőképpen:

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

különleges vasárnap a mai, illetve maga a böjtelő időszak, hiszen csak az evangélikus naptárban maradt meg hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja. Az úgynevezett böjtelő időszak kezdete az 5. századra tehető, amikor a vandálok ostromolni kezdték Rómát. A pápa böjtöt hirdetett, három hét volt még hátra a húsvéti időszakra felkészítő nagyböjtig. A keresztények három vasárnap bejárták Róma templomait, bűnbánati körmenetben. Az ostromlók húsvétra pedig elvonultak. Később a katolikus hagyományból kikerültek ezek a vasárnapok, de az evangélikusban megmaradtak. Bár sokszor ilyenkor tartják a farsangi időszakot, bálokat is, fontos tudatosítanunk, hogy nálunk, egyházunkban, ez egyben bűnbánati időszak is.

Napjainkban talán sokkal inkább befelé tudunk fordulni, hiszen a járványhelyzet miatt nem lehetséges, hogy a korábban megszokott életünket éljük. Ez a bűnbánati időszak felkészít bennünket, hogy a jövőre tekintsünk, és arra, aki jövőnk záloga: az Úr Jézus Krisztusra.

A felolvasott ige Péter apostol egyik levelében található, amelyben Péter római provinciában élő keresztényeknek üzen, nekik címzi levelét. Olyan közegben élő keresztényeknek, ahol a hellenizmus volt uralkodó és ott lettek Krisztus követőkké. Nem lehetett könnyű megmaradni ilyen körülmények között, a keresztényeknek bátorításra és kitartásra van szükségük. Emellett útmutatás Péter levele, amely arra a hitre biztat, amely önzetlen és őszinte, mint egy kisgyermek. Istent merjük gyermeki bizalommal megszólítani, rátekinteni. Szeretetben igyekezzünk rá hasonlítani, arra az Úrra, aki jót szeretne nekünk, embereknek. Növekedhetünk a hitben, fejlődhetünk, mint Isten gyermekei. A levél főként fiatal gyülekezeteket, újszülött keresztényeket szólít meg, akik útmutatásra szorulnak.

A levél első címzettje öt kis-ázsiai gyülekezet, akik Jézus Krisztusnak való engedelmességre vannak rendelve. Azonban az, hogy Jézus Krisztus vérével meghintett választottak, még nem jelenti azt, hogy nem kell növekedniük, hogy automatikusan kész tanítványokká lettek volna. Időre van szükségük, hogy olyan tanítványokká legyenek, akik tanúságot tudnak tenni az Úr Jézus Krisztusról. Péternek és tanítványainak is szüksége volt időre és a Feltámadottal való találkozásra. Ez az idő és odafigyelés azért szükséges, hogy el tudjon mélyülni a kapcsolatuk, hogy hitük és szeretetük növekedjen. Időre van szükségünk, akárcsak egy újszülöttnek, ahogyan az igében hallhattuk. Még nem kész, gondoskodásra és segítségre van szüksége, hogy növekedni tudjon. Ebben az értelemben fontos számunkra a lelki tej, a lelki táplálék. A gondozás, ápolás feladata a gyülekezethez tartozik, akiknek szintén felelősségük van abban, hogy a hit ne halványodjon el, hanem megerősödjön, egyáltalán megmaradjon.

Isten gyermekének tehát ugyanúgy növekednie kell, függetlenül attól, hogy hány éve ülünk a templompadban. A követésnek, gondoskodásnak és fejlődésnek pedig meg lesz a maga gyümölcse. Lelki cselekedet a az igazság iránti engedelmesség, a képmutatás nélküli testvérszeretet, és az agapé, az isteni megmentő szeretet, az agapé is. Az Úr jósága ez a lelki eledel, lelki táplálék, a tej fogalma erre irányul.

Egyik konfirmandus táborban említette az egyik részt vevő lány, hogy ők igazi tejet árulnak, nem olyat, mint amit sokszor a boltokban kapni, amelyek fel vannak hígítva. Mennyi minden fel van hígítva vízzel! Nemcsak a boltokban, az élelmiszerekben, de a mi életünkben is. Nem tudunk önmagunk erejéből jól cselekedni, de hittel, kegyelemből kérhetjük, hogy az Úr Lelke adjon nekünk erőt ahhoz, hogy mégsem csupán felhígult keresztyének, hanem a lelki tejre vágyakozó, lelki eledellel élő testvérek legyünk.

A mindenható Isten az ő egyszülött Fiát adta miértünk, mert ő nem akarta a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ő kegyelmével megszólít és elhív bennünket, mi pedig nyitott szívvel elfogadhatjuk őt. Azonban figyelnünk kell az ő hangjára, igéjére, a növekedésre, amelynek részesei lehetünk. Odafigyelhetünk egymásra ebben a közösségben is, ahová az Úr elhelyezett bennünket. Jézus Krisztusban utat nyitott nekünk az üdvösségre, a kérdés, hogy el tudunk-e határozni magunkat mellette? Ő elköteleződött mellettünk és Isten lehajolt benne hozzánk, egészen közel. Az Úr Jézus Krisztusban, aki vállalta értünk a szenvedést, a halált is. Az Ő Szentlelke kísérjen bennünket egész életünkben, hogy józanul tudjunk élni a világban, és rátekintve tudjunk készülni ebben a böjtelő, régi böjti időszakban. Adja az Úr, hogy őszintén tudjuk szeretni egymást, embertársainkat, Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus!

Te önmagadat adtad a világért, hogy életünk és boldogságunk legyen. Vonj minket magadhoz Szentlelkeddel, hogy egészen neked szenteljük önmagunkat, és neked szolgáljunk testünkkel, lelkünkkel, most és örökké. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet Vízkereszt ünnepe után utolsó vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mózes második könyvének 24. fejezetében, a 12. verstől a 18. versig, a következőképpen:

Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat. Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére, ezt mondta a véneknek: Maradjatok itt, amíg visszatérünk hozzátok! Áron és Húr itt lesz veletek. Akinek vitás ügye lesz, forduljon hozzájuk! Amikor fölment Mózes a hegyre, felhő borította be a hegyet, mert az ÚR dicsősége ereszkedett rá a Sínai-hegyre. Hat napig borította azt felhő, majd a hetedik napon magához szólította Isten Mózest a felhő közepéből. Az ÚR dicsőségének látványát olyannak látták Izráel fiai, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán. Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

vízkereszt utolsó vasárnapjával a karácsonyi ünnepkör végéhez közeledünk és hamarosan belépünk a böjtelő időszakába, a húsvéti ünnepkörbe. Vízkereszt az egyház legősibb ünnepe és benne elénk tárul a földi és égi dicsőség közötti határvonal, amely a mai igében is megjelenik. Az Egyiptomból kiszabadult nép a Sínai-hegyhez ér, ahol Isten szövetséget ajánl népének. Láthatunk és elképzelhetünk égi jeleket, amelyek az Úr rejtett és dicsőséges megjelenését hirdetik: tűz jelenik meg a hegyen, földi fények és morajlás kíséri a találkozást. Felhő borította be a hegyet, majd az Úr magához rendelte Mózest és átadta neki a Tíz igét vagy Tízparancsolatot, amely az Istennel és emberekkel való viszonyukat, együttélésüket segíti. Az Úr akarata, törvénye jelenik meg benne, illetve az együttélés szabályai. A nép válasza pedig igen erre a szövetségre, ezekre a feltételekre. Mózes negyven nap és negyven éjjel maradt ott a hegyen. A negyvenes szám az önmegtartóztatásnak, a böjtnek és a nélkülözésnek is a száma. Ez a felkészülés ideje, az az idő, ami után a törvényt be is kell tölteni. További próbatételek fognak következni. Emellett Mózes értesül a szent sátor és a papság intézményének tervéről is, ami szintén fontos szerepet játszik a nép életében.

Kedves Testvérek! Úgy gondolom, hogy két fontos mozzanatot emelhetünk ki a mai vasárnapra Isten igéjéből: egyrészt az Úr közelségét, a vele való találkozást, másrészt a törvényt, a parancsolatokat, amely az ember boldog együttélésének alapja. Az Úr egyszerre transzcendens és immanens, hiszen közel jön az emberhez, vannak, akik megtapasztalhatták dicsőségét, még ha színről-színre nem is láthatták, ugyanakkor távoli is, hiszen ember nem láthatja meg őt, csak amennyire kinyilatkoztatja magát életünkben. Azonban jól tudjuk, hogy Isten közel jött hozzánk Jézus Krisztusban. Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember, közöttünk volt és átadta Isten szeretetét. Vízkereszt ünnepén, epifánia ünnepén az ő megjelenésére és a benne megjelenő Isten dicsőségére került hangsúly, ahogyan a mai napon is. Ő nem egy távoli, megfoghatatlan valaki. Ugyan mi már szemünkkel nem láthatjuk és nem hallhatjuk úgy őt, mint egykor a tanítványok, de nincs távol tőlünk. Keres bennünket és imádkozhatunk hozzá. Általa van utunk az Atyához is. Egyszerre tűnik távolinak, mégis egészen közellévő Úr, aki szeretetével kíván segíteni bennünket. A törvényt és a parancsolatokat ő töltötte be. Jézus Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse. A törvény és az evangélium egyaránt fontos része életünknek. Még azok számára is, akik talán keresők vagy nem tartoznak semmilyen közösséghez. A törvényen keresztül mégis egy olyan tükörbe nyerünk bepillantást, amely rádöbbent arra, hogy egyedül képtelenek vagyunk betölteni azt. Isten irgalmára és Krisztus kegyelmére szorulunk mindannyian. Arra az Úrra, aki nem eltörölni, hanem megmenteni jött a bűnös embert.

A lekcióban hallottuk Jézus megdicsőülését. A tanítványoknak jó Jézus közelében lenni. A textusban a Tízparancsolattal és a nép várakozásával találkozunk, akik igent mondanak a szövetségre, Isten szeretetére, aki népévé választja őket. Isten ránk is igennel szavazott, az Úr Jézus Krisztusban. Mi is tanítványok lehetünk, akik Krisztushoz tartoznak, akik igent mondanak az ő megkeresésére. Mi is népe lehetünk, Krisztus egyházának tagja. Istent imádhatjuk, ami a keresztyén ember egyik kiváltsága. Isten népe között lakott, Izraelnek olyan szent helynek kellett lennie, ahol az Isten lakhat. Más nép nem mondhatta el magáról, hogy velük él az Istenük.

A mi életünkben ugyanígy jelentősége van annak, hogy meg tud-e szállni az Úr, hogy hagyunk-e helyet Jézusnak életünkben. Isten olyan embereket keres, akik lélekben és igazságban tudják szolgálni őt. Hitéletünk is egyfajta formálódáson esik át, egyfajta fejlődés mutatkozik meg benne, amikor Istennel való kapcsolatunkról beszélünk. Növekednünk kell az Úrral való tapasztalatunkban. A mai ige ebben is beszédes, hiszen az embereknek a hegy lábánál kellett várakozniuk az Úr szavára, Mózes, Áron, Nádáb és Abihú a hetven vénnel együtt közelebb mehettek, hogy találkozzanak az Úrral, de azután Mózes és Józsué mehetett még feljebb. Végül Mózes volt az, aki még ennél is tovább, még feljebb mehetett és láthatta Isten dicsőségét.

Kedves Testvérek! Mi nem egy távoli, mennydörgő hegyhez közelíthetünk, nem egy távoli, ijesztő helyre hív az Úr, hanem az ő házába, az Úr Jézus Krisztusért. Ő megmutatta nekünk szeretetét és dicsőségét Krisztusban. Az ő keresztjében rejtette el az Úr szeretetének mélységét, hogy őt kövessük önfeláldozó szeretettel. Őbenne részesülhetünk az örök élet dicsőségében. Hálát adunk mennyei Atyánknak ezért a szeretetért. Adja az Úr Szentlelkét, hogy meg ne tévesszen bennünket Jézus szolgai formája, hanem benne Isten emberszeretetének jelét lássuk: őt lássuk és őt kövessük, és őt dicsőítsük meg szolgáló szeretetünkkel. Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus!

Te ismered szívünket, és tudod, milyen nehezen tűrjük, hogy nem látásban, hanem hitben kell járnunk. Hiszünk, Urunk, de légy segítségünkre, amikor hitetlenkedünk, és csak annyit mutass meg erődből, hogy már most eljussunk a hit bizonyosságára, egykor pedig örök dicsőséged látására. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Vízkereszt ünnepe után 2. vasárnap az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Mózes ötödik könyvének 30. fejezetében, a 11. verstől a 15. versig, a következőképpen:

Mert ez a parancsolat, amelyet ma megparancsolok neked, nem túl nehéz a számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt inkább nagyon is közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt! Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

nem mondok újat, ha azt mondom, hogy életünk döntések sorozata. Akár tisztában vagyunk egy-egy döntés következményeivel, akár nem, mégis időnként rákényszerülünk, hogy lehetőleg időben, döntsünk valami mellett, vagy valami ellen. Az utóbbi hetekben egyre többet hallunk és olvasunk arról, hogy döntenünk kell egészségi állapotunkról is: regisztrálunk a vakcinára vagy sem, kivárunk vele még egy picit vagy sem? Nehéz döntésről van szó, hiszen nem vagyunk virológusok, járványügyi szakemberek. Azonban mindannyiunknak, úgy gondolom, egy a célja: hogy az életet válasszuk, az élet mellett döntsünk. Ahogyan a mai ige is rámutat, az életet logikus választanunk. Alapigénk esetében az Istennel való életről van szó, illetve a Jézus Krisztusban adatott üdvösségről. Isten képére teremtettünk, tehát van szívünk és van akaratunk, hogy érezni és dönteni tudjunk. Vannak lehetőségeink. Más esetben sokszor szajkózzuk, hogy ki kell használni az adandó alkalmat, meg kell ragadni a lehetőségeket. Üdvösségünk érdekében vajon megtesszük-e ugyanezt? Fontos-e egyáltalán számunkra az az üzenet, amellyel a Szentírás megszólít minket? Isten igéje élő és ható, és a textusban azt is látjuk, hogy az Úr nem rakott ránk nagy terhet. Elérhetővé vált mindenki számára. Nem kell felmennünk a mennybe, mert ő közénk jött Jézus Krisztusban. Benne megtapasztalhatóvá vált az Atya szeretete, és napjainkban is megélhető és befogadható, hittel, kegyelemből. Nem valami csodálatos cselekedetet vár a tőlünk az Atya, hanem hűséget és benne való bizalmat. A nép is választás előtt állt: áldást vagy átkot, életet vagy halált választ. Ha ezt így kimondjuk, feltesszük ezt a kérdést, valószínűleg mindenki az életet választaná. Jézus Krisztusban mi is új lehetőséget kaptunk az életre, az üdvösségre. Választhatunk, reagálhatunk többféleképpen az ő megkeresésére. Azonban az Úr kijelenti, hogy minden elkészíttetett számunkra. Regisztrálunk vagy sem Isten örök életet adó szeretetére?

A mai vasárnap üzenete röviden úgy foglalható össze, hogy amit Isten kér tőlünk, nem egy megfoghatatlan dolog, nem egy megfoghatatlan parancsolat, hanem már megtörtént esemény, Isten szeretete. A parancs tehát a szeretet, ami nem megfoghatatlan. Isten szeretete látható és megtapasztalható a világban, a teremtésben, személyes életünkben, a tragédiákban és az örömökben, és magában Jézus Krisztusban.

Hogyan tájékozódhatunk Isten akaratán? Az igén keresztül, amely a szájban és a szívben van. Isten igéje eljut hozzánk, és arra vár, hogy életünkben tettekké alakuljon. A zsidó gondolkodásban a száj a hitvallás eszköze. A szív a gondolkodás központja, az ember legbelső világát jelenti. Kultúrájukban fontos szerepe van a történeteknek, a mesélésnek. Azzal, hogy a mai ige azt mondja, az Isten igéje a szánkban és szívünkben van, a további közelséget fogalmazza meg. Nem valami távoli dolgot adott nekünk az Isten, hanem olyat, amely egész életünket meghatározza. Amelyről hitvallást tehetünk. Nemhogy nem megfoghatatlan és nehéz, amit parancsol, hanem bennünk van.

Kedves Testvérek! Arra kapunk felhatalmazást, jobban mondva azt a parancsot kapjuk, hogy Isten igéje, amely maga a Szeretet, bennünk van, és róla tegyünk bizonyságot. Egészen közeli tapasztalat, amely tettekké kívánkozik válni. Isten igéje nem csupán beszéd, hanem tett, bizonyságtétel, tapasztalat. A kérdés, hogy szeretjük-e Istent és észrevesszük-e a hozzá tartozásunkat?

Olyan határon állunk, amely az élet vagy a halál felé vezet. Aki szereti Istent, annak jó élete lesz és bemehet az ígéret földjére. Ha szeretjük Istent, a jót választjuk, amely az életet jelenti. Hiszen ő egészen közel jött hozzánk Jézus Krisztusban és általa új életet nyertünk. Nem kell Isten előtt jobbnak mutatnunk magunkat, mint amilyenek vagyunk, hiszen nem is vagyunk képesek erre. Törekedhetünk a jóra, de ne higgyük, hogy saját teljesítményünk vagy érdemeink előrébb visznek üdvösségünk ügyében. Nem a nagy tettek, hanem valójában a Krisztushoz tartozásunkban van örök életünk és üdvösségünk. Az ige ugyan tettekké kíván válni, de ez nem a mi erőnkből valósul meg, hanem azért, mert Jézus Krisztushoz tartozunk. A tettek önmagában csak tettek maradnak, de ami a mai igében megjelenik, az Isten akaratának cselekvése és szeretetének megélése, továbbadása, az Úr Jézus Krisztus által. Annak az igének, ami bennünk van, kegyelemből. Nem kell felmennünk az Úrhoz, hogy megváltsuk magunkat és megváltoztassuk életünket, hiszen nem is tudnánk megtenni. De ő lejött, közel jött hozzánk Jézusban. Ővele könnyen dönthetünk, mert nem idegen és nem nehéz az a Szeretet, amelyről az ige beszél. Az Úr Lelke pedig velünk van, hogy igéjét hallgatva és szeretetét megtapasztalva akarata szerint éljünk és szolgáljunk a világban, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Megismerhetővé tetted, sőt szívünkbe írtad akaratodat. Jézus Krisztus által megmutattad törvényed érvényességét és felelősségünket. Munkáld bennünk, hogy életünk akaratodat szolgálja: készek legyünk minden jóra, azt tegyük, ami kedves előtted, és dicsőítsünk téged itt a földön és az örökkévalóságban. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet az esztendő első vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 18. fejezetében, az 1. verstől az 5. versig, a következőképpen:

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Gary Chapman egyik könyvében sokat olvashatunk arról, hogy a szülők milyen példát mutatnak a gyermekeknek, és hogy a gyermek sok mindent megért szavakból is, de valójában akkor adunk jó mintát nekik, ha a szavak mellett a tetteinkkel, viselkedésünkkel is alátámasztjuk az elhangzottakat. Ráadásul nemcsak a gyermekek tanulnak tőlünk, hanem mi magunk is tanulunk a gyerekektől. Az író szerint, ha a gyermeket szeretnénk becsületes, alázatos, bölcs embernek nevelni, akkor nekünk sem szégyen gyakorolnunk mindezeket az erényeket és példát mutatnunk nekik. Mi is követünk el hibákat, nem baj, ha látják ezt, és nem baj, ha bocsánatot kérünk tőlük. Így ők is megtanulnak majd bocsánatot kérni, alázatosak lenni. Könnyebb lesz a kapcsolataikat ápolni és tisztában lesznek saját hatásukkal a másik ember irányába.

A mai igében – úgy gondolom – a kulcsszó az alázat. Jézust a tanítványok kérdezik arról, hogy ki a nagyobb. A korabeli ember úgy gondolkodott, hogy mindent rangsorolt, aszerint képzelt el, hogy kinek, milyen rangja van, még az étkezéseket is úgy szervezték meg. Fontos volt nekik ez a rangsorolás, hiszen úgy vélték, hogy az Isten országában is ilyen rangsorban lesz helyük.

Talán nem is áll tőlünk ez a kép olyan távol, hiszen mi magunk is nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmunkban elfoglalt helyünk hangsúlyozására, kincseket gyűjtünk, amellyel talán kimagaslunk a többiek közül és úgy gondoljuk, hogy eszerint részesítenek majd bennünket tiszteletben, vagy lesz előnyünk a mennyben. Azonban Jézus ennek pont az ellenkezőjére mutat rá: olyanoké az Isten országa, akik olyanok, mint a gyermekek. Akik kiszolgáltatottak, akik el tudják fogadni az ajándékot, sőt vágynak a megajándékozottságra. Isten országában nem a társadalmi rangunk és az összegyűjtött kincseink számítanak, hanem az számít, hogy ki, hogyan tudja elfogadni Isten ajándékát és ki az, aki képes alázatos lenni. Az alázat pedig nem azt jelenti, hogy megalázkodunk mások előtt. Az alázat Jézus szavai szerint azt jelenti, hogy fogadjuk el alá- és fölérendelt viszonyunkat az előtt, aki teremtett minket. Aki életet adott nekünk és aki fenntart mindent.

A félreértés alapja az lehetett, hogy a törvényeket betartva úgy gondolták a tanítványok is, hogy előnyösebb helyzetbe kerültek Isten előtt. Azonban ez egy hamis biztonságérzet ad. Jézus ellenáll a törvényeskedés minden formájának, minden érdemszerző cselekedetnek. Az itt olvasható gyülekezeti szabályok az érvényesülési vágy ellen szólalnak fel. Egyedül Istené a dicsőség és az érdem, ő az, aki kegyelmével átkarol minket. Önmagunk erejéből nem tudjuk jobbnak mutatni magunkat őelőtte, és Isten országában nem úgy működnek a dolgok, ahogyan a tanítványok elképzelték, vagy ahogyan mi, a ma tanítványai, elképzeljük. Jézus arra biztat, hogy merjünk kisgyermekek lenni, amikor Isten kezébe tesszük le életünket és gyermeki bizalommal fordulunk felé. Valójában nem mi fordulunk oda hozzá, hanem ő hajolt le hozzánk Jézusban, és benne megmutatta szeretetét. Jézus pedig olyanokat állít példaként elénk, akik semmivel sem tudnak kiérdemelni semmit, hiszen se személyiségi jogaik, se tulajdonuk nincsen. Ez megerősíti a már elhangzottakat: Isten szeretetét és az ő országát azok láthatják meg, akik nem a földi kincseikbe és saját kegyességükbe kapaszkodnak, hanem az Úr szeretetébe. Más nézőpont Isten nézőpontja. Amikor elbíznánk magunkat, akkor az igében újra alázatra való felhívással találkozunk. Merjünk hitben olyanok lenni, mint kisgyermekek. Ahogyan a szülő tanítja gyermekeit és tanul is tőlük, úgy Isten irányában is észre kell vennünk, hogy betarthatunk bármit, tanulnunk kell elfogadni az Isten szeretetét. Mert nem mi vagyunk a kezdeményezők, de alázattal az Úrhoz tartozhatunk, az ő mennyei országában.

A mai vasárnap témája: alázzátok meg magatokat Isten keze alatt! Isten országában nem az a fontos, ami számunkra annyira fontos. A mennyek országa pedig nem csupán az eljövendő Isten országára vonatkozik, hanem a jelenben élő gyülekezetre is, mint amely az Isten országának mintegy előképe és megelőlegezése. Tehát már a jelenben meg kell aláznunk magunkat Isten keze alatt és a tőle kapott szeretettel élhetünk a gyülekezet közösségében, s azon a helyen, ahová az Úristen helyezett el bennünket. Önhittségünk és önzésünk sokszor félrevezet bennünket, de bízunk az abban a Jézusban, aki mindig kísér bennünket életünk útján. Talán nem vesszük észre, de láthatatlanul is velünk van, hogy kísérjen egész életünkben, ebben az évben is. Őt kérjük a mai alkalmunkon is, hogy tanítson minket alázatra és szeretetre, adjon nekünk bölcsességet és békességet az ő közelében. Ő, aki vállalta értünk a kereszthalált és feltámadt megigazulásunkra, vezessen minket kegyelmével azon az úton, amely út az Atyához, az ő országába vezet. Megnyugvást és örömöt nyerünk tőle, attól az Úrtól, aki alázatos volt, aki alázatosan jött ebbe a világba, és aki alázatosan viselte a szenvedést, miértünk. Az Úr Jézus Krisztus adjon nekünk erőt és bátorságot, hogy már ebben a földi életben merjünk alázatosak és nyitottak lenni, mint egy kisgyermek, így fogadva el a hit ajándékát és szeretettel tekintve a gyülekezet közösségére. Igazi alázattal láthatjuk meg az Úr Jézus Krisztus dicsőségét. Kérjük Szentlelkét, hogy ma és mindenkor legyen mivelünk, hogy egész életünkkel róla tegyünk bizonyságot. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Urunk és Üdvözítőnk!

Te tudod, mennyire elégedetlen és aggodalmaskodó a mi szívünk. Láttasd meg velünk, hogy elég nekünk a te kegyelmed. Erősítsd meg szívünket, hogy mindennél jobban ragaszkodjunk hozzád, és hálával dicsérjünk téged. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet a mai napra, Vízkereszt ünnepén, az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Királyok első könyvének 10. fejezetében, az 1. verstől a 9. versig, a következőképpen:

Sába királynője hallotta a hírét Salamonnak és az ÚR nevének, ezért eljött, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel. Megérkezett Jeruzsálembe igen tekintélyes kísérettel és tevékkel, amelyek balzsamot, igen sok aranyat és drágakövet hoztak. Elment Salamonhoz, és beszélt vele mindenről, amit kigondolt. De Salamon megfelelt minden szavára; nem volt egyetlen olyan rejtvény sem, amelyikre a király ne tudott volna megfelelni. Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát, amelyet építtetett, az asztalán levő ételeket, az udvari emberek ülésrendjét, a felszolgálók magatartását és öltözetét, pohárnokait, valamint égőáldozatát, amelyet az ÚR házában szokott bemutatni, még a lélegzete is elállt, és ezt mondta a királynak: Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Még a felét sem mondták el nekem: bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azokat a híreket, amelyek hozzám eljutottak. Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat! Áldott legyen Istened, az ÚR, aki kedvét lelte benned, és Izráel trónjára ültetett! Mivel az ÚR örökké szereti Izráelt, azért tett királlyá téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

hiszem, ha látom. Sokszor halljuk ezt a mondatot és valljuk be, időnként mi magunk is úgy gondoljuk, hogy csak akkor igazi, valódi valami, ha látjuk, érezzük, megtapasztaljuk. Az motivál bennünket egy-egy látogatás, utazás során is, hogy meg akarjuk nézni, amiről mások azt mondták, hogy csodálatos, káprázatos, leírhatatlan.

Vízkereszt ünnepén a napkeleti bölcsek útnak indultak a csillagot megpillantva. A mai napon három dolgot szoktunk említeni epifániával kapcsolatban: a napkeleti bölcsek látogatását Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését, illetve a kánai menyegzőn tett jézusi csodát. Lekciónkban a napkeleti bölcsekkel történtek hangzottak el, és belegondolva helyzetükbe, ha mi magunk is felismernénk a jelet, bizonyára izgatottan indulnánk el, hogy találkozzunk a világ Megváltójával. Hittek, és látni is szerették volna a Megváltót. Sába királynője és a napkeleti bölcsek is hírt kapnak Isten cselekvéséről. Ez a hír cselekvésre ösztönözte őket, elindultak, hogy megbizonyosodjanak róla, utánajártak, hogy igaz-e. Hosszú utat tettek meg, de nem számított, ahogyan az sem, hogy drága ajándékot vigyenek. Az volt számukra a legfontosabb, hogy meggyőződjenek a valóságról, az igazságról. Eszünkbe juthat Tamás is, az a tanítvány, aki azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy Jézus ott volt a tanítványok között, amíg meg nem érintheti sebeinek helyét. Végül hitetlen Tamásból hívő lesz, hiszen felismeri a hozzálépő Krisztust. A mai igehirdetési alapigében, az Ószövetségben hasonló pillanatnak lehetünk tanúi Salamon királyságával kapcsolatban: Sába királynője annyi mindent hallott Salamonról, szerette volna saját szemével látni és saját eszével megtapasztalni, hogy tényleg igaz-e, amelyet Izraelről hallott. A mai igében látjuk a választ: „Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam.” Emellett áldja Izrael Istenét, akit ugyan nem ismerhet és nem fogadott el Istenének, hiszen ők úgy gondolták, hogy minden területnek megvan a maga istene, mégis megérezte, hogy az Úr kedvét lelte Salamonban, hogy királlyá tette őt és így gondoskodik népéről. Hazaérve a királynő valószínűleg saját istenéhez fog továbbra is imádkozni, de a kitartása mindenképp példaértékű, hiszen körülbelül 1500 mérföldet tett meg, hogy lássa Salamon dicsőségét, és hallja az ő bölcsességét. Emellett persze kereskedelmi megállapodásról tárgyalt Salamonnal. Azonban a napkeleti bölcsekkel együtt fontos dologra lelt rá, illetve bizonyosodott meg: kiderült számára is, hogy Isten szeretete áll az események mögött, Isten az emberek boldogságát akarja.

Kedves Testvérek! Salamon országa és dicsősége fény és világosság volt a többi nép számára. Istennek köszönhették mindezt. Kereskedelmi útvonalaik sokat segítettek a gazdaságuknak, de az idegen áramlatok és gondolatok ártottak nekik. Meg kellett volna maradniuk saját hitükben, de maga Salamon is idegen feleségek bálványimádatának hatása alá került és ezzel hibát követett el. A körülöttük élő népek nem ismerték az egyetlen Igaz Istent. Salamonnak és népének hűségesen ki kellett volna tartania Uruk és Istenük mellett.

Vízkereszt ünnepén feltehetjük a kérdést: vajon a bölcsekhez és Sába királynőjéhez hasonlóan kihasználjuk-e az adandó lehetőséget, hogy meglássuk Isten mérhetetlen szeretetét, és a ma tanítványaiként Krisztushoz tartozzunk, hogy felismerjük a Feltámadottat életünkben? Vagy elfordulunk az Úrtól, netán lemaradunk a Krisztussal való közösségről, ahogyan sokan tették, hiszen nem becsülték meg őt? Vajon érezzük-e a késztetést, hogy szeretnénk találkozni vele, hogy olyan jó lenne beengedni életünkbe a minket is megszólító Jézust?

Az igazi világosság Jézus Krisztus, aki eljött ebbe a világba. Ő világosít meg mindannyiunkat. Azonban Sába királynőjével ellentétben el kell köteleződnünk mellette. Bár a királynő is elismerte mindazt, amit Salamon királyságában látott, nem tett bizonyságot Istenbe vetett hitéről. Tamásnak is látnia kellett az Urat, hogy higgyen. A napkeleti bölcsek elindultak a világ Világossága felé. Mi vajon elindulunk-e? Előttünk van-e Isten igéje, amikor az Úr Jézus így szólt Tamáshoz: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (Jn 20,29).

Adja az Úr, hogy az ő világosságának hordozói legyünk a világban. Jézus Krisztusban a tökéletes szeretet napja kelt fel, és az igaz élet jelent meg: kérjük, hogy űzze el a mi életünkből is a bűn sötétségét, és vigye bennünk győzelemre az igaz életet és a tiszta szeretetet. Istenünk nem hagyta a világot elveszni bűneiben, hanem elküldte értünk egyszülött Fiát a világ világosságául. Ragyogjon fel számunkra is Krisztus, hogy meglássuk őt és megbánjuk bűneinket, és örvendezve éljünk az ő világosságában. Ámen.

Imádkozzunk! Drága mennyei Atyánk!

Köszönjük, hogy megszántad a bűn sötétségéből szenvedő világot, és elküldted számára az életet adó Világosságot. Ébressz minket új élere, hogy a világosság fiai legyünk: örömmel szolgáljunk neked, és szeretettel munkáljuk embertársaink javát, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet az esztendő első vasárnapján az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 18. fejezetében, az 1. verstől az 5. versig, a következőképpen:

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Gary Chapman egyik könyvében sokat olvashatunk arról, hogy a szülők milyen példát mutatnak a gyermekeknek, és hogy a gyermek sok mindent megért szavakból is, de valójában akkor adunk jó mintát nekik, ha a szavak mellett a tetteinkkel, viselkedésünkkel is alátámasztjuk az elhangzottakat. Ráadásul nemcsak a gyermekek tanulnak tőlünk, hanem mi magunk is tanulunk a gyerekektől. Az író szerint, ha a gyermeket szeretnénk becsületes, alázatos, bölcs embernek nevelni, akkor nekünk sem szégyen gyakorolnunk mindezeket az erényeket és példát mutatnunk nekik. Mi is követünk el hibákat, nem baj, ha látják ezt, és nem baj, ha bocsánatot kérünk tőlük. Így ők is megtanulnak majd bocsánatot kérni, alázatosak lenni. Könnyebb lesz a kapcsolataikat ápolni és tisztában lesznek saját hatásukkal a másik ember irányába.

A mai igében – úgy gondolom – a kulcsszó az alázat. Jézust a tanítványok kérdezik arról, hogy ki a nagyobb. A korabeli ember úgy gondolkodott, hogy mindent rangsorolt, aszerint képzelt el, hogy kinek, milyen rangja van, még az étkezéseket is úgy szervezték meg. Fontos volt nekik ez a rangsorolás, hiszen úgy vélték, hogy az Isten országában is ilyen rangsorban lesz helyük.

Talán nem is áll tőlünk ez a kép olyan távol, hiszen mi magunk is nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmunkban elfoglalt helyünk hangsúlyozására, kincseket gyűjtünk, amellyel talán kimagaslunk a többiek közül és úgy gondoljuk, hogy eszerint részesítenek majd bennünket tiszteletben, vagy lesz előnyünk a mennyben. Azonban Jézus ennek pont az ellenkezőjére mutat rá: olyanoké az Isten országa, akik olyanok, mint a gyermekek. Akik kiszolgáltatottak, akik el tudják fogadni az ajándékot, sőt vágynak a megajándékozottságra. Isten országában nem a társadalmi rangunk és az összegyűjtött kincseink számítanak, hanem az számít, hogy ki, hogyan tudja elfogadni Isten ajándékát és ki az, aki képes alázatos lenni. Az alázat pedig nem azt jelenti, hogy megalázkodunk mások előtt. Az alázat Jézus szavai szerint azt jelenti, hogy fogadjuk el alá- és fölérendelt viszonyunkat az előtt, aki teremtett minket. Aki életet adott nekünk és aki fenntart mindent.

A félreértés alapja az lehetett, hogy a törvényeket betartva úgy gondolták a tanítványok is, hogy előnyösebb helyzetbe kerültek Isten előtt. Azonban ez egy hamis biztonságérzet ad. Jézus ellenáll a törvényeskedés minden formájának, minden érdemszerző cselekedetnek. Az itt olvasható gyülekezeti szabályok az érvényesülési vágy ellen szólalnak fel. Egyedül Istené a dicsőség és az érdem, ő az, aki kegyelmével átkarol minket. Önmagunk erejéből nem tudjuk jobbnak mutatni magunkat őelőtte, és Isten országában nem úgy működnek a dolgok, ahogyan a tanítványok elképzelték, vagy ahogyan mi, a ma tanítványai, elképzeljük. Jézus arra biztat, hogy merjünk kisgyermekek lenni, amikor Isten kezébe tesszük le életünket és gyermeki bizalommal fordulunk felé. Valójában nem mi fordulunk oda hozzá, hanem ő hajolt le hozzánk Jézusban, és benne megmutatta szeretetét. Jézus pedig olyanokat állít példaként elénk, akik semmivel sem tudnak kiérdemelni semmit, hiszen se személyiségi jogaik, se tulajdonuk nincsen. Ez megerősíti a már elhangzottakat: Isten szeretetét és az ő országát azok láthatják meg, akik nem a földi kincseikbe és saját kegyességükbe kapaszkodnak, hanem az Úr szeretetébe. Más nézőpont Isten nézőpontja. Amikor elbíznánk magunkat, akkor az igében újra alázatra való felhívással találkozunk. Merjünk hitben olyanok lenni, mint kisgyermekek. Ahogyan a szülő tanítja gyermekeit és tanul is tőlük, úgy Isten irányában is észre kell vennünk, hogy betarthatunk bármit, tanulnunk kell elfogadni az Isten szeretetét. Mert nem mi vagyunk a kezdeményezők, de alázattal az Úrhoz tartozhatunk, az ő mennyei országában.

A mai vasárnap témája: alázzátok meg magatokat Isten keze alatt! Isten országában nem az a fontos, ami számunkra annyira fontos. A mennyek országa pedig nem csupán az eljövendő Isten országára vonatkozik, hanem a jelenben élő gyülekezetre is, mint amely az Isten országának mintegy előképe és megelőlegezése. Tehát már a jelenben meg kell aláznunk magunkat Isten keze alatt és a tőle kapott szeretettel élhetünk a gyülekezet közösségében, s azon a helyen, ahová az Úristen helyezett el bennünket. Önhittségünk és önzésünk sokszor félrevezet bennünket, de bízunk az abban a Jézusban, aki mindig kísér bennünket életünk útján. Talán nem vesszük észre, de láthatatlanul is velünk van, hogy kísérjen egész életünkben, ebben az évben is. Őt kérjük a mai alkalmunkon is, hogy tanítson minket alázatra és szeretetre, adjon nekünk bölcsességet és békességet az ő közelében. Ő, aki vállalta értünk a kereszthalált és feltámadt megigazulásunkra, vezessen minket kegyelmével azon az úton, amely út az Atyához, az ő országába vezet. Megnyugvást és örömöt nyerünk tőle, attól az Úrtól, aki alázatos volt, aki alázatosan jött ebbe a világba, és aki alázatosan viselte a szenvedést, miértünk. Az Úr Jézus Krisztus adjon nekünk erőt és bátorságot, hogy már ebben a földi életben merjünk alázatosak és nyitottak lenni, mint egy kisgyermek, így fogadva el a hit ajándékát és szeretettel tekintve a gyülekezet közösségére. Igazi alázattal láthatjuk meg az Úr Jézus Krisztus dicsőségét. Kérjük Szentlelkét, hogy ma és mindenkor legyen mivelünk, hogy egész életünkkel róla tegyünk bizonyságot. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk! Urunk és Üdvözítőnk!

Te tudod, mennyire elégedetlen és aggodalmaskodó a mi szívünk. Láttasd meg velünk, hogy elég nekünk a te kegyelmed. Erősítsd meg szívünket, hogy mindennél jobban ragaszkodjunk hozzád, és hálával dicsérjünk téged. Ámen.